A „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport Havi Színes címmel indított rovatának januári számában kutatócsoportunk tagja, Benda Judit: A jól megérdemelt ejtőzés című írását közöljük.

 A jól megérdemelt ejtőzés

bend 02„Délben aludni igen ártalmas, taknyot és náthát indít az emberben. Főfájást, betegséget, rút színt hoz, gonosz kedvet s étvágytalanságot okoz; árt úgy a lépnek, mint az ereknek.” — szólt Regiomontanus (Johannes Müller von Königsberg) az 1471-ben írt és szerkesztett, valamint Heltai Gáspár által 1575-ben lefordított és magyarul is kiadott naptárában és egészségügyi könyvecskéjében. bend 03A 16. században élt Néri Szent Fülöp is a déli pihenőidő veszélyeire figyelmeztetett: „Óvakodjatok a henyéléstől, leginkább pedig az evés utáni órákban, mert akkor az ördög hevesebb kísértéseket támaszt.” A morva származású, de magyar felmenőkkel is rendelkező Jan Amos Komenský, vagyis latinosított nevén Comenius Leges scholae bene ordinatae című pedagógiai jellegű művében rosszallotta a magyarok régi szokását a déli alvást, amelyet 1650–1653 közötti, Magyarországon tartózkodása alatt tapasztalt meg.bend 04
A középkorban, mivel többnyire napkeltekor ébredtek az emberek, az étkezések rendje is eltolódott a maihoz képest, ennek megfelelően csupán két jelentősebb étkezéssel számolhatunk a korszakban. A villásreggelit (prandium) általában 10-11 óra körül fogyasztották el, a főétkezésnek azonban a vacsora (cena) számított. A villásreggeli után (post prandium), vagyis dél, egy óra tájban szokás volt egy-két órát pihenni, ennek az ejtőzésnek találjuk nyomát Calepinus latin-magyar szótárában (1502), ahol a meridiatio kifejezést „delelés, deli nyugouas” jelentéssel fordította. bend 05Valójában azonban a delelés nem a déli órához kötődött, hanem a villásreggelihez, illetve annak befejezéséhez.
A középkori novellagyűjtemények, bár egymást erősen másolva, de gazdag forrást nyújtanak a témáról. Giovanni Boccaccio Decameronjában (1353) minden bevezető napkezdet leírásakor részletesen elmeséli, hogy a pestis elől vidékre menekülő hölgyek és urak ebben a sajátságos helyzetben a bőséges délelőtti étkezés után mivel foglalkoztak. bend 06A leggyakoribb természetesen az alvás volt, amely mindig legkésőbb délután három órakor véget ért. Akik nem akartak szundikálni, azok csöndes sakkozással, ostáblázással hűsöltek az árnyas kertben. Amikor a társaság az Asszonyok Völgyébe tett kirándulást, még lefüggönyözött ágyakat is magukkal vittek, nehogy nélkülözniük kelljen egy napra is a délutáni pihenőt. A későbbi francia királynénak, Navarrai Margitnak a Decameron hatására írt művében a Heptameronban (1558) közölt történetek szereplői szintén gyakran ledőltek szállásukon a villásreggeli után, mások kártyázással, olvasással, vagy kézimunkázással töltötték az időt. Francois Rabelais-nak a Gargantua című kötetében (1534) a főhős iskolai idejének ismertetésekor emlékezett meg, hogy a tanulók ebéd után fogukat (!) és szemüket megmosták, majd az egyórás ejtőzést kártyajátékkal és zenéléssel töltötték. bend 07Morus Tamás 1516-ban megjelent művében az Utópiában az eszményi állam polgárai is szoktak szundikálni: „Ők huszonnégy egyenlő órára osztják a napot, beleértve az éjszakát is, de csak hatot szánnak munkára: hármat délelőtt, aztán villásreggeliznek, mely után két óra hosszat pihennek, azután ismét három órát fordítanak munkára és estebéddel fejezik be.”
Nem tudjuk, hogy Magyarországon mikor vált általános szokássá a villásreggeli utáni pihenés, ami nem feltétlenül jelentett tehát alvást, sokkal inkább az idő könnyed, nem kötelezettségekkel és munkával történő eltöltését érthetjük alatta. bend 08Az alig 2 éves Lajos herceget, a későbbi II. Lajos királyt (1516–1526) a koronázása utáni lakomát követően különféle játékokkal és katonai játékokkal szórakoztatták 1508-ban. Szerémi György, II. Lajos király udvari káplánja, Magyarország romlásáról írott emlékiratában (1543) is említ ebéd utáni pihenést. Bali bég Blaskó nándorfehérvári vicebánt: „Tisztességgel fogadták szolgáival együtt, ebédet rendeztek, jó malozsai likőrt ittak s lepihentek.” Zsigmond lengyel herceg rendszeresen kifizetett „post prandium” a vele játszó lengyel udvaroncoknak játékra és kártyajátékra fél, vagy egy aranyforintot, ami nagy tételekben való játszást és meglehetősen rossz lapjárást jelenthetett. Máskor gitáros és orgonás zenével, illetve harcjátékokkal és kardtánccal szórakoztatták a fenséget ebéd után.
bend 09 A kolostorokban is szokásban volt a nonschlaf, amikor a szerzetesek ebéd után a nona időszakáig visszavonultak, természetesen ehelyütt világi szórakozásról szó sem lehetett. Hadnagy Bálint pálos szerzetes 1511-re befejezett könyve a budaszentlőrinci kolostorral – amely I. Lajnos király (1342–1382) adományából 1381-től őrizte Remete Szent Pál ereklyéjét – kapcsolatos csodák felsorolásában (4. csoda) egy kisgyermek gyógyulásánál említette, hogy „Dél volt éppen, amikor a szent kápolnája zárva szokott lenni, és a szent ereklyék őrzésére kirendelt testvérek déli pihenőjüket tartották.” Majd a vélhetően a szerzetesek ebédje után mosogató asszony szavait is feljegyezte: „Kicsit várnod kell, kedves leányom, míg a testvérek, kik Szent Pált őrzik, pihenésükből felkelnek és én neked a kápolnába való bemenetelt elintézem.” Szent Margit legendájában, amelyet kései rendtársa Ráskai Lea jegyzett le magyar nyelven 1517-ben, a királylány ebéd utáni pihenő idejéről így írt: „de maga az ev kezÿ mÿviert az silenciomot az veztegsegtartast hatra nem vetÿ vala de igen erevssen meg targÿa vala”, míg nővértársai pont ellenkezőleg találtattak: „ez provincialis lele ez clastromnak sororit az silenciomnak veztegsegnek nagÿ tevreseben zegeseben”.
A debreceni református kollégium diákjainak tanórái a 16–17. században délelőtt hat vagy hét órától kilencig, illetve tízig, a délutániak pedig kettőtől ötig tartottak. Az ebédszünettel és vélhetőleg a pihenőidővel az ebéd utáni 1 óráig (post prandium ad horam primam) számolhattak. Ugyan nem tudjuk, hogy a Rabelais-féle elvek szerint arcot és fogat mostak-e, de azt feltételezhetjük, hogy a menzára nem lehetett panaszuk, hiszen a diákok élelmezéséhez a város lakói is hozzájárulhattak otthon főzött ételekkel. Az adományokat délelőtt kilenc és délután négy órakor gyűjtötték össze az asszonyoktól, ami alapján feltételezhető, hogy tíz óra után ebédeltek és öt után vacsoráztak.

Benda Judit

Javasolt hivatkozási forma: URL: https://tti.abtk.hu/kutatasok/lendulet/kozepkori-gazdasagtortenet/havi-szines/4684-a-jol-megerdemelt-ejtozes (Utolsó letöltés időpontja: év, hónap, nap)

Ajánlott irodalom
Giovanni Boccaccio: Dekameron. Fordította: Révay József. Budapest 1961.
Balogh István: Ebéd és vacsora. Adatok a debreceni étkezési szokásokhoz a XVII-XIX. századból. Ethnographia 96. 1985. 324–327.
Lázs Sándor: Apácaműveltség Magyarországon a XV–XVI. század fordulóján. Az anyanyelvű irodalom kezdetei. Budapest 2016.
M. Nagy Ilona – Bényei Ágnes: Szótörténeti adatok és kommentárok a Margit legendából. (3. rész). Magyar Nyelv 113. (2017:2) 248–254.
Sarbak Gábor: Miracula Sancti Pauli primi heremite. Hadnagy Bálint pálos rendi kézikönyve, 1511. Debrecen 2003.
Szerémi György: Magyarország romlásról. Budapest 1961.
Végh András: Egy reneszánsz felirat töredékei és a budai királyi palota csillagképei. Művészettörténeti Értesítő 59. (2010) 211–232.
Veress Endre: Erdélyi jezsuiták levelezése és iratai a Báthoryak korából (1571–1613). Kolozsvár 1913.
Zsigmond lengyel herczeg budai számadásai 1500-1502; 1505. Közzéteszi: Divéky Adorján. Budapest 1914.