COURAGE new logo zoomA nemzetközi portál induló honlapja (www.cultural-opposition.eu) összefoglalja az Európai Bizottság Horizont 2020 programja által finanszírozott, MTA BTK által koordinált, nemzetközi COURAGE projekt alapvető célkitűzéseit, a projektben résztvevő hazai és kilenc külföldi partnerintézmény ismertetését, és a Budapesten tartott projektindító konferencia programját. A jelenleg angol nyelvű honlap ősztől több mint 10 nyelven válik elérhetővé. 

A COURAGE kutatóprogram a szocialista korszakbeli kulturális ellenállás kelet-európai gyűjteményeit kutatja. A program elősegíti, hogy a szocialista korszakban, hivatalos elvárásoktól függetlenül keletkezett kulturális értékek elérhetőbbé váljanak nemzetközi és hazai szinten, valamint az azokat őrző gyűjtemények fennmaradásuk érdekében nemzetközi hálózatba kapcsolódhassanak. A projekt nem csupán kelet-európai országok kulturális teljesítményét kívánja a nemzetközi porondon láthatóbbá tenni, hanem az egyes kelet-európai országok kulturális gyűjteményei között is kapcsolódási pontokat teremt.

 

A program elérhetőbbé teszi az egykori ellenzékiség kulturális örökségét és azt a kulturális teljesítményt, amely nem csupán Nyugat-Európában, de a kelet-európai országokban is egyre inkább feledésbe merül.www.cultural-opposition.eu

Mi a COURAGE program?

A kultúra 1989 előtt sem csupán a szocialista realizmust vagy a lapos propagandát jelentette a kelet-európaiak számára. A szocialista diktatúrák hivatalos kultúráján túl virágzott egy változatos, alternatív kulturális szféra is, amely a legkülönfélébb mozgalmakból és műfajokból állt. Többek között része volt

  • a non-konformista avantgárd művészet;
  • a film, előadó-művészet, zene, tánc és képzőművészet;
  • a nem hivatalos oktatási és publikálási formák (szamizdat, hétfői szabadegyetem);
  • az ifjúsági szubkultúrák, rockzene és underground punk;
  • az emberi jogi és környezetvédő (zöld) mozgalmak (Magyarországon pl. a Bős-Nagymaros elleni küzdelem);
  • a nemzeti hagyományőrző kulturális mozgalmak (pl. táncház mozgalom),
  • az emigráns és disszidens csoportok;
  • az alternatív életmód mozgalmak;
  • az új és rejtve továbbélő vallási közösségek (pl. katolikus, protestáns, zsidó vallási csoportok).

A COURAGE az első olyan nemzetközi kutatóprogram, mely a kulturális ellenállás gyűjteményeinek feltárása és összehasonlítása segítségével eleveníti fel a kulturális ellenzékiség gazdag és színes hagyományát. A program rámutat az ellenzékiség különböző formáinak jelentőségére, és az ehhez kapcsolódó gyűjteményeket a közös európai örökség fontos részévé teszi. Bővebben: www.cultural-opposition.eu

  • A COURAGE annak megértésére törekszik, hogy milyen szerepet játszanak a gyűjtemények a kulturális ellenállás fogalmának megalkotásában.
  • Emiatt a kulturális ellenállás szempontjából fontos gyűjteményekről gyűjt adatokat és teszi azokat elérhetővé
  • hazai és nemzetközi közönség számára.

A COURAGE céljai

  • létrehozni egy átfogó nemzetközi online adatbázist (elektronikus regisztert), melybe létező, de szétszórt helyeken található, a kulturális ellenállás történetével és formáival kapcsolatosköz- és magángyűjteményekkerülnek be
  • jobban elérhetővé tenni a gyűjteményeket a közönség és a szakemberek számára is abból a célból, hogy a programban résztvevő gyűjtemények elérhetőbbek, láthatóbbak legyenek és
  • könnyebben jussanak forrásokhoz, valamint
  • többen látogassák őket.

A COURAGE feladatai

  • bemutatni,hogyan működnek a gyűjtemények,
  • megérteni, milyen társadalmi szerepet töltenek be,
  • világossá tenni, hogyan mutatják be anyagukat és kutatási eredményeiket a hazai és a nemzetközi közönségnek.

A program legfontosabb célja, hogy lehetővé tegye a gyűjtemények számára társadalmi hatásuk és hatókörük növelését. A kulturális ellenállás történeti gyökereinek és örökségének megértése ennek a célnak az elérését segíti elő.

Tevékenységi körök

A gyűjtemények nemzetközi és hazai online adatbázisán kívül a program

  • angolul és a résztvevők nemzeti nyelvein is elérhető web portált indít;
  • online oktatási anyagot készít;
  • online és utazó kiállítást rendez;
  • ország-jelentéseket és szakpolitikai ajánlásokat fogalmaz meg az Európai Bizottságnak;
  • film fesztivált szervez;
  • kézikönyvet jelentet meg;
  • képzési napokat tart a gyűjtemények munkatársainak, hogy elősegítse hazai és nemzetközi együttműködésüket a lehetséges új források bevonása érdekében.

Célcsoportok

  • gyűjtemények szakemberei és fenntartói. A COURAGE célja, hogy segítse a gyűjteményeket helyzetük stabilizálásában. Ennek érdekében a résztvevő gyűjteményeket széles nemzetközi közönség számára kívánja hozzáférhetővé tenni.
  • Tudósok, kutatók és oktatók. Számukra az online adatbázis nyújt oktatási segédanyagot és további kutatásokhoz segédletet.
  • Szakpolitikai döntéshozók a helyi és nemzeti szinteken, valamint az Európai Bizottságban és egyéb európai intézményekben. A COURAGE a kutatás és az oktatás területeire vonatkozó szakpolitikai ajánlásokat fogalmaz meg. Ezek az ajánlások konkrét javaslatokat tesznek a gyűjtemények jobb hasznosíthatósága érdekében.
  • A fiatal nemzedék (diákok, egyetemi hallgatók, fiatal szakemberek). Vonzó audio-vizuális eszközök, interaktív tevékenységek és naprakész közösségi alkalmazások segítségével a COURAGE személyes élménnyé alakítja számukra a kulturális ellenállás értékeit és örökségét.

Társadalmi hatás

Hogy minél szélesebb közönséget érhessen el, a COURAGE változatos és innovatív kommunikációs formákat alkalmaz. Magas szintű hagyományos tudományos közleményeken, kézikönyveken és ország-jelentéseken kívül felhasználja a kortárs információs technológia eszközeit is. Eredményeit digitális adatbázis, online oktatási anyagok, és a web portál segítségével teszi közzé, valamint vonzó nyilvános eseményeket (utazó és online kiállítást, film fesztiválokat) is szervez.

A COURAGE program hatására jelentősen átalakul majd a kelet-közép európai szocializmusról eddig alkotott kép, különösen, ami az „elnyomás” és az „ellenállás” fogalmait illeti. A volt szocialista országok kulturális ellenzékiségének hagyománya közös európai örökség, mely arra emlékeztet, hogy a civil öntudat autokrata rendszerekben is képes kulturális értéket teremteni.

Résztvevő intézmények

MTA BTK – Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont, koordinátor

IFIS PAN – Lengyel Tudományos Akadémia Filozófiai és Szociológiai Kutatóintézet

TCD – Trinity College Dublin

IOS Regensburg – Regensburgi Egyetem, Kelet- és Délkelet-Európai Kutatóintézet

MTA TK – Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont

LII – Litván Történettudományi Intézet

CUNI – Károly Egyetem Prága

UB – Bukaresti Egyetem

HIP – Horvát Történettudományi Intézet

Comenius Egyetem Pozsony

Oxfordi Egyetem

MTA SZTAKI – Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet

Kapcsolat – COURAGE Program

E-mail:

Web: www.cultural-opposition.eu

A COURAGE egy hároméves nemzetközi kutatóprogram, melyet a Horizont 2020, az Európai Unió Kutatási és Innovációs Keretprogramja finanszíroz.