

Rodostóra nyíló ablak címmel építészettörténeti kiállítás nyílik a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ kiállítóterében 2024. október 17-én 17 órakor.
A kiállítás a rodostói és a budapesti bemutatkozások után ezúttal a MÉM MDK és a Magyar Nemzeti Múzeum közreműködésével eredeti tervek, tervrajzok, fotók és tárgyak segítségével mutatja be II. Rákóczi Ferenc egykori ebédlőházának kutatástörténetét, az épület magyar állam általi megvásárlását, majd múzeummá alakítását. A tárlaton a 19-20. század során Rodostóba érkező magyarok által készített utcarajzok mellett, a BME Építészettörténeti és Műemléki Tanszék hallgatóitóinak rajzai, és a 2023-ban Rodostón járt magyar gimnazisták fényképei is megtekinthetők. A kiállítás így térben és időben is ablakot nyit Rodostóra, a magyar zarándokvárosra.
A kiállítás megtekinthető: 2024. október 18.–november 17. között.
Köszöntők:
Megnyitó:
A vándorkiállítás kurátorai: Fodor Gábor (HUN-REN BTK TTI) – Kovács Máté Gergő
Helyszín: MÉM MDK – Walter Rózsi-villa | Műhelytér (1071 Budapest, Városligeti fasor 9-13.) Megközelítés a Bajza utca felől, a Walter Rózsi-villa mellett futó szolgalmi úton keresztül.
A kiállítás megtekintése október 18-tól a Walter Rózsi-villa jegypénztárában igényelhető regisztrációs jeggyel lehetséges.
| 2025. 11. 10. 17:00 Könyvbemutató a Pasaréti Közösségi Házban |
| 2025. 11. 10. 18:00 Pálosfalvi Tamás előadása a Magyar Tudományos Akadémián |
| 2025. 11. 11. 09:00 Cieger András előadása a Magyar Tudományos Akadémián |
| 2025. 11. 13. 17:30 Gyáni Gábor és Szilágyi Adrienn az Első Pesti Egyetemi Rádió rendezvényén |
| 2025. 11. 17. – 2025. 11. 18. MTA 200 | Jubileumi könyvbemutató és konferencia Kolozsvárott |
| 2025. 11. 19. 10:00 Pálffy Géza előadása a győri Pálffy-konferencián |
| 2025. 11. 19. 14:00 Czinege Szilvia előadása a debreceni MTA200 rendezvényen |