A Bölcsészettudományi Kutatóközpont „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport Havi Színes címmel indított rovatának júniusi számában kutatócsoportunk tagja, Kuffart Hajnalka: A dühöngő király – Hunyadi Mátyás első szélütése (1486) című írását közöljük.

 A dühöngő király – Hunyadi Mátyás első szélütése (1486)

„A virágok ünnepén az összes követ, az apostoli küldött és valamennyi főúri rend kíséretében hordszéken vitték arra az alkalmi tribünre, amelyet a vár udvarán előző nap emelt, hátrafogott, fésült hajjal, derűs tekintettel készült a szentség szokásos felvételére. Egy igen drágán feldíszített oltárt állított oda, míg a virágok ünnepe szokás szerint lezajlik. Körülbelül hat órát tartózkodott ott hallatlan türelemmel; a mise rendben végbemenvén, a velencei követet a trón elé állította, aztán fölvette őt a lovagi rendbe, és aranyos ruhával, feldíszített paripával megajándékozva tisztességgel elbocsátotta; addig még semmit sem evett, ezért bágyadtság fogta el, és visszavonult a lakosztályába. Gyomra gyengesége miatt három órát halogatta az evést, de megvárta a királynét is, aki e szent napon körbejárta a város templomait; míg reá várakozott, hogy gyengesége elűzése végett egyen valamit, Péter kamarástól picenói fügét kért; ám ez rothadtat, állottat hozott, és amikor belekóstolt, az első falásra úgy felbosszantotta ennek ostoba szolgálata, hogy haragra lobbant. Erre lép be a hazaérkező királyasszony, aki – ahogy tőle telik – nyugtatja, csendesítgeti háborgó urát. Az ebédre terelődik a szó, az asszony különféle, fogára való eledelekkel kínálgatja, de semmit sem fogad el; szédülő feje, homályos látása miatt panaszkodik; beviteti magát a hálószobába. Ekkor hirtelen gutaütés éri; Corvinus herceg, Geréb Péter és Mátyás, két unokatestvére, a hívásra azonnal megjelenik, aztán Orbán egri püspök, Tamás titkár, István gróf kapitány, Bátori vajda meg a többi főúr. A püspökök és az előkelőségek összeszaladására minden jelenlevő egészen elalél; mert mind látja, hogy urát iszonyú testi fájdalom gyötri, és a betegség hatalmában beszélni sem tud, csak annyit kiáltozik: jaj, jaj, Jézus, más egyéb szót nem tud kinyögni; a fejedelem iránti roppant tisztelet miatt még e végső életveszedelemben sem meri megérinteni senki, senki sem merészkedik arra, hogy szóval vagy étellel megsegítse. Csak a királyné az, aki majd összeszorított ajkát erővel szétfeszítve éltető szert tölt bele, majd fülét, ujját, haját ráncigálja, hogy föleszméljen, majd, mint ilyen bajban szokás, elkötözi karját, kezét, lábszárát; aztán belekiált a fülébe, felnyitja befordult szemét, abba nem hagyja a buzgólkodást, a szerető gondoskodást, a kór súlyától megrökönyödött orvosokat kérdezi, noszogatja. Amaz meg a kínok erősödő rohamában jajgat, ordít, mint az oroszlán, és magával a halállal küzd keservesen.” (ford. Kulcsár Péter)

A jól ismert jelenetet Antonio Bonfini jegyezte le Mátyás király 1490 nagyhetében bekövetkezett haláláról írva. A király éktelen haragra gerjedt, mikor az állott fügét megízlelte, s dühe szélütéshez, agyvérzéshez vezetett. Az eset azonban nem volt előzmény nélküli Mátyás életében.
Egy nemrégiben előkerült ferrarai követjelentés szerint a királyt 1486 februárjában, tehát négy évvel halála előtt, nem sokkal a budai országgyűlés feloszlását követően gutaütés érte, amelynek következtében többnapi ápolásra szorult, és csak a hónap második felére tudott felkelni, lakhelyét elhagyni. Az ekkori betegség pontos részletei nem derülnek ki olyan részletességgel, mint Bonfininél, azonban az uralkodónak a két előző hónap bőven adott okot a bosszankodásra, dühöngésre, amit több egykorú forrás is tanúsít:

1485 őszén apósa, I. Ferdinánd (1458–1494) nápolyi király ellen bárói összeesküvést szőttek és fellázadtak, s ráadásul VIII. Ince pápa támogatását is megnyerték maguknak. Mátyás az esetről december elején, a frissen elfoglalt Bécsben értesült, és nagy hatást gyakorolt rá. Elég csak az uralkodó elleni leghíresebb, Zrednai (Vitéz) János és Janus Pannonius által szervezett 1471/72. évi összeesküvésre gondolni, hogy belássuk, az egyre bizalmatlanabbá váló magyar uralkodót apósa sorsa talán a legérzékenyebb pontján érinthette. Egyik udvaronca úgy fogalmazott levelében, hogy még sosem látta a királyt ennyire átszellemültnek egyetlen vállalkozásában sem, mint a mostaniban, amikor Ferdinánd ellenségeivel szemben kellett fellépnie. Értesülvén ugyanis a bárók lázadásáról és a pápa magatartásáról, Mátyás rögvest elhatározta, hogy fegyveresen is segít apósának, majd „édes és keserű” szavakkal „ördögi” leveleket írt az egyházfőnek és a bíborosi kollégiumnak, követet küldött a velenceiekhez és a törökhöz, s elküldetett az összes, Budán lévő kapitányáért is. Mátyás ekkor még azt is kilátásba helyezte, hogy felmondja hűséget a pápánál. Ezt követően útra kelt, és udvarával Bécsből Budára utazott.

Az eset ráadásul épp akkoriban történt, amikor az esztergomi érsek – Ferdinánd király fia, Aragóniai János – meghalt Rómában. A középkorban, ha egy főpap az Örök Városban távozott az élők sorából, a pápa magának tartotta fenn a jogot, hogy a helyére kinevezzen valakit. Ezúttal is így történt: VIII. Ince Ascanio Sforza bíborosnak kívánta juttatni az esztergomi érsekséget. Képzelhetjük, hogy ezek után Sforza bíboros Budára érkező követe milyen fogadtatásban részesült a magyar udvarban: alighanem kővé dermedve hallgatta az 1486 januárjában épp zajló országgyűlésen elhangzó válogatott egyházellenes szidalmakat: micsoda dolog az, hogy az egyház feje lázadókat támogat a törvényes király ellenében! A nemesek egyebek mellett felemlegették a pápa szeretőjét is. A követ hiába kiáltott egyenesen az ég felé, hogy Aragóniai János érsek Rómában halt meg, ezért a pápának jogában áll annak adni az érsekséget, akinek akarja, Mátyás határozottan a tudtára adta, hogy ha ezer évig álldogálna is ott, akkor se kapna más választ tőle, csak elutasítót. A királyt mérhetetlenül feldühítette a követ érvelése, és kijelentette, hogy Magyarországon csak az kaphat birtokot, aki ott is tartózkodik, olyan viszont nem, aki soha be sem tette a lábát az országba. A magyar uralkodó be akarta bizonyítani a pápának és összes bíborosának, hogy a királyság az övé, és a benne lévő birtokokról úgy dönt, ahogy neki tetszik.

Ebben a pápaellenes légkörben a bárók elfogadták Mátyás akaratát: inkább legyen a hatéves Estei Hippolité az esztergomi érsekség, mint akármilyen bíborosé. A döntésük értelmében pedig a fiúnak Magyarországra kellett jönnie, és jelen kellett lennie a királyi udvarban, csakis így nyerhette el az érsekséget. Ezek alapján úgy látszik, kiskorúsága ellenére a magyar bárók azért adhatták beleegyezésüket Estei Hippolit kinevezéséhez, mert anyai ágon annak a Ferdinánd királynak az unokája volt, aki ebben az időben a pápa ellenségének számított.
VIII. Ince 1486. január végén brévét küldött Mátyásnak, melyben kiközösítés terhe mellett megtiltotta, hogy bármilyen segítséget nyújtson a nápolyi királynak. A magyar uralkodó felolvastatta a királyi tanács előtt a levelet, és több napon át tartó heves tanácskozásba bocsátkoztak a pápa üzenetéről. Mátyás egyértelművé tette, hogy ő bizony fegyverrel is segíteni akar apósának, és a bárók egyhangúlag támogatták a király indítványát. A királyi tanácsban felhangzott az „Éljen Ferdinánd király, vesszen az egyház!” egyhangú kiáltás is a magyar főurak részéről. Lovat, katonát, és minden egyéb szükséges dolgot felajánlottak „a Ferdinánd király iránti szeretettől vezérelve”, s a forrás szerint nem féltek ők semmiféle pápai brévétől vagy kiközösítéstől. Így aztán Mátyás hamar intézkedésbe is kezdett: rengeteg embert apósa segítségére akart küldeni, s teljesen biztos volt benne, hogy így le tudják majd győzni Ferdinánd ellenségeit, és megnyerik a háborút. Az országgyűlés felfokozott hangulatban ért véget 1486. február 3-án.

Valamikor az ezt követő napokban vagy hetekben érte Mátyást a ferrarai követjelentésben szereplő szélütés, melyből február 20-ra látszott felgyógyulni. Budáról valószínűleg nem is utazott el ekkoriban, alighanem épp a gyógyulása érdekében, s inkább fiát küldte vissza az ausztriai hadszíntérre, Bécsbe és Bécsújhely irányába, más bárók és számos nehézlovas kíséretében, akiknek fejenként négy forint zsoldot fizettek. Talán ez a szélütés lehetett az oka annak is, hogy a királyné – beteg férjét kímélendő – egyedül kezdett bele a Nápolyba küldendő katonák felfogadásába, amelyhez rövidesen már maga Mátyás is csatlakozott: Beatrix kétszáz könnyűlovasa mellé további háromszáz lovas listáját adta át feleségének, hogy őket is vegye szolgálatba. Ezenkívül gyalogosokat is felfogadtak, bár ennek száma nem pontosan ismert. A sereg a nyár elején indult útnak, s meg is érkezett Nápolyba, noha ottani bevetésükre végül talán nem is került sor. Mindazonáltal 1486 októberében a nápolyi király kiutalt a magyar csapatok számára ezer dukátot.

A nagy érzelmi megterhelések, mérgelődések, dühkitörések rizikónövelő szerepe az agyvérzések bekövetkeztében közismert. Persze egyéb tényezők nélkül ez önmagában még kevés kiváltó ok lenne, s azt sem állíthatjuk bizonyossággal, hogy ez okozta végül a király halálát. Az viszont elmondható, hogy mindkét esetben egy ingerültséggel teli időszak, egy érzelmileg felfokozott helyzet előzte meg a szélütést, tehát hozzájárulhattak az agyérkatasztrófa kockázatának fokozódásához Hunyadi Mátyás életében is. A köszvénnyel is küzdő királynak az első gutaütésből sikerült ugyan felépülnie, innentől azonban alighanem komolyan fenyegette a visszaesés.

Kuffart Hajnalka

Javasolt hivatkozási forma: URL: https://tti.abtk.hu/kutatasok/lendulet/kozepkori-gazdasagtortenet/havi-szines/5319-a-duhongo-kiraly (Utolsó letöltés időpontja: év, hónap, nap)

Bevezető képünkön:

Mátyás király és Beatrix királynő udvarával prédikációt hallgat. Mátyás király breviáriumának díszlapja, 1487–1492 körül (fr.wikipedia.org, eredetije: Biblioteca Apostolica Vaticana)

Források
Antonio Bonfini: A magyar történelem tizedei. Fordította: Kulcsár Péter. Budapest 1995. IV. VIII. 189–192.
Aragóniai Beatrix magyar királyné életére vonatkozó okiratok. Közli: Berzeviczy Albert. (Monumenta Hungariae Historica, Diplomataria 39.) Budapest 1914. 75–79.
Archivio di Stato di Modena, Archivio Segreto Estense, Cancelleria, Carteggi con rettori, vescovi e oratori di Stati e città, Italia, Oratori, b. 1737/2. (1485. december 6.; 1486. február 2.)
Magyar diplomacziai emlékek Mátyás király korából III. Szerk. Nagy Iván, B. Nyáry Albert. Budapest, 1877. 57–58.
Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Diplomatikai Fényképgyűjtemény 294 350. (1486. február 20.)

Irodalom
Fraknói Vilmos: Hunyadi Mátyás király, 1440–1490. Budapest 1890.
Horváth Richárd: Itineraria regis Matthiae Corvini et reginae Beatricis de Aragonia (1458–[1476]–1490). História Könyvtár, Kronológiák, adattárak. Budapest 2011.
Kuffart Hajnalka: Beatrix királyné anyagi helyzete Mátyás király uralkodása idején. In: Gazdaságtörténeti tanulmányok a magyar középkorról. [Megjelenés alatt.]
Kuffart Hajnalka: Italian-Hungarian Careers in the Fifteenth Century: the Example of a Catalan. Life and letters of Perotto Vesach. In: Movement of Men, Goods and Cultures in Two Areas of Europe: Hungary and Southern Italy Between the 15th and 21st Centuries. [Megjelenés alatt.]

A cikk elkészítését az NKFIH TKP-2021-NKTA-15. sz. projekt támogatta.