+36 1 224 6755   

mtakk logo

BTK Történettudományi Intézet

A kiemelt koponya a páratlan megtartású főkötővel

A Bölcsészettudományi Kutatóközpont „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport Havi Színes címmel indított rovatának májusi számában kutatócsoportunk tagja, Mordovin Maxim és az egri Dobó István Vármúzeum munkatársa, Zay Orsolya: A református templom titkai. Régészeti kutatások Sztánán című írását közöljük.

 A református templom titkai. Régészeti kutatások Sztánán

Minden szakmának megvan a pillanata, amit leginkább az a Murphy-törvény jellemez miszerint „ami elromolhat, az el is romlik”. A régészetben ez általában az ásatás utolsó napján jön el, amikor rendszerint délután pakolás vagy csomagolás közben, a leglehetetlenebb helyen előkerül a legfontosabb és legizgalmasabb lelet, s ezzel párhuzamosan az addig tökéletes időjárás katasztrofálisra fordul, miközben a technikai eszközök is tönkremennek. MM A1 A Sztna krnyki tj IMG 8752Hasonló élményben volt részünk a közelmúltban, a 2021. május 17-én befejezett sztánai ásatáson is. De menjünk sorban…

2021 áprilisában az ELTE BTK Régészettudományi Intézete felkérést kapott Csók Zsolttól, a kolozsvári Történeti Múzeum régész munkatársától, hogy segítsen a sztánai református templom felújításához kapcsolódó feltárásoknál. A már korábban megkezdett kutatások eredményeképpen ugyanis nagyon összetett építéstörténeti kép rajzolódott ki. Ezt kellett tisztázni és dokumentálni. A kutatások záró szakasza végül két hétig tartott. Ebben nemcsak az ELTE csapata képviseltette magát (Mordovin Maxim egyetemi docens [a BTK Lendület Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport tagja] irányításával Rakonczay Rita régész, PhD-hallgató és Fülöp Máté régészet mesterszakos hallgató), hanem csatlakozott Zay Orsolya is, az egri Dobó István Vármúzeum munkatársa.

MM A3 Sztnai falukp DSC 7996Sztána egy kis, ma alig másfélszáz lakosú település Kalotaszeg északi részén, Bánffyhunyadtól északkeletre, Kolozsvártól nagyjából 50 km-re nyugatra. A köztudatban elsősorban Kós Károly építész és a faluban született fia, szintén Kós Károly, néprajzkutató személye miatt ismert. A Varjúvár nevű egykori lakóházuk ma is népszerű zarándokhely a turisták körében.
A település történetileg nem játszott kiemelkedő szerepet, bár a kolozsmonostori konvent fennmaradt jegyzőkönyveinek köszönhetően viszonylag jól adatolt. Györffy György kutatásai alapján a tatárjárás előtt ez a terület a kalotai esperesség keretében Bihar vármegye legkeletibb sarkát alkotta. Az Árpád-kor végére azonban már Kolozs vármegyében találjuk Sztánát, és csak a 20. században, a román közigazgatási átszervezések során csatolták Szilágy megyéhez.
A falu első említése 1288-ból ismert, amikor is bizonyos Mikola fiainak birtoka volt. Ennek a Mikolának egyik fia volt az a Gyerő, akitől a késő középkori Gyerőfi család eredeztethető. Sztána további története viszonylag nyugalmasan alakult, az 1390-es évektől a 18. század elejéig megszakítás nélkül a Gyerőfi család különböző ágainak és tagjainak kezén találjuk. A legizgalmasabb említhető esemény, hogy valamilyen gyanús okokból 1508-ban néhány kereskedő a bánffyhunyadi főutat Sztánán keresztül kerülte el.
MM A4 A sztnai reformtus templom ltkpe IMG 8617A forrásokból jól látható, hogy a 15. század folyamán az egykoron egységesnek tűnő birtok felaprózódott, de nem került ki a nemzetség kezéből. A 15–16. századi forrásokban a település elsősorban különböző zálogba adások, tiltakozások, telekcserék ügyében bukkan fel, legtöbb esetben Esztána néven; a ma ismert Sztána változat csak az 1540-es évektől vált gyakoribbá. Várad 1660. évi eleste után a török hódoltság elérte Kalotaszeget, s köztük Sztánát is. Ennek következtében a falu annyira elszegényedett, hogy az erdélyi országgyűlés 1680-ban elengedte adóját.
A templomra vonatkozó közvetlen adatokat a középkorból nem ismerünk. Ami azért is meglepő, mert a közeli Farnas papja az 1291–1294. évi püspöki, míg Váralmás az előbbin kívül az 1335–1337. évi pápai tizedlajstromban is megjelenik. A szakirodalom feltételezte, hogy a jelenlegi sztánai templomnak vannak 15. századi részletei, illetve az épületben lévő egyes feliratok alapján következtettek egy 1640. évi átépítésre, majd jelentősebb 19. századi bővítésre. Ezeket a bizonytalanságokat sikerült eloszlatni az általunk befejezett régészeti feltárásokkal.
MM B1 skori rmai kori s kora jkori kermia a templom terletrl IMG 9661Az egyik legérdekesebb felfedezés a középkori templomot megelőző településnyomok azonosítása lett. Kiderült, hogy a helyszínen egy intenzíven lakott őskori település volt. A feltárások behatárolt jellege miatt értelmezhető jelenségek nem kerültek elő, csak nagyobb mennyiségű kerámia árulkodik egy kora bronzkori jellegű lelőhelyről. Az utána sokáig lakatlanul álló helyszínen a rómaiak idején, vagyis valamikor az i. sz. 106 és 271 között egy mélyen alapozott, faragott kövekkel díszített, téglalap alaprajzú kőépületet emeltek. Az építmény funkciója egyelőre nem ismert, ahogyan a pontos alaprajzát sem sikerült tisztázni: a templom körüli temető sírjai jelentős mértékben megbolygatták a maradványokat. Mindössze a templom szentélyében és a déli oldalán volt megfigyelhető egy sarokrész. Egy másodlagos helyzetben több római kő és nagy mennyiségű kerámia is előkerült. Elképzelhető, hogy a Napoca (Kolozsvár) és Porolissum (Mojgrád) közötti egykori útvonal közelében fekvő római maradványok egy villához tartoztak.
MM C1 A visszabontott rpd kori apszis keleti irnybl IMG 0249A rómaiak visszavonulása után a hely megint elnéptelenedett. Nem találtunk nyomát népvándorlás kori megtelepülésnek, legközelebb csak az Árpád-kor idején hagytak nyomot újra emberek ezen a területen. Ekkor épült az első egyházi épület az addigra összedőlt római építmény maradványaira. Mivel a korábbi építmény tájolása nem felelt meg, ezért azt kőbányaként hasznosítva a járószint alá visszabontották, majd sokkal sekélyebb – mindössze 70-80 cm-es – alapozással felépítették a templomot. Éppen ennek az Árpád-kori templomnak a ma is álló épületen belüli azonosítása tekinthető a kutatás második kiemelkedő eredményének. Kiderült, hogy Sztána legkorábbi egyházi épülete egy félköríves szentélyzáródású, téglalap alaprajzú hosszházzal rendelkező templom volt. A lebontott nyugati fal csonkjait is megtaláltuk. A szentély közepén oltáralapként egy nagyméretű római faragott követ használtak fel. Az épületnek biztosan volt egy déli és – feltételezhetően – egy nyugati bejárata. Sekrestyére utaló nyomok nem kerültek elő, s úgy tűnik, hogy nem is volt, vagy legalábbis nem a szentélyhez kapcsolódott. MM C8 A szentlybl szrmaz rsablak msodlagosan beptve IMG 8690A templom építési ideje nagyon bizonytalan. A keltezésre vonatkozóan a szentély formája és a temető földjében megtalált kerámia nyújthat csak támpontot. Ez alapján valószínűsíthető, hogy a sztánai plébániatemplom a 12. században, tehát a település írott forrásokban való megjelenése előtt száz évvel már biztosan állt. A temető földjének leletszegénysége nem tesz lehetővé ennél pontosabb datálást. Kifejezetten szenzációsnak tekinthető továbbá az a felfedezés, hogy az Árpád-kori templom déli és északi fala teljes magasságában áll ma is. Szintén e korai épületből, minden bizonnyal a szentélyből származik az a résablak, amelyet a nyugati bejárat szemöldökkövébe építettek be másodlagosan. A templomon belül nyitott szelvényben megtaláltuk a legkorábbi téglapadlót, melyet legalább egyszer megújítottak.
MM D1 Az rpd kori apszist megmaszt utlagos tmpillr IMG 8703MM D2 A templom gtikus nyugati bejrata DSC 7949Ahogy azt a régebbi szakirodalom jegyzi, a templomnak tényleg van egy 15. századi periódusa. Ebben az időszakban elbontva az épület nyugati falát az épületet néhány méterrel kibővítették nyugati irányba. A bővítés nem volt akkora mértékű, hogy a gyülekezet jelentős megnövekedésére következtessünk, inkább statikai problémák léphettek fel. Ezen az új szakaszon lehetett az a gótikus ablak, melynek több faragott eleme is előkerült a feltárások során. Statikai problémákra utal az is, hogy a szentély elkezdett megsüllyedni, és kidőlését megakadályozandó ugyanebben az időszakban utólagos támpillérekkel megtámasztották. A nyugati homlokzaton egy új, gyámköves gótikus ajtó épült, hasonló lehetett a déli oldalon is, de annak felső része nem maradt meg. A nyugati ajtó küszöbe elé lépcsőfoknak egy római kőfaragványt helyeztek el.
A késő középkori épület szintén nem bizonyult stabilnak. A folyamatosan használatban lévő temető fellazult földje miatt a falak megint elkezdtek megrepedezni és kidőléssel fenyegetni. Emiatt a nyugati oldalon több támpillért is emeltek, köztük a legvastagabbat az északnyugati sarkon. Ez utóbbinak azért van jelentősége, mert a sztánai templomnak a középkorban nem volt tornya, de az első világháborús rekvirálásig két 16. századi harangról is tudunk: 1537-ből és 1541-ből. Mind a kettő már a reformációhoz kapcsolható, s nagy valószínűséggel az északnyugati oldalon lévő támpillérek tarthatták a faharanglábat.
MM D7 Sztna alaprajzA kora újkori átépítések nem lehettek számottevők, régészeti nyomuk mindenesetre alig volt. Annyi bizonyos, hogy a reformációval a korábbi berendezést kidobták a templomból, a szentélyben egy fakarzatot alakítottak ki, melynek egyik oszlopalapozását meg is találtuk.
Valamiféle átalakítások biztosan történtek 1640-ben és 1743-ban, a hajóban vannak erre az időszakra keltezhető bolygatások, de valószínűleg ezek csak a faberendezés – karzatok és kazettás mennyezet – építésére és felújítására korlátozódtak.
A két legutolsó, egyben legjelentősebb átalakítás a 19. században történt. Először 1836–1837 folyamán lebontották az Árpád-kori szentélyt, azt egy nagyobb, téglalap alaprajzú keleti bővítménnyel váltva fel. A gótikus ablakot és a két bejáratot befalazták, helyettük félköríves tetejű ablakokat nyitottak, illetve a déli oldalon, a korábbihoz képest kissé keletebbre egy új ajtót vágtak a középkori falszövetbe, az ajtó elé pedig egy portikuszt (előcsarnokot) építettek, amely a felújításig ravatalozóként is szolgált a falubelieknek. Az 1890-es években pedig a keleti homlokzathoz egy tornyot emeltek. Ezzel a templom elnyerte a most is látható képét.

MM E1 temetkezsek a templom hajjban DSC 8094MM F2 A koponya s a rajta lv fejk elksztse felszedsre IMG 0373A templomon kívül és belül is sűrűn temetkeztek. Érdekes, hogy a belső temetkezések a 16. század közepén véget értek, a kései padlórétegeket már nem vágták át. Talán ez a változás a reformációval függ össze. A legkésőbbi pénzek a belső betöltésekből a 16. század közepére keltezhetőek. A hajóban feltárt néhány sír mind lelet nélküli volt, mindössze a koporsó deszkái őrződtek meg nagyon jó állapotban az egyik temetkezésnél.
Akadt azonban egy szentélyben előkerült sír, amelyen már feltárás közben több viseleti elem részlete feltűnt. Ezeket egyben, földlabdával együtt szerettük volna felszedni, hogy a restaurátor tisztíthassa majd ki, megfelelő körülmények között. A sír feje belelógott a szelvény szélébe, így az utolsó pillanatig nem is sejtettük, hogy mit is találtunk. Mire az utolsó nap délutánján nekikezdtünk a lelet kiemelésének, az időjárás és a műszereink is elromlottak, kész szerencse tehát, hogy sikerült a páratlan leletet egyben kiemelni és elcsomagolni.
MM F4 A kiemelt koponya pratlan megtarts fktvel IMG 0403MM F5 A fkt klnleges rszletei IMG 0395A koporsós sírban egy fiatal nő vázára bukkantunk, fején főkötővel, mellkasán apró vasból készült franciakapcsok korrodált maradványaival. A főkötő a 16. század első felére keltezhető, jellegzetes darab, de régészeti kontextusból unikális egy ilyen finom, aprólékos és sérülékeny tárgy előkerülése. A restaurátor előzetes felmérése alapján a fémfonalakat többféle anyagból készítették: a bélfonalra rézötvözet, illetve arany és aranyozott ezüst kerülhetett. Ezt a későbbi tényleges anyagvizsgálatok fogják eldönteni.
A kora újkor folyamán írott magyar, német és latin nyelvű források igazolják, hogy a magyarság körében még a 20. században is megmaradt hagyomány igazolhatóan korábban is létezett: tehát pártát még hajadon lányok, főkötőt már férjes asszonyok hordtak. Az itt feltárt nő fejére a fémfonalakból többféle technikával kialakított főkötőt tettek, ez a típus itáliai és német divathatásra jelent meg a Kárpát-medencében. A szintén férjezett nőket jelölő felkontyolt hajat elfedő kiegészítő fejviselet volt. Maguk a hajhálók egész Európa területén ismertek már a bronzkor óta. Többféle módszerrel készülhettek, akár kombinálva is, mint a fonott csipke (sprang), varrott csipke (reticella) vagy tűvel kötés technikája. A török korban lett igen elterjedt a fémfonalas hajhálók készítése, mely a korabeli leírások szerint a magyar asszonyok egyik kedvelt főkötő-típusa volt.
MM G1 Renesznsz brzols egy egri terrakotta laponEgy ilyen tárgy igen nehezen marad meg sírban, de több korszakból akad példa a Kárpát-medencéből a használatukra. III. Béla felesége, Antiochiai Anna fején a székesfehérvári bazilikában hajhálót találtak, jelenleg ez a legkorábbi ismert darab hazánk területéről. A török kort tekintve Szombathelyen, a Szent Márton-plébániatemplom egyik kriptájában került elő a sztánai főkötőhöz hasonló, 17. századra keltezhető, jó megtartású darab. Ezen kívül három töredékes darabot ismerünk: kettőt Csengeren találtak sírban, illetve Dobóruszkán, a Dobó-kripta egyik női sírjában. Egyik sem tökéletes mása a sztánai viseletnek, ami annak tudható be, hogy ezek a fejékek minden esetben egyedi megrendelésre készültek. MM G3 Emilia Wrttemberg hercegnje 1569Ezen kívül az igen értékes fejviseletet egyértelműen nemesek engedhették meg maguknak, így értelemszerűen nem a „tucatdarabok” kerültek egy előkelőbb hölgy tulajdonába. A legteljesebbnek egyelőre a Sztánán feltárt példány tűnik: még restaurálás előtt áll, de maga a háló ép, az arról lógó applikációk és islógok (csepp alakú lemezkék) is a helyükön vannak, és funkciójuknak megfelelően mozognak, rezegnek. A főkötő a jelenleg látható állapotában több részből állhatott: a kör alakú, többféle technikával készült hálót szintén többféle technikával kialakított szalagok rögzítették a fejhez. Ezen kívül a hálót vagy a szalagokat fémszálból kötött islógos boglárok díszítették, melyek az ötvös remek boglárok imitációi.
A tárgy párhuzamait magyar és külföldi képi ábrázolásokon nagy számban találjuk meg. Ez segítséget nyújthat a restaurálás folyamatához. A templom rétegviszonyai és az analógiák alapján az elhunyt fiatal asszony a 16. század első felében élhetett. Sajnos név szerint nem lesz lehetőségünk beazonosítani, de a viselet rendkívüli értéke és az oltár mellé való eltemetése egyértelműen a templom kegyúri családjára utal. Az írott források fényében egyetlen egy család jöhet csak szóba Sztána esetében, mégpedig a Gyerőfi.
A továbbiakban megkezdődik a leletek feldolgozása, restaurálása és – reményeink szerint – minél hamarabb megszületik a publikáció. A sztánai templom régészeti kutatásai ezzel lezárultak, az épület felújítása hamarosan befejeződik és a gyülekezet újra birtokba veheti azt.

Mordovin Maxim – Zay Orsolya

Javasolt hivatkozási forma: URL: https://tti.abtk.hu/kutatasok/lendulet/kozepkori-gazdasagtortenet/havi-szines/4414-a-reformatus-templom-titkai (Utolsó letöltés időpontja: év, hónap, nap)

Ajánlott irodalom
Benkő Elek: Erdély középkori harangjai és bronz keresztelőmedencéi. Budapest–Kolozsvár 2002.
Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. I. kötet. Budapest 1963.
Jakó Zsigmond: Erdélyi okmánytár I. (1023–1300). Budapest 1997.
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. I–II. Gyulafehérvár
2000.
Miklósi-Sikes Csaba: Egyházi építészet Kalotaszegen. A román és a gótika évszázadai 1540-ig. In:
Népi vallásosság a Kárpát-medencében 8. Konferencia Balatonfüreden, 2009. október 1–3. Szerk.
Pilipkó Erzsébet. Laczkó Dezső Múzeum Veszprém 2013. 190–206.

Kapcsolat

Cím

1097 Budapest
Tóth Kálmán utca 4.

Telefon

+36 1 224 6755

E-mail