A Bölcsészettudományi Kutatóközpont „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport Havi Színes címmel indított rovatának januári számában Benda Judit A kalmár és az egér. A kereskedő alakja a középkori eredetű mesékben és mondákban című írását közöljük.

 A kalmár és az egér.
A kereskedő alakja a középkori eredetű mesékben és mondákban

A csehországi Reichenauba igyekvő szegény kalmár egy erdőben megpihent. Fának dőlve falatozott kenyeréből, miközben látta, hogy egy egér éhesen pislog rá. Megsajnálta és adott néhány morzsát az ételéből, majd inni ment a közeli forráshoz. Mikor visszaért, észrevette, hogy az egér – hálája jeléül – a fészkéből aranypénzeket kapart elő. A kalmár gyorsan felásta a helyet és nagy kincset lelt ott régi veretű aranyakból. A pénzt bevitte a városba, felét szétosztotta a szegények között, a másik felét templomépítésre fordította. A kegyes történet valószínűleg a 16. században élt cseh nemes és kereskedő, Kryštof Betengl z Neuenperku mesés meggazdagodásáról, és a Rychnov nad Kněžnouban álló Szent Háromság-templom alapításáról szól. A „becsületes kereskedő legendáját” valódi mesébe ágyazta az emlékezet, hiszen az „első millió” megszerzésének módját nem nagyon illett firtatni.

A városi környezetben játszódó, kereskedőkről szóló novellamesék és reális mesék többnyire intellektuális történetek voltak. Mindig az adott korszakra jellemző korabeli problémákkal foglalkoztak és persze nem kellett nagyon komolyan venni őket. A történetmesélésben és az alakok megformálásában könnyedséget találunk, a várható befejezés, a csattanó sokszor előre látható. A bonyodalom miatt kialakult feszültség a végén megoldódik, a „világ” egyensúlya helyreáll. A visszásságok leleplezése, az igazság kiderülése megkönnyebbülést, katarzist hoz a történet végére. A mesék morális tanítást adnak a bizalom és a bizalmatlanság kérdéséről, illetve az üzleti korrektségről. A kalmárok a mesékben általában csavaros észjárásúak, furfangosak és fukarok, de könnyen átejthetők és móresre taníthatók.

A kereskedő dörzsöltségét jól példázza a morvaországi Iglau (Jihlava) városalapító-legendája. A történet főszereplője, egy fazekas, aki befogadott éjszakára egy vándort, akinek elpanaszolta, hogy a munkájához nincs megfelelő agyag a környéken. A vándor, aki valójában kereskedő volt, megnézte a fazekas áruit és egy elmés üzleti fogással felvásárolta a mester házát és agyagbányáját. Az agyagban ugyanis ezüst volt, így a vállalkozó rögtön bányát nyitott a területen, amiből a város meggazdagodott. Persze az agyagban sosincs ezüst, de a környékbeli hegyekben valóban voltak ezüsttelérek, amelyek kibányászása teremtette meg a város anyagi alapjait. Szintén a józan ész jelenik meg Eppele van Geillingen rablólovag-történetében, amelyben a lovag által kifosztott emberek között egy kalmár is volt, akihez így szólt a fosztogató:„Kedves kalmár, kössünk egyezséget: Verekedjünk az erszényed végett!”, csakhogy „A kalmár értelmes ember lehetett, Erszénye végett nem verekedett.”

A kalmárok világot járt emberek voltak, utazásban való jártasságuk, magabiztosságuk és tájékozottságuk is feltűnik a mesékben. Két utazó kereskedő otromba tréfája okozta az Akasztófáról jött vendégek című mese fogadósának halálát. A Henrik, bajor hercegről szóló történetben pedig azt látjuk, hogy a rutinos kalmárok jól ismerték a korabeli szlengeket, mint például a tarisznyarák kifejezést, ami a zsebmetszőnek felehetett meg, ahogy a rózsakert a herceg birodalmának volt szinonimája, míg az ordas egyet jelenthetett a haramiával. A patkószeg című rövid, csattanós mesében az egyszeri kalmár jól ismert fukarsága jelenik meg, amikor sietős dolga miatt háromszori figyelmeztetésre sem akarja megpatkoltatni a málháját cipelő lovát, így nem csoda, hogy a hátasló kidőlt alatta. A repülő kordé öntelt, „kreatív” üzletpolitikával rendelkező zöldségkereskedője vesztét saját meggondolatlan szavai okozták. A mese elgondolkodtatóan részletesen közli a gyanútlan vevőket megtévesztő fogásokat: fonnyadt zöldségeket frissként árulni, ezekért magas árat kérni, sötétedéskor házalni, tapasztalatlan fiatalasszonyokkal üzletelni, az árukat feldicsérni és különlegesnek beállítani. A mese vége szó szerint csattanóval ért véget, hiszen a csaló kereskedőt egy szélroham a kordéjával együtt egy fához csapta.

A pénzforgató kalmárok a mesékben sokszor bűnügybe is keveredtek, akár elkövetőként, akár szenvedő félként. A Mátyás király és a részeges huszár című mesében a kereskedőtől elrabolt pénzt, a meglepően akkurátus gondolkodású huszár három részre osztotta: „… ennyit adtál a portékáért, ez a másik a fáradtságodért van, ez a kettő a tied! Ez a harmadik rakás az enyém, ezt csalásból szerezted.” Valójában az eladott áru természetes árképzéséből adódó költségeket sorolta fel: beszerzési ár, munkaköltség és haszon. A lengyel eredetű mesében, Madej történetében, a lápvidéken eltévedt utazó kalmár és az ördög egyezséget kötött egymással, amelyet még írott szerződésbe is foglaltak. A reformáció és az inkvizíciót is használó ellenreformáció korában történő események végül – nem meglepő módon – egyházi tanmeseként fejeződtek be. A kereskedő alkuját az alvilági hatalmakkal itt már jól bevált toposzként használta a mesélő. A három iparos legény meséjében, a pénzét naivan a fogadósra bízó gazdag kalmárt meggyilkolták. A gyilkossággal gyanúsított három vándorlegény bár megegyezett az ördöggel, mégis megmenekült, hiszen az ördögnek a fogadós már amúgy is bűnös lelke kellett. A kalmár (valószínűleg szintén nem patyolatfehér) lelkéről ebben a mesében nem esik szó… A korábban eszményien működő kereskedővárosokról szóló mesékben mindig a lakosok bűnei okozzák a saját anyagi romlásukat, a külső erők csak elvégzik az utómunkát. A történetek célja az elrettentés és a hallgatók gondolkodásának helyes útra terelése. A bibliai Szodoma és az antik Atlantisz történetét idézi a Vineta, az elsüllyedt város című moralitás. Lakói gazdag kereskedők és tengeri hajósok voltak, akik a jólét miatt az erkölcsös életet elhanyagolták. Az élvhajhászat és a munka fél vállról vétele végül belharcokhoz vezetett; majd lakóival együtt elnyelte a várost a tenger. Hasonló sorsa jutottak a mesékben Westerschuowen és Stovoren gazdag Északi-tenger parti kereskedővárosai is. Mivel lakosaik gátlástalan módon üzleteltek, a jólét és az üzleti szerencse végül elpártolt tőlük és a településeik összeomlottak.

Egyes mesékben előszeretettel használták a házaló kereskedő álcáját a főhősök. A kalmárnak, vagy kalmárnőnek öltözött szereplők vélhetően „úgy gondolták”, hogy az álruha felöltésével a kalmárok belső tulajdonságait is fel tudják venni. A már ismert furfangosságon kívül újabb jellemvonásokat is megismerünk általuk. Úgy tűnik, hogy a kalmárok minden helyre be tudtak jutni, mindenkivel szót tudtak érteni és ami a legmeglepőbb, hittek is a szavuknak. Hófehérke férjhez-menésének eredetileg feljegyzett kalandos történetében felbukkant egy öreg kalmárnő (Krämerin), majd piacozó kofa, vagyis az ezek álcájába öltözött mostohaanya. Az asszony a korban szokásos kikiáltó szókkal hirdette eladni való áruját, a mérgezett övet, a fésűt és az almát: „Jó áru, szép áru!”; „Szép áru, eladó!”; „Övek minden színben!”. A kalmárnő alakja Hófehérke számára, úgy tűnik, bizalomgerjesztő külsőt öltött, hiszen mindháromszor megvásárolta tőle a felkínált árut. Brennberger lovag első legendája egy korábbi széphistória átírt változata lehet. A lovagot úrnője megkérte, hogy derítse ki, a francia királyné vajon szebb-e nála. Brennberger ezért kalmárnőnek öltözött, és álruhában orsót és selymet árult a királyné és udvarhölgyei számára. A történet többi része sikamlósan alakul, mivel a „kalmárnőnek” megengedték, hogy a királyasszony tizenhárom udvarhölgye mellé feküdhet egy-egy éjszaka. Végül egy újabb kalmár-álruhás hőst látunk A szerencsés hetedik című mesében, amit Berze-Nagy János szülőfalujában Besenyőtelken gyűjtött, 1903-ban. Itt a cseles kereskedelmi fogások mellett már pénzváltási problémával is találkozunk. Az egyszeri parasztlegény olyan tökéletesen játssza a szerepét, hogy tulajdonképpen kereskedésből is megélhetne. Táltos lova tanácsára az ifjú felöltözött vándor „bótoslegénnek” és „kínáta ő a kanavászot ócsóé; ha mind mëvvëszi, még ócsóbban adja! Mëg is vette az asszony mind az egész véget, de nagy pézi vót, a legény mëg nem tudta fëlvátanyi, hát elszaladt az asszony a bótba vátanyi.” Furcsa, sűrített ötvözete ez a magyar népmeséknek és a tündérmeséknek boszorkánnyal és táltos lóval, aranykacsatollal, aranypatkóval, aranyhajszállal, királlyal és királylánnyal, kancatejben fürdéssel, hét próbával; házasodni vágyó ifjúval és leánnyal. Magyar módra a mese hepiendje természetesen hetedhét országra szóló lakodalommal zárul. Aki nem hiszi, járjon utána…

Benda Judit

Javasolt hivatkozási forma: URL: https://tti.btk.mta.hu/lendulet/kozepkori-gazdasagtortenet/havi-szines/3969-a-kalmar-es-az-eger.html (Utolsó letöltés időpontja: év, hónap, nap)

Felhasznált irodalom:
Az éber bádogkakas. A német tengerpart regéi. Válogatta és feldolgozta: Koncsek László. Budapest, 1977.
Banó István: Népmese. In: Magyar Néprajz V. Magyar Népköltészet. Budapest, 1988. 7-78.
Cseh és morva regék és mondák. Válogatta: Alena Ježková és Balázs Andrea. Budapest, 2013.
Hänsel und Gretel und andere Märchen der Brüder Grimm. Berlin, 1964.
Jacob és Wilhelm Grimm: Családi mesék. Pozsony, 2009.
Jakob és Wilhelm Grimm Német mondák. Pozsony, 2009.
Lengyel regék és mondák. Válogatta: Jerzy Snopek. Budapest, 2010.
Mesék és mondák Mátyás királyról. Válogatta Kriza Ildikó. Budapest, 2016.
Németalföldi regék és mondák. Válogatta: Csokonai Attila. Budapest, 2015.