A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport Havi Színes címmel indított rovatának októberi számában a kutatócsoport tagja, Gál Judit „A király kegyéből Spalato comese”. A dalmáciai városok feletti magyar befolyás erősödése IV. Béla korában című írását közöljük.

 „A király kegyéből Spalato comese”
A dalmáciai városok feletti magyar befolyás erősödése IV. Béla korában

1244-ben Spalato és Trau között háború tört ki, a két dalmáciai város viszályában IV. Béla magyar király Trau pártját fogta, melynek 1245-ben sikerült is ellenfelén felülkerekednie. Az uralkodó a béke egyik feltételéül azt szabta a spalatóiak számára – valószínűleg azért, hogy a várost kontroll alatt tudja tartani –, hogy válasszák érsekké Csák Ugrin csázmai prépostot, akit egyúttal spalatói comesszé is kinevezett.
Az 1102-ben Dalmácia és Horvátország királyává koronázott Könyves Kálmán meghódítva a legjelentősebb észak- és közép-dalmáciai városokat, Zárát (Zadar), Spalatót (Split), Traut (Trogir), Sebenicót (Šibenik), Nonát (Nin) és a legjelentősebb szigeteket, olyan uralkodói kiváltságokat adott az újonnan megszerzett településeknek, melyek garantálták azok autonómiáját, biztosították a közösségek számára szokásaik és saját törvényeik megtartását, világi és egyházi adminisztrációjuk szabadságát. Elviekben maguk választhatták meg püspöküket vagy érseküket, valamint a világi igazgatás élén álló comesüket. A dalmáciai városok világi vezetőjét a 12. század előtt priornak nevezték, a comes cím a magyar uralom megjelenésével egyidőben tűnt fel, és gyökeresedett meg a dalmáciai városokban. Amíg azonban a gyakorlatban az egyházfők megválasztását a magyar uralkodók a 13. század közepéig– különösen a spalatói érsek esetében – befolyásolták, a városok világi vezetőinek választásába egyáltalán nem szóltak bele. Utóbbiakat tehát a városi tanácsok választották egy évre, meghatározott feladatkörrel, amely elsősorban a város igazgatására, védelmére és működésének megszervezésére vonatkozott. Ezek szerint az 1245. évi béke az eddig bevált rendszer tekintetében jelez gyökeres változást, amely nem csupán egy adott helyzet megoldására született döntés volt. Új, elsőként Spalato esetében érzékelhető, uralkodói szemlélet jelent meg a városok vezetésével kapcsolatban. Ugrin 1248-ban bekövetkezett halála után világi hivatalát a szlavón bánok vették át, akiknek Árpád-kori hatalma ez időben érte el csúcspontját. Ekkor kezdődött meg irányításukkal Szlavóniában a pénzverés, városok alapítása fűződik nevükhöz, ráadásul a 13. század első felében tapasztalt rövid időszakok helyett ismét hosszú évekig viselték hivatalukat. Sőt, a tatárjárást követően három bán – Türje nembeli Dénes (1241–1244), Kán nembeli Gyula (1245) és Gutkeled nembeli István (1248–1259) – a szlavón hercegi címet is viselte. Gutkeled nembeli István bán 1249-ben követte a spalatói comesi tisztségben Ugrint, s ezzel kezdetét vette a szlavón bánok dalmáciai városi hivatalviselésének időszaka. István városi feladatkörét 1258-ig mondhatta magáénak, spalatói karrierjében rövid törést jelent az a mintegy három hónap, amelyben hivatalát az uralkodó tudtával átengedte Mihály klisszai várnagynak. Mihály rövid pályafutása újdonsággal szolgálhat a spalatói comesek megnevezésében is, amennyiben hatalmának eredetét IV. Béla kegyének és István bán akaratának tulajdonította. Ami azt is jelzi, hogy a magyar uralkodó egyértelműen a korábbinál szigorúbb ellenőrzés alá vonta a spalatói világi vezetők megválasztását. Spalato esete azonban csak a folyamat kezdetét jelentette: István bánsága idején más dalmáciai városok esetében is megtapasztalható a királyi és báni befolyás növekedése. A spalatói tisztségével közel egyidőben István a másik magyar szempontból legjelentősebb Trau városának comesi címét is megszerezte: legkésőbb 1253-tól legalább 1257 végéig.
A báni hivatalban István utódának, Rátót nembeli Rolandnak hivatalviselése számos hasonlóságot mutatott az elődével: ő is egyszerre tartotta kezében 1262–1267 között Trau és Spalato irányítását. 1267 szeptembere után Rolandot egyszerűen comesként, báni címének lehagyásával említik, mivel azonban tudjuk, hogy 1266-ban Roland, seregének egy részével István ifjabb királyt segítette annak bulgáriai hadjáratában, és ennek következtében elvesztette IV. Béla kegyét, aki 1267 nyarán le is tette báni hivatalából, így városi hivatalviselése mindössze névleges cím lehetett.
Mi állhat vajon a 13. század második felében elkezdődő, IV. Béla haláláig tartó jelenség mögött, amely a dalmáciai városok vezetésében növelte az uralkodó és a bánok befolyását? A változásban közrejátszhatott IV. Béla tatárjárást követő, királyi hatalmat erősíteni kívánó politikája, amely igyekezett növelni az ellenőrzést az egymással harcoló, az uralkodói akarattal szembeszegülő városok felett. Emellett hozzájárulhatott, hogy a hatalmuk teljében lévő bánok nagyobb felügyeletet kívántak gyakorolni területük felett, így szorítottak a gyeplőn a dalmát városok esetében is. Nem beszélve arról, hogy a két legfőbb város feletti kontroll megszerzése saját egyéni ambícióikkal is magyarázható. Ráadásul 13. század közepén a dalmáciai városfejlődés Spalatóban, valamint Trauban is olyan szakaszához ért, amely képes lehetett befolyásolni az uralkodói és báni politikát. Feltételezhetjük, hogy a városok világi vezetésének átvétele egyfajta alkalmazkodás is volt az uralkodó és a bánok részéről, miután a királyi hatalom addigi legfőbb támaszának, az egyháznak a befolyása a 13. század második felében csökkenni kezdett a városokban. A szlavón bánok városi hivatalviselése IV. Béla halála után azonban nem folytatódott tovább. Ennek okát a királyi hatalom meggyengülésében és a Subics család dalmáciai megerősödésében kell keresnünk, akik a 13. század utolsó harmadára, kihasználva az uralkodói hatalom gyengülését, megszerezték Dalmácia tényleges irányítását, és Zára kivételével valamennyi fontos észak- és közép-dalmáciai város kormányzását magukhoz ragadták.

Gál Judit

A tanulmány elkészítését a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal – NKFIH, K 115896. számú pályázata, a Horvát Tudományos Alap (Hrvatska zaklada za znanost) Izvori, priručnici i studije za hrvatsku povijest od srednjeg vijeka do dugog 19. stoljeća - Sources, Manuals and Studies for Croatian History from the Middle Ages to the End of the Long Nineteenth Century (IP-2014-09-6547) című projektje, és az Emberi Erőforrások Minisztériuma ÚNKP-18-3 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programja támogatta.

Irodalom
Dusa, Joan: The Medieval Dalmatian Episcopal Cities: Development and Transformation. New York 1991.
Gál Judit: A dalmáciai városok és az egyházi földadományok: Az adományok szabályozásai és ezek hatása a magyar királyi politikára a 12–13. században. In: Hatalom, adó, jog: Gazdaságtörténeti tanulmányok a magyar középkorról. Szerk. Kádas István, Weisz Boglárka. Budapest 2017. 197–218.
Gál Judit: Dalmáciai városkiváltságok az Árpád-ház uralkodása alatt. In: Veretek, utak, katonák. Gazdaságtörténeti tanulmányok a magyar középkorról. Szerk.Kádas István, Skorka Renáta, Weisz Boglárka. Budapest 2018. 205–222.
Gál, Judit: The Changes of Office of Ban of Slavonia after the Mongol Invasion in Hungary (1242–1267). In: Secular Power and Sacral Authority in Medieval East-Central Europe. Ed. Suzana Miljan, Kosana Jovanović. Amsterdam 2018. 37–48.
Györffy György: A 12. századi dalmáciai városprivilégiumok kritikája. Történelmi Szemle 10. (1967) 46–56.
Karbić, Damir: Šubići bribirski do gubitka banske časti (1322). Zbornik Odsjeka za povijesne znanosti Zavoda za povijesne i društvene znanosti HAZU 22. (2004) 1–26.
Klaić, Nada: Povijest grada Trogira. Trogir u srednjem vijeku: javni život grada i njegovih ljudi. II/1. Trogir 1985.
Kristó Gyula: A feudális széttagolódás Magyarországon. Budapest 1979.
Zsoldos Attila: Egész Szlavónia bánja. In: Analecta Mediaevalia I. Szerk. Neumann Tibor. Budapest 2001.
Zsoldos Attila: Magyarország világi archontológiája 1000–1301. Budapest 2011.