
Az ELTE Humán Tudományok Kutatóközpontja és a Hauszmann Alapítvány közös szervezésében mutatják be a Mesterségmozaikok című kötetet, amelyet Cseh Fruzsina, az ELTE HTK Néprajztudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársa, valamint Szulovszky János, az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársa szerkesztett.
Köszöntőt mondanak:
A kötetet bemutatja: Paládi-Kovács Attila akadémikus, professor emeritus.
A kiadvány a helyszínen megvásárolható.
A Mesterségmozaikok című kötet arra vállalkozik, hogy a mesterségek múltjának kutatása során már felhalmozott tudást közérthetően összefoglalja, és így több mint negyven szakma, illetve szakmacsoport hazai történetét vázolja fel. A könyvben nemcsak a hagyományos, nagy múltú kézművesség reprezentánsai találhatók meg, hanem a modern kor, immár inkább kisiparnak tekintett mesterségei is helyet kaptak. A szerkesztők és a szerzők arra törekedtek, hogy mind a szakképzésben részt vevő, a szakmájuk csínját-bínját most elsajátító fiatalok, mind az őket tanító mesteremberektől kezdve, a hajdani hétköznapok históriája iránt érdeklődőkön át az egyetemi hallgatókig, valamint a történettudományok művelőiig mindenki haszonnal forgathassa e hiánypótló művet.

| 2025. 11. 17. – 2025. 11. 18. MTA 200 | Jubileumi könyvbemutató és konferencia Kolozsvárott |
| 2025. 11. 17. 16:30 Beszélgetés Mindszenty József bíborosról |
| 2025. 11. 19. 10:00 Pálffy Géza előadása a győri Pálffy-konferencián |
| 2025. 11. 19. 14:00 Czinege Szilvia előadása a debreceni MTA200 rendezvényen |
| 2025. 11. 20. 09:30 Külső impulzusok és belső hatások a zsidó identitás alakulásában | Konferencia |
| 2025. 11. 25. 10:00 Mesterségmozaikok | Könyvbemutató |
| 2025. 12. 04. 15:00 Pálffy Géza székfoglaló előadása a Magyar Tudományos Akadémián |