A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport Havi Színes címmel indított rovatának decemberi számában Kádas István és Tarján Eszter A „felszarvazott” király című írását közöljük.

 A „felszarvazott” király
Mátyás unikornisszarvai és az egyszarvúak karrierje a magyar címeres hagyományban

A Kapy család középkori levéltárának két rövid irata érdekes és különös üzletet örökít meg, ezek szerint 1468-ban Mátyás király a Sáros megyei várúrtól, Kapi Sandrintól vásárolt egy unikornisszarvat.
Az egyszarvúról az ókortól kezdve ismerünk leírásokat, amelyek homlokukon erős szarvú lovat említenek. Elsőként Ktésziász foglalkozik vele az India leírását közlő művében (Indica) az i. e. 5. században, majd ezt veszi át Arisztotelész, de Sztrabónnál is feltűnik az unikornis. A legszélesebb körben elterjedt írott ábrázolás azonban Pliniusz Historia Naturalis című művében található, amelynek egyik érdekessége, hogy a lótest és az erős, csavart szarv leírását kiegészíti oroszlánkörmökkel.
A valós állatokra allegorikus tulajdonságot ráragasztó, illetve kitalált állatokról szóló leghíresebb középkori bestiáriumban, a Phüsziologoszban szintén szerepel. A 12. században kezd el igazán terjedni Európában, majd a 13–14. század során népszerűsége tovább nő, és a bestiáriumok állandó elemévé válik. Az unikornis szimbóluma hamar megtöltődött keresztény jelentéstartalommal, így a vallásos művészet is felkarolta. Szerepel többek között Nagy Szent Gergely, Beda Venerabilis vagy Szevillai Szent Izidor írásaiban is. Az ókori eredetű legenda szerint ugyanis az erős és vad állat befogásához egy szűz lányra van szükség, akinek az ölébe hajtja a fejét. Az unikornis így előbb az egyház, majd maga Krisztus és áldozatvállalásának szimbólumává vált.
A sokrétű jelképrendszernek köszönhetően nemesi családok címerpajzsukra is emelték ezt a mitikus állatot. A magyar nemesi címeresleveleken korán, már Zsigmond és Albert királyok idejében (Básznai, 1434; Perneszi, 1439) megjelennek az egyszarvúak. Mátyás alatt a Császáriak is unikornist kaptak, majd II. Ulászló idejéből további két hasonló címereslevelet ismerünk (Tornaljai, 1513; Földesi, 1515). Természetesen pecséteken, sőt pénzeken is megjelenik az egyszarvú, melyek közül a Szapolyai-címer a legismertebb. Az öt unikornisos címerkép igen érdekes és vegyes képet mutat: mind a magyar címerhagyományokra jellemző naturalisztikus ábrázolás, mind az inkább stilizált címerkép jegyekeit magán viselő nyugat-európai ábrázolási tradíció megtalálható. A Básznai címereslevélen egy kékkel és ezüsttel harántosztott pajzsmezőn ellentétes színű kék-ezüst lépő/ágaskodó unikornis látható. A címerábrázolás érdekessége, hogy az egyszarvú inkább egy kecske jegyeit viseli magán, mintsem egy lóét, ugyanis a lovakra jellemző sörény egyáltalán nem látható, illetve a farka is kecskefarok. Ez a címer kiválóan szemlélteti, hogy az unikornis ábrázolása gyakran összefolyt a kecske, az őz illetve szarvas, ritka és későbbi esetekben az orrszarvú képekkel nem csak nyugaton, de a magyar hagyományban is. A Perneszi armálison egy kék mezőben aranykoronából előtűnő nyíllal átlőtt torkú ágaskodó ezüst unikornis látható. Ez a címerkép kiválóan tükrözi a magyar címerválasztási hagyományokat. A Császári család címereslevele több szempontból is érdekes. Egyfelől, a pajzs kiegészítő elemeinek szabálytalanságai, másfelől az adományozótól elfordulva ágaskodó a kék mezőben lévő ezüst unikornis miatt. Ráadásul az arannyal felfegyverezett egyszarvúnak nyugat-európai címerhagyományok szerint oroszlánfarka van. A férfit jelképező oroszlán a nap jelképpel kiegészítve és a nőt szimbolizáló unikornis a holddal megtoldva gyakorta összefonódó motívumok. A Tornaljai család címerkiegészítéssel vette pajzsára az unikornist, valamint a holdat és a napot. A család eredeti címere egy kék mezőben hegyormon álló fehér/ezüst torony volt. A torony elé került a heraldikai terminológia szerint ezüst, lépő unikornis, ami a címerösszeállítás szabályaival szembe megy, mivel a torony is heraldikai ezüstszínű. Az unikornist szürke, dús sörénnyel és farokkal ábrázolták. Mind a színek, mind az ábrázolás a magyar hagyományokat követi. Az utolsó középkori címereslevél amelyen unikornis tűnik fel a Földesi armális, amely párhuzamot mutat a Básznai család címerével. Kékkel és ezüsttel harántosztott mezőn, egy ellentétes színű ágaskodó unikornis jobb oldalán egy ezüst ötszirmú virággal, bal oldalán egy kék heraldikai liliommal.
Visszatérve azonban az 1468. évi vásárláshoz, felmerül a kérdés, ki is volt Kapi Sandrin, az unikornisszarv eredeti birtokosa? Sáros megye előkelő, várbirtokos nemesei közé tartozott, várának romja Eperjes közelében, Kapi (Kapušany, Szlovákia) település fölött ma is megtalálható. Családja vagyonát nagyapja, Kapi András alapozta meg, aki budai polgárból vált földbirtokossá. Zsigmond király idején a sóadminisztrációban szerzett érdemeket, és alakított ki jelentős gazdasági kapcsolatokat a magyar pénzügyigazgatás legfontosabb személyeivel, de üzletfelei között boroszlói kereskedőket is találunk. Fiai és unokái viszont nem pénzemberek, hanem a helyi nemesség tipikus alakjai voltak, akik a Lengyelország és Magyarország közötti kereskedelemben leginkább a töltszéki vámhely birtoklása révén éreztették befolyásukat.
Az unikornis szarv mégsem apai, nagyapai örökség, hanem házasság, hozomány révén kerülhetett Sandrin tulajdonába, aki 1467 februárjában vette nőül Kálnai Borbálát, az 1459-ben elhunyt ifjabb Rozgonyi János győri ispán özvegyét. Ifjabb János tekintélyes családból származott, híres felmenőkkel rendelkezett. Apja Rozgonyi István, Zsigmond király kedvelt katonabárója, anyja pedig az Arany János által is megénekelt Szentgyörgyi Cecília volt. János vagyonát azonban megtépázta az Albert király halálát követő belháború, a család többi ágának javára le kellett mondani jelentősebb birtokairól, halálát követően özvegye és gyermekei a Vértesben fekvő Csókakő várát is átadták. A család új székhelye a Zemplén megyei Monyorós (Tapolymogyorós, Skrabsé, Szlovákia) lett, innen vitte magával Borbála asszony – újdonsült férje és sógorai támogatásával – saját hozományán kívül gyermekei örökségét is Kapi várába, többek között okleveleket, ezüstneműt, pénzt, különféle javakat és háztartási tárgyakat több mint tízezer forint értékben. Szintén ennek a vagyonnak lehetett a része a következő évben eladott unikornisszarv.
Kapi Sandrin tehát igyekezett pénzzé tenni a felesége révén ─ Borbála fia, Rozgonyi János szerint ─ jogtalanul szerzett ingóságot, amiben partnerre is talált az uralkodóban. Ez a törekvése találkozott Mátyás humanista műkedvelésével, sőt az egyik oklevél szerint Kapi királyi parancsra kínálta eladásra az értékes relikviát. Az uralkodónak arra is gondja volt, hogy az általa kevéssé szívlelt Rozgonyi-ág ne részesüljön a kifizetett „bizonyos pénzösszegből”, sőt, Rozgonyit arra is felszólította, hogy ne akadályozza az üzletet.
A Kapitól vásárolt unikornisszarv további sorsát nem tudjuk, mindenesetre érdekes Peter Eschenloer boroszlói jegyző feljegyzése Mátyás esküvőjéről, 1476-ból. A jegyző az ünnepi pohárszék díszítéseként ír két ezüstből készített, királyi címeres egyszarvúról, melyeknek valódi, három rőf hosszú szarvaik voltak. A két unikornisról és igazi szarvaikról a pfalzi gróf követe ugyancsak beszámolt. Sőt, a királyi kincstárat 1483-ban megtekintő Bartolomeo de Maraschi, Cittá di Castello püspöke is tudósít Mátyás egyszarvúiról. A püspök és pápai követ az egyik ezüstszobrot ló, a másikat szamár nagyságúnak írta le, de ő is kiemelte, hogy a szarvuk valódi. Mátyás egyszarvúk iránti vonzalmának jelentőségét még az sem csökkenti, hogy más uralkodói kincstárakban őrzött, ma is megtekinthető társaikhoz hasonlóan a magyar király unikornisszarvai is valószínűleg narválszarvak voltak.

Kádas István–Tarján Eszter

Javasolt hivatkozási forma: URL: https://tti.btk.mta.hu/lendulet/kozepkori-gazdasagtortenet/havi-szines/2547-a-felszarvazott-kiraly.html (Utolsó letöltés időpontja: év, hónap, nap)

Ajánlott irodalom
Sz. Jónás Ilona: Az egyszarvú a középkor vallásos szimbolikájában. Vallástudományi Szemle 4. (2008) 71‒78.
Draskóczy István: Kapy András: egy budai polgár pályája a XV. század elején. Levéltári Közlemények 54. (1983) 149─189.
Pálosfalvi Tamás: A Rozgonyiak és a polgárháború (1440‒1444). Századok 137. (2003) 897‒928.
Csánki Dezső: I. Mátyás udvara. Budapest 2010.
Pálffy Géza: Koronázási lakomák a 15‒17. századi Magyarországon. Századok 138. (2004) 1005‒1101.
Schmidtmayer Richárd: Vértesi várak. A Rozgonyi család főúri rezidenciái a 15. században. In: Micae Mediaevales II. Budapest 2012. 123‒140.
Peter Eschenloer: Geschicten der Stadt Breslau. II. Breslau 1828.