Részlet az Előszóból: „Szűcs és Szakály már jó ideje kollégák voltak az MTA Történettudományi Intézetében, amikor véletlenül kiderült, hogy mindkettejük íróasztalában ott fekszik ugyanannak a forrásnak a kiadásra kész átirata. Mivel mindketten másfajta feladattal voltak elfoglalva, csak az 1980-as évek második felében szánták rá magukat arra, hogy az összevetés munkáját elvégezzék. Úgy tervezték, hogy a Magyar Történészek Nemzeti Bizottságának kiadványaként indult Új Történelmi Tár (Fontes minores ad historiam Hungariae spectantes) egyik köteteként adják ki munkájukat. E sorozat 1989-ben megjelent második kötetének hátsó borítóján már az előkészületben levõ kötetek közt említették a budai bortizedjegyzékek kiadását. Bár a munka az állandó egyeztetési nehézségek miatt vontatottan haladt, de már a befejezéshez közeledett, amikor Szűcs Jenő meghalt. Talán érthető, hogy Szakálynak nem sok kedve volt a minden sorával az elhunyt emlékét sugárzó lapok forgatásához, így a befejezés ismét a távoli jövőbe tolódott.” Az 1515., 1510. és 1531. évi bortizedjegyzékek kiadására végül Tringli István és Nógrádi Árpád munkájának köszönhetően 2005-ben került sor.
2025. 07. 15. 11:00 A Magyar Őstörténeti Kutatócsoport könyvbemutatója és őstörténeti szakmai előadása |
2025. 07. 15. 16:00 Kerekasztal-beszélgetés a Bolgár Kulturális Intézetben |
2025. 07. 17. 10:00 Munkatársaink a CEHC 2025 konferencián Bécsben |