Magyarország az ENSZ-ben: diplomácia, emberi jogok, jelenlét. A Magyarország és az ENSZ kutatócsoport 2025. évi tanulmányai
Szerkesztette: Balogh Lídia, Germuska Pál, Kecskés D. Gusztáv
ELTE Humán Tudományok Kutatóközpontja Történettudományi Kutatóintézet – Nemzeti Emlékezet Bizottsága, Budapest, 2025. 260-286. pp.
A hidegháború időszakának lezárultával és a keleti blokk országainak átalakulásával az 1980-as évek végén – 1990-es évek elején az európai menekültpolitika teljesen új értelmet nyert. Magyarország a Varsói Szerződés tagállamai közül elsőként csatlakozott az 1951-es genfi menekültügyi egyezményhez, kölcsönös érdekek mentén, és 1989 októberétől helyet adott az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) irodájának. A tanulmány bemutatja, hogy a magyar csatlakozást követő két évben, a jugoszláviai háború 1991-es kezdetéig miként igyekezett az UNHCR az 1951-es egyezmény által képviselt értékek és egyúttal a mögötte álló nyugati országok megváltozott érdekei mentén formálni az újonnan felépülő magyarországi menekültügyi intézményrendszert, ami a szocializmus évtizedeinek öröksége és a nyugati demokrácia erős elvárásai közötti kettős hatás alatt, az átalakulást kísérő, társadalmi feszültségekkel járó gazdasági kihívások közepette bontakozott ki. A kutatás elsősorban a Magyar Nemzeti Levéltárban elérhető külügyminisztériumi és belügyminisztériumi iratokra, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága genfi levéltárának archívumaira, francia diplomáciai dokumentumokra1, sajtóforrásokra, valamint a magyar menekültügy történetének szereplőivel, szemtanúival készített interjúkra támaszkodva mutatja be ezt az időszakot.
Kulcsszavak: UNHCR, menekültek, 1951-es genfi menekültügyi egyezmény, magyarországi rendszerváltás, hidegháború
