A Bölcsészettudományi Kutatóközpont „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport Havi Színes címmel indított rovatának januári számában kutatócsoportunk tagja, Benda Judit A király borbélya. Kivel sakkozott Raguzai István óbudai várnagy? című írását közöljük.

A király borbélya. Kivel sakkozott Raguzai István óbudai várnagy?

Egy sakkjáték futófigurája került elő a budapesti Szent György utca 10. számú telek hátsó fertályán. A telket 1999–2001 között Végh András tárta fel, a sakkbábut 2022-ben, a Fehérvári rondella és a hozzá kapcsolódó nyugati telekrész ásatásakor találtuk.

A keleti eredetű táblajáték a 11–12. században terjedt el Európában, és valószínűleg a 14. század folyamán jutott el hazánkba. Bár a szabályok alapjai változatlanok maradtak, a bábuk formája és a játék módja sokat változott az évszázadok folyamán. A játékot általában egymástól tanulták a sakkozók, de születtek szabálykönyvek is, amelyek közül Bölcs Alfonz, Kasztília és León királya (1251–1284) által a táblás játékokról készíttetett könyv, a pazarul illusztráltt Libro de los Juegos (1283) emelkedik ki, igaz, a kötetnek csak egy fejezete szól a sakkról.

A játékhoz használt bábuk a 11–13. században még bájosan élethű, alakosra faragott csontbábuk voltak, az egyszerű, esztergált darabok a 15. században lettek divatosak. Valószínűleg készültek fából faragott, vagy esztergált készletek is, de ezek anyaguk miatt elpusztultak. A játékban használt két-színűséget a csont anyagában történő zöldítésével vagy piros felülfestéssel érték el, más esetben a bábukon apró rovátkolások vagy bekarcolt körök, befúrások jelezték az egyik, illetve másik csapatba tartozást. A figurák a korabeli társadalmi viszonyokat testesítették meg, a király és a királyné az udvart, a futó (püspök) az egyházat, a ló (lovag, huszár) a nemességet, a bástya a várnépet, a gyalog pedig a pórnépet. A királyné vezér elnevezése csupán a 19. században terjedt el Európában.

Sakkfigura csak igen ritkán szokott előkerülni ásatásokon. A visegrádi alsóvárban egy huszárt, a nagyvázsonyi várban három bábut – egy királynőt, egy bástyát és egy futót – tártak fel. A diósgyőri várban egy bástya figurája bukkant elő, amely talán egy helyi csontmegmunkáló műhely terméke lehetett. Budán a Teleki-palota feltárásán találtak egy elefántcsontból faragott, huszárnak vélt bábut, a fent említett Szent György utcai lelet pedig szarvasmarha lábszárcsontjából készült. Nehezebb felismerni a kisméretű, „lövedék alakú” faragványokat, amelyek a budai királyi palota ásatásán előkerült gyalogfigurák voltak.

Ugyancsak szórványosan maradtak fenn írott források magyarországi sakkjátékosokról is. Turóci János szerint I. Károly király magyar uralkodó (1301–1342) János cseh királynak (1310–1346) ajándékozott 1335-ben Visegrádon egy jáspisokkal és smaragdokkal díszített, aranyozott ezüstből készült sakk-készletet. Antonio Bonfini örökítette meg, hogy 1479-ben, az olmützi béketárgyalásokon Mátyás király (1458–1490) és Beatrix királyné is szívesen sakkozott Ulászló cseh királlyal (1471–1516) a palota belső termében. II. Ulászló király öccse, Jagelló Zsigmond lengyel herceg számadáskönyvében, az 1500. évnél olvasható, hogy a megsérült sakktáblája javításáért 5 magyar dénárt fizettek ki egy budai ötvösmesternek.

Valószínűleg a 2022-ben talált bábu egykori tulajdonosát ismerjük, a telken állott 16. századi palota építtetése is hozzá köthető. Raguzai István, vagyis Stephanus de Ragusio dictus Barbel, vagy Stephanus Ragusius de Leon Raguzából (ma Dubrovnik, Horvátország) származó polgár volt. Ifjúkorában, a studium generale elvégzése után valamely egyetem orvosi karán folytathatott tanulmányokat, bár a teljes képzést valószínűleg nem fejezte be. Emiatt a medicinae doctor címet nem viselhette, de a barbitonsor, rasor, magyarul barbel, vagyis borbély titulus már kijárt neki. A borbélynak szabad volt eret vágni, kelést felvágni, szürke hályogot lemetszeni, fogat húzni, sebet kötözni, borotválni, ficamokat helyre rántani, vagyis olyan gyógyítói állása lehetett, ahol tudni kellett a késsel bánni. Ismeretlen időpontban nemességet is szerzett, és már Mátyás király bizalmába fogadta, így a király borbélya lett. Mátyás halála után az udvarban maradt, és II. Ulászló uralkodása alatt is királyi borbély, sőt physicus (orvos) címmel illették. Rendszeresen tudósította a raguzai városi tanácsot a magyarországi történésekről, olykor nagyobb összeget is küldött szülővárosának. Többek között tudósította őket 1491-ben a Pozsonyban kötendő béketárgyalások előzményeiről, és hogy a király kigyógyulván a vérhasból, körülsétálta a várat, és megfogadta, hogy el fog zarándokolni Bátára.

Korábban az esztergomi, később az egri püspökség sáfára, udvarbírója volt Estei Hippolit szolgálatában 1509-ig, amikor Ercole Pio kormányzó kinevezése után lemondott. Ercole nyerészkedéssel és sikkasztással vádolta őt, mondván „már jól körbepárnázta magát Méltóságod holmijaival”. A vádak között szerepelt, hogy lányának a hozományt feleslegesen kérte, hiszen az közben kolostorba vonult. Raguzai azonban nem hagyta magát, ő is lopással vádolta meg Ercole Piót, és feljelentette őt Bakóc Tamásnál. Raguzaitól nem vonták meg a bizalmat, Hippolit budaváraljai, a Zsidó kapun kívül álló házának tiszttartója lett. 1503-ban a házat az ő irányításával újították fel, hogy ha a püspök Budára jön, legyen hol megszállnia. Ura és nyilván a saját haszna érdekében is bonyolított le üzleteket: posztót, bőrt, cobolyprémet, sót és bort vásárolt, illetve adott el raguzai és itáliai kereskedőknek.

Már korábban is birtokolta egy részét annak a budai, Szent Zsigmond utcai (ma Szent György utca 10.) háznak, amelynek másik felét 1489-ben elővásárlási jogát érvényesítve szerezte meg. Később a házat jelentősen átalakította, a nyugati telekrészen reneszánsz stílusú, körfolyosós palotát építtetett, a telek hátsó végében hosszan elnyúló, négyhelyiséges épületet emeltetett a várfalon kívül. A pincéket is kibővítette, az északi pincehelyiségből pedig a városfalon kívülre nyúló, alagútszerű borospincét vájatott. Már nem élt Raguzai, amikor a palota valószínűleg a város 1529. évi ostroma idején megsérült, ezért lebontott falait a várfal mellett húzódó épületrész négy pincerekeszébe töltötték. A reneszánsz palota romjai között architektonikus kerettel ellátott, színes falfestés-darabok, idomtéglák, finoman faragott, feliratos nyíláskeretek és kisleletek (majolikatányérok, majolika padlótéglák, réz csillár- és könyvtáblaveretek), valamint a sakkfigura került elő.

A budavári palota mellett Felhévízen, a Duna mellett, a Verestorony közelében is állt háza, amelyben egy szőlőműves bérlő is lakott, és még egy háza volt Szentjakabfalván. Felesége, Margit asszony, aki a királyi gyermekek, Lajos és Anna dajkája volt, Anna születésekor, 1503-ban ajándékot kapott Hippolit érsektől. II. Ulászló király 1507-ben, udvari szolgálatai fejében adómentessé tette a Budafelhévíz és Óbuda között álló egykori szentjakabi házukat, amelyhez sáfránytermesztő kert is tartozott, ezenkívül megengedte nekik, hogy birtokukon borkimérést tartsanak. Szőlőskertjeik a budai és felhévízi dombokon, a Ligetvölgy, Demjénmál és Kő nevű dűlőkben feküdtek, a helyben kipréselt nedűt a már említett borospincékben tárolták el. 1505 és 1511 között óbudai várnagy volt, sőt – talán bizonyos királyi adósságok miatt – Óbuda zálogbirtokosa is egy rövid ideig, az óbudai piactéren pedig mészárszéket tulajdonolt. 1510-ben II. Ulászló királytól szentjakabi javakat kapott, melyek egy részét 1511-ben a felhévízi Szent Jakab-egyháznak adományozta azzal a kéréssel, hogy a plébános hetente négy misét mondjon érte, mégpedig a budai ferences kolostor templomában. Ő maga valamikor 1518 előtt halt meg.

Amint láttuk a sakk bonyolult szabályrendszerű, gondolkodásra késztető, stratégiai játéka főleg nemesi és királyi udvarokban volt szokásban. Úgy tűnik, hogy Raguzai István a legmagasabb körökben forgolódott és az is elmondható róla, hogy szeretett nagyban játszani.

Benda Judit

Kezdőképünkön: Lucas van der Leyden: Sakkjátékosok, 1508 körül. Kaiser Fridrich Múzeum, Berlin (recherche.smb.museum)

Javasolt hivatkozási forma: URL: https://tti.abtk.hu/kutatasok/lendulet/kozepkori-gazdasagtortenet/havi-szines/5601-a-kiraly-borbelya (Utolsó letöltés időpontja: év, hónap, nap)

IRODALOM
Domokos György: A jámbor Herkules. Estei Hippolit bíboros egri kormányzója, Ercole Pio beszámolói Magyarországról 1508–1510. Budapest 2019.
Endrei Walter – Zolnay László: Társasjáték és szórakozás a régi Európában. Budapest 1986.
G. Sándor Mária: Középkori sakkfigurák a nagyvázsonyi várból. Folia Archeologica 12. (1960) 249–257.
Kubinyi András: Az egészségügyi foglalkozásúak társadalmi és gazdasági helyzete Budán a XV–XVI. század fordulóján. Orvostörténeti Közlemények 54. (1970) 63–81.
Kubinyi András: Buda és Pest szerepe a távolsági kereskedelemben a 15–16. század fordulóján. Történelmi Szemle 36. (1994) 1–52.
Neumann Tibor: Békekötés Pozsonyban – országgyűlés Budán. A Jagelló–Habsburg kapcsolatok egy fejezete (1490–1492). Századok 144. (2010) 335–372.
Petényi Sándor: Mátyás kori játékok. In: Mátyás király és a vidéki Magyarország. Az 1990. május 2-án Tatán rendezett tudományos ülés előadói anyaga. Tudományos Füzetek 6. (1990) 87–90.
Rácz Sámuel: A’ borbélyi tanításoknak első darabja. Pest 1794.
Sz. Czeglédy Ilona: Csontmegmunkáló műhely a diósgyőri várban. A Hermann Ottó Múzeum Évkönyve 6. (1966) 227–237.
Végh András: Középkori városnegyed a királyi palota előterében. Tanulmányok Budapest Múltjából 31. (2003) 7–42.
Végh András: Reneszánsz kőfaragványok és terrakottaelemek a Jagelló-kori Budán. Egy várbeli lakóház és leletei. In: Mátyás király öröksége. Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16-17. század). Kiállítási katalógus Magyar Nemzeti Galéria, Szerk. Mikó Árpád, Verő Mária. Budapest 2008. 54–59.

A cikk elkészítését az NKFIH TKP-2021-NKTA-15. sz. projekt támogatta.