Az Aranybulla első rendelkezése azzal az intézménnyel kapcsolatos, melyet a történettudomány és a történeti köztudat egyaránt „székesfehérvári törvénynap”-ként tart számon. Hasonlóan Székesfehérvár középkori történetének számos más jelenségéhez, ez is félreérthetetlen kapcsolatban áll Szent István személyével.

 A székesfehérvári gyűlés

A magyar krónikáshagyomány szerint Szent István évente többször felkereste az általa alapított egyházakat, s nincs okunk kételkedni abban, hogy ez valóban így is történt: Szent Imre herceg legendája megőrizte például a király és fia egyik pannonhalmi látogatásának emlékét. Az utazások nem csupán jámbor célokat szolgáltak, legalább ennyire hozzátartoztak a hatalom gyakorlásához is. Így nyílott mód arra, hogy egyfelől az uralkodó és kísérete felélje a környék királyi birtokain felhalmozott javakat, másfelől pedig a király személyesen intézze el mindazon ügyeket, melyek az ő döntésére vártak. Szent Gellért nagyobb legendája további részlettel is szolgál a kérdésre vonatkozóan, amikor elbeszélésének egy pontján megjegyzi: „történt pedig, hogy midőn Szent István király Fehérvárra érkezett a Boldogságos Szűz évenkénti ünnepének megülésére, az akkori szokás szerint egybehívták az apátokat és a püspököket, hogy e szent ünnepet együtt töltsék ott el” (Almási Tibor ford.). Más forrásaink szintén megerősítik, hogy a 11–12. század magyar uralkodói országjáró útjaik szervezésekor arra törekedtek, hogy a fontosabb egyházi ünnepeket lehetőség szerint valamely nagyobb egyházban üljék meg, nagyon is hihető tehát, hogy Mária mennybemenetelének napját — azaz augusztus 15-ét — István valóban Székesfehérvárott ünnepelte. A Gellért-legenda csak a főpapok jelenlétét említi, bizonyosra vehető azonban, hogy a király kíséretében a világi előkelőségek szintén ott voltak, s mivel az ünnep, illetve a király jelenléte aligha nem csábított jelentősebb tömeget a városba, minden feltétel adott volt ahhoz, hogy az egyházi szertartások előtt vagy után világi, azaz kormányzati ügyek elintézésére ugyancsak sor kerülhessen: szűkebb körben a királyi tanács ülésén, szükség esetén a város piacterén vagy éppen a Székesfehérvár melletti szabad térségek valamelyikén. Ha valóban így történt, akkor a következő lépés az lehetett, hogy a székesfehérvári gyűlés időpontját, nyilván István 1083. évi szentté avatását követően valamikor, áthelyezték a szent király ünnepének napjára, azaz augusztus 20-ra, amelynek megülését már az 1092. évi szabolcsi zsinat egyik határozata előírta.

Tény mindenesetre, hogy már jóval a székesfehérvári törvénynap évenkénti megtartását elrendelő 1222. évi Aranybulla előtt rendelkezünk adatokkal részint augusztus 20-án, részint Székesfehérvárott tartott különféle gyűlésekre. Ezek közé tartozik, nem számítva a koronázásokat, II. Géza egy, minden bizonnyal 1151-ben kiadott oklevele, melyből arról értesülhetünk, hogy az uralkodó által a pannonhalmi monostornak adott királyi szolganépek gyűlést tartottak a szent király ünnepén tiltakozva az eladományozás ellen, forrásunk azonban nem tér ki arra, hogy mindez hol történt. Az mindenesetre bizonyosnak tűnik: aligha lehetett véletlen, hogy az elégedetlenkedők éppen Szent István ünnepén gyűltek össze. Az időpont alapján önkéntelenül is adódik annak feltételezése, hogy a színhely Székesfehérvár lehetett, s forrásunk megszövegezője talán azért nem nevezte meg a gyűlés helyét, mert magától értetődőnek tekintette, hogy egy Szent István-napi gyűlés máshol, mint Székesfehérváron nem is lehet. Ezt a feltételezést némiképp alátámasztani látszik, hogy három évtizeddel később a székesfehérvári törvénynap már a maga kiforrott formájában áll előttünk. III. Béla egyik 1181-ben kiadott oklevele számol be arról, hogy „midőn Szent István király ünnepét Fehérvárott töltöttem — így az uralkodó nevében megfogalmazott szöveg —, a zágrábi kanonokok saját szegénységükről és a nekik okozott jogtalanságokról panaszkodtak”. A király „az ország számos főemberének jelenlétében” meghallgatta és megtárgyalta az ügyet. III. Béla, miután megbizonyosodott a kanonokok által előadottak igazságáról, orvosolta panaszaikat. A történetben már ugyanazok a motívumok tűnnek fel, amelyek az Aranybullában is olvashatók: az uralkodó, „az ország főembereinek jelenlétében”, Fehérvárott üli meg Szent István király ünnepét, s ez alkalomból alattvalói elébe járulnak ügyeikkel, amelyekben a király, miután kivizsgálta azokat, döntést hoz. Mindebből világos tehát: az 1222. évi Aranybulla — miként az számos más rendelkezése esetében szintén megfigyelhető — nem valamiféle újonnan hozott rendelkezésként vezette be az augusztus 20-i fehérvári törvénynap intézményét, hanem a már korábban is létező gyakorlatot foglalta törvénybe.

A törvénynap archaikus elemei az Árpád-kor későbbi időszakában sem enyésztek el. Ennek találjuk a bizonyságát Mihály királyi pohárnokispán 1253. évi oklevelében, mely szerint egy, a királyi pohárnokok körében felmerült birtokperben az ítélethozatalra azt követően került sor, hogy a pohárnokok Szent István napján tartott székesfehérvári gyűlésén kiderítették az igazságot. Szerfelett valószínű az is, hogy valójában a törvénynap alkalmával került sor arra, hogy Máté nádor a királyi szolgálónépek egyik csoportjának a kiváltságait írásba foglalta 1282-ben: a nádor oklevele ugyanis Székesfehérvárott, Szent Bertalan ünnepének másnapján, azaz augusztus 25-én kelt.

A székesfehérvárihoz hasonló, kormányzati és bíráskodási feladatokat ellátó gyűlések tartása régi szokásnak számított a Magyar Királyságban. A gyűlések valójában a királyi tanács ülései voltak, melyek tárgyalásaiba olykor bevonták a tisztségeket éppen nem viselő előkelőket is, és bizonyosra vehető, hogy ilyen gyűléseken születtek meg a korai Árpád-kor törvényei. Alkalmat adtak a gyűlések ugyanakkor arra — amint azt az iménti példákban láthattuk —, hogy a király személyesen gyakorolja legfőbb uralkodói kötelezettségét, az igazságszolgáltatást. Az Aranybullában egy efféle archaikus gyűlés évente történő megrendezésére vállalt kötelezettséget II. András.

A 13. század második felében a gyűlések jellege jelentősen átalakult. A bíráskodás nem tűnt el teljesen, ám a gyűlések az ország egészét érintő politikai kérdések megtárgyalására hivatott „általános gyűlés”-ekké váltak. Az új típusú gyűlések viszonylag rendszeres megtartására az 1270-es évek második felétől került sor, s az ország főpapjai jelentős politikai szerephez jutottak ezek révén, kiváltképp III. András uralkodása idején. Ezeket a gyűléseket már ritkán tartották Székesfehérvárott és augusztus 20. táján, éppen ellenkezőleg: a leggyakrabban Buda környékén ültek össze — Buda, Óbuda, Pest, Rákos, Tétény egyaránt az ismert helyszínek közé tartozik —, az időpontok pedig szerfelett nagy változatosságot mutatnak, ami arra utal, hogy a gyűlések összehívására szükség szerint került sor, s nem az egyházi naptárhoz igazodva, ami voltaképpen érthető is azok megváltozott jellegére tekintettel.

A 13. század első felében ugyanakkor nem egyedül a székesfehérvári törvénynapot tartották meg, hasonló gyűlésre került sor a húsvétot megelőző nagyböjt időszakában Óbudán. Erről megemlékezik a tatárjárás krónikása, Rogerius, II. András korából pedig egy, minden bizonnyal 1213-ban kiállított oklevél utalásai tanúskodnak léte mellett, de talán azt az ügyet is ekkor tárgyalhatták két évvel korábban, melyben a jól ismert váradiakhoz hasonló, de ez alkalommal az óbudai egyházban lefolytatott tüzesvas-próbára került sor. Volt tehát, ha úgy tetszik, riválisa a székesfehérvári törvénynapnak a korszakban, s mégis a székesfehérvári lett az, amely a későbbiekben központi szerephez jutott egyfajta modellt kínálva a panaszoknak a király és alattvalói együttműködése révén történő orvoslására. Már az Aranybulla 1231. évi megújítása megismétli a székesfehérvári gyűlésre vonatkozó 1222. évi rendelkezést, egyúttal azonban ki is egészíti azt, egyfelől előírva a főpapok megjelenési kötelezettségét, másfelől ígéretet téve a legtekintélyesebb világi méltóságviselő, a nádor tevékenységének elbírálására. A székesfehérvári gyűlés kérdése a késő Árpád-kor törvényeiben is feltűnik: a főbb motívumok azonosak az Aranybullában olvashatókkal — a helyszín Székesfehérvár, az időpont augusztus 20., a cél a panaszok királyi orvoslása —, miközben a részletekben eltérések is megfigyelhetők. Az 1267. évi törvény az akkor már „nemesek”-nek mondott egykori királyi szervienseket nem személy szerint invitálja Székesfehérvárra, hanem megyénként két–három képviselőjüket, akik számára viszont nem lehetőség immár a gyűlésen való megjelenés, hanem kötelezettség. Nem esik szó ellenben a nádorról, még a királyt helyettesítő szerepkörében sem. III. András 1290. évi törvényében — amennyire a töredékesen fennmaradt szövegből kihüvelyezhető — a megjelenés a gyűlésen szintén nem jog, hanem személyes (és képviselőkkel nem kiváltható) kötelesség, ugyanakkor viszont éppen a királyi méltóságviselők elszámoltatásának motívuma a leginkább hangsúlyos, amennyiben azt a nádor mellett immár valamennyi báróra kiterjeszti a törvény, amit csupán az enyhít valamelyest, hogy a vétkesekre váró büntetés mellett az arra érdemesek jutalmazásának lehetősége szintén feltűnik a szövegben. Végezetül az 1298. évi törvény egyáltalán nem tér ki a székesfehérvári gyűlés kérdésére, jóllehet a következő általános gyűléssel foglalkozik: Szent György ünnepének tizenötöd napjára — azaz május 8-ra — tűzve ki annak időpontját és Rákost jelölve meg helyszínként.

Az Aranybulla székesfehérvári gyűlésével kapcsolatos későbbi fejleményekben tehát sajátos kettősség figyelhető meg. A gyűlések helyszíne és időpontja — minden bizonnyal gyakorlati szempontokat követve — már az 1270-es évektől kezdődően távolodni kezdett Székesfehérvártól és Szent István ünnepétől. Az 1290. évi törvény rendelkezése ugyanakkor félreérthetetlenül utal arra, hogy az akkor már különféle helyeken és különféle időpontokban megtartott általános gyűlések közül a Szent István-napi és székesfehérvári gyűlés önmagán túlmutató jelentőséggel rendelkezett a korban. Az időpont és a helyszín nyilvánvaló kapcsolata Szent István királlyal önmagában is elégséges magyarázattal szolgálhatna a jelenségre, ám az Aranybulla történetében is találunk majd olyan elemeket, amelyek szintén hozzájárulhattak ezen helyzet kialakulásához.

Zsoldos Attila

A sorozat első része itt olvasható.

Javasolt hivatkozási forma: URL: https://tti.abtk.hu/kutatasok/kozepkori-osztaly/aranybulla-800/4718-aranybulla-800-a-szekesfehervari-gyules (Utolsó letöltés időpontja: év, hónap, nap)