A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport Havi Színes címmel indított rovatának márciusi számában a kutatócsoport tagja, Lővei Pál A „sárkánylovagok” kőfaragója: a Stibor-síremlékek mestere című írását közöljük.
A „sárkánylovagok” kőfaragója: a Stibor-síremlékek mestere
A Sár
kányrendet Zsigmond király 1408-ban alapította a pogányok és az országra törő más nemzetekkel szemben. A rendnek eredetileg a királyon és a királynén kívül huszonkét főúr volt tagja, később azonban a társaság újabb és újabb magyar és külföldi tagokkal bővült, így egyfajta kitüntetéssé vált a rendbe tartozni. A sárkányt a rend jelvényén úgy ábrázolták „amint farkát nyaka köré tekeri és háta közepén hosszában feje és orra elejétől farka végéig fel van hasítva s a vére vesztése miatt fehér és vértelen hasíték belső széle mentén hosszában elhelyezett vörös keresztet visel.” A rendtagok két csoportot alkottak: a bárói címmel jutalmazottak aranyból készült, keresztről függő sárkányt viseltek, míg a lovagi cím birtokosai csupán a sárkányt ábrázoló kitüntetést hordtak.
Luxemburgi Zsigmond magyar és római király javuló lengyel kapcsolatainak látványos jeleként 1412-ben Lublón békét kötött Jagelló Ulászló lengyel királlyal. Az egyezséget követő közös országjárást a budai királytalálkozó tetőzte be. A májusi ünnepségek keretében rendezett lovagi torna győztese – a 15. századi lengyel krónikás, Jan Đlugosz beszámolója szerint – egy bizonyos Her Nemsche lovag lett Sziléziá
ból. Ő minden bizonnyal azonos a forrásokban mindig a Herr címmel jelölt Konrad von Nimptsch boroszlói egyházmegyei miles-szel, aki pályája elején, 1410-ben Zsigmond szolgálatában állt, és mint az ő udvari embere vett részt a német lovagrend old
alán a grünwaldi csatában, majd Marienburg védelmében. Végül a Polnisch Krone melletti csatában (1410. október 10.) kísérőivel együtt fogságba esett, és fogolycsere útján szabadult. Röviddel halála előtt, 1446. december 23-án a sziléziai Sweidnitz ferences szerzeteseire évi tíz márkát hagyott a lelki üdvéért mondandó misékre. A templomban állott síremlékéről két 18. század eleji metszet is fennmaradt. A rajzokon a sírkő mezejében kissé szétvetett lábú, páncélos lovag látható, baljával a kardja elé fektetett címerpajzsát tartja, jobbjával rövid tőrt markol. Feje mellé kétoldalt egy-egy csőrsisakot faragtak, sisakdísszel és szabdalt, növényi jellegű sisaktakaró-foszlányokkal. Melle előtt jól felismerhető a Sárkányrendnek a vállakon átvetett zsinórra erősített jelvénye, a lángkereszten függő, körré hajló sárkány. A sziléziai nemes úr a jelvényt akár a budai királytalálkozón is megkaphatta korábbi vitézsége és akkori győzelme jutalmául.
1412-ben a Zsigmond udvarában tartózkodó fejedelmek és előkelők közül már jó néhányan a Sárkányrend tagjai voltak. Lazarevics István rác despota, Korbáviai Károly horvát bán, ifj. Garai Miklós nádor és testvére, János, továbbá Cillei Hermann és Frigyes a rend alapító tagjai voltak, Vas Ernő és V. Albert osztrák hercegek, Reinprecht von Walsee, az Enns feletti tartomány kapitánya, illetve Hervoja spalatói herceg 1409 folyamán lettek a rend tagjai. Az 1412-ben ugyancsak Budán tartózkodó Heinrich von Plauen meisseni várgrófot 1431-ben Zsigmond a cseh Alsso von Sternberggel békítette, az erre vonatkozó 
oklevelét jegyző huszonkilenc magyar, német, cseh, osztrák és olasz főúr felsorolása az „és más tagjai a Sárkányrendnek” megjegyzéssel zárul – így feltehető a meisseni várgróf rendi tagsága is, amelyet akár már 1412-ben is elnyerhetett. Liegnitzi síremlékén a Sárkányrend jelvényét viseli a Zsigmond kíséretében Nyugat-Európát beutazó, 1412-ben Budán is jelen lévő II. Lajos sziléziai – liegnitzi és briegi – herceg.
A sziléziai sírfedlap ábrázolásának legközelebbi párhuzamát Budáról ismerjük, Stiborici (II.) Stibor (†1434) vörösmárványból faragott, a Nagyboldogasszony-templom mellett előkerült szarkofág-fedlapján. A rajta látható domborművű, teljes fegyverzetben ábrázolt férfialak csigás hajzatú, bajuszos feje mellett a Stibor családnak a lengyel Ostoja címernemzetségével megegyező ábrájú címerpajzsa van. A fej másik oldalán a pajzshoz tartozó csőrsisak körül a sisaktakaró indás-leveles foszlányai terülnek szét. A sisakdísz félholdpárból növő nyakon ülő sárkányfej, tátott, fogazott szájából kicsapó lángnyelvvel. A figura vállain körbefutó, fonott zsinór a Sárkányrend bal vállra helyezett jelvényét tartja, a farkát nyaka köré tekerő, hátán vésett kereszttel jelölt, körívben hajló sárkányt. Az alak bal kezével kardját és a fentivel megegyező ábrájú, kicsiny pajzsát tartja, jobbját lándzsája rúdján nyugtatja, a rúd mellett a díszes derékövön kardhüvely függ. A fegyverzet részletei – a sodronying fonata, az öv indadíszes veretei, a kardhüvely liliomos díszítése, a kard markolata, a lábvért és a cipő csatjai – finom és gondos kialakításúak.
A sírkövet ugyanaz szobrász faragta, aki az ifjabb Stibor apjának, Stiborici (I.) Stibor erdélyi vajdának (†1414) Székesfehérváron töredékesen előkerült szarkofágfedlapját és a család egy nőtagjának budai síremlékét is készítette – stílusuk alapján valamennyit az 1430-as évek elején, minden bizonnyal a gyermektelen ifjabb Stibor megrendelésére, alighanem annak 1431. évi végrendelkezésével összefüggésben. Az ismeretlen nevű, alkotásai alapján a 
Stibor-síremlékek mestere szükségnévvel ellátott szobrász az 1410-es évek közepe táján, második felében olyan vörösmárvány-faragási gyakorlati bravúrok és stiláris elemek Salzburg környékén szerzett ismeretével érkezett Magyarországra, amelyeket „legplakátszerűbben” Vas Ernő stájer herceg (†1424) páncélos figurát ábrázoló, a lágy stílus irányzatához kapcsolódó szarkofágfedlapja reprezentál a stájerországi Rein ciszterci kolostorában. A csak a stiláris elemeket híven visszaadni képtelen rajzról ismert sziléziai sírkővel kapcsolatban csupán feltételezhető, hogy mesterünk késői alkotása. A boszniai Szarajevó közelében emelt Bobovac királyi várában talált figurális fedlaptöredékek azonban egyértelműen az ő keze munkáját dicsérik. A Stibor-síremlékekkel azonos típus- és stílusbeli jellemzők mellett ezt alátámasztják vörösmárvány anyaguk természettudományos vizsgálatai is: a kő a Gerecse hegység valamelyik bányájából származik. A faragványok megrendelésére leginkább II. Tvrtko bosnyák király 1433 vége és 1435 eleje közötti budai száműzetése kapcsán kerülhetett sor. Az egyik darabon egy lángot okádó sárkányfej is látható, egy Bobovácon talált mészkőszobor mellrészén feltűnő, zsinórra fűzött sárkányjelvénnyel együtt valamelyik bosnyák király sárkányrendi tagságára utalva. Bosznia királya – talán az akkoriban Budára látogató Stjepan Ostoja – mindenesetre részt vett a budai királytalálkozón, a Sárkányrendbe való felvétele ebből az alkalomból is datálódhatott.
Az egyik boszniai töredéken mellékalakként feltűnő angyal közvetlen analógiája Budán került elő, mégpedig egy befejezetlen faragású darabon. Ez alapján a Stibor-mester műhelyét egyértelműen Budára lokalizálhatjuk, ráadásul a hozzá köthető számos budai síremléktöredék között további befejezetlenül maradt faragványok is ismertek. Stiláris megfontolások, típusbeli hasonlóságok, a sírfeliratok epigráfiai jellemzői alapján országszerte számos munka kapcsolható a műhelyhez. Legismertebb a két Perényi testvér, István asztalnokmester (†1437) és János tárnokmester (†1458) egy időben, 1438–1439-ben faragott sírlapja Rudabányán, illetve Terebesen, de a műhely műve apjuk, Perényi Imre titkos kancellár (†1418) a kurityáni (újházi) pálos kolostorból származó fél sírköve is. Ide köthető továbbá Berzevici Péter tárnokmester (†1433) családi temetkezőhelyének jelzésére készíttetett sírlapja Berzevicén, Szécsi Miklós tárnokmester (†1428) és felesége, Garai Ilona (†1441) a szentgotthárdi ciszterci templom főoltára előtti kettős sírt egykor fedő sírlapjai, egy a Garaiakhoz köthető, átfaragott majd befejezetlenül hagyott budai töredék is. A három Perényi, Berzevici, Szécsi, a Garaiak, maga Stibor erdélyi vajda is a Sárkányrend tagjai voltak. A két Perényi-testvér és Berzevici síremlékén a rendjelvény ma is látható, ahogy egy ismeretlen rendtag erősen töredékes, ugyancsak a Stibor-mester köréhez köthető budai sírlapján is. A műhely alkotásait azonosítani lehet Székesfehérváron, Esztergomban, Tornán, Nagyváradon, a délvidéki Kutenyán is. Frangepán János (†1436) Budán 
befejezetlenül maradt sírlapját pedig minden bizonnyal az Adria-parti Tersatto családi sírhelyére szánta megrendelője. A vörösmárvány síremlékek mellett két nyolcszögű keresztelőkút is a műhelyhez kötődik, az 1431-ben sárkányrendi tagként említett Hédervári Lőrinc későbbi nádor (†1447) szigetközi birtokain, Héderváron 1439. évi, illetve Ásványon 1438. évi évszámmal.
A kiterjedt műhelygyakorlat nem kizárólag a Gerecse hegység vörösmárványának faragására korlátozódott. Marosi Ernő mutatott rá, 
hogy a budavári szoborlelet egy jellegzetes csoportját alkotó, kubisztikus mintázású ifjúfejek szoros megfelelést mutatnak ifjabb Stibor fejének megformálásával. A szobrok mestere királyi megrendelésre a budai palota díszítésébe is bekapcsolódott, de alapvetően tömeges produkcióra berendezett városi műhely tulajdonosa volt. A műhely alkotásai az 1440-es évek közepéig mindenképpen meghatározták – talán Erdély kivételével – az országos piacot. Megrendelői a legjelentősebb arisztokrata családok tagjai közül kerültek ki. Ha csak a magyarországi alkotásokat nézzük, a szigetközi keresztelőmedencék és a szentgotthárdi sírlapok lelőhelyei nyugaton kb. 125, illetve 220, a berzevicei Berzevici- és a terebesi Perényi-síremlékek északkelet felé kb. 235, a nagyváradi töredékek keletnek kb. 225, a kutenyai Rohfi-sírkő délen 280 km-es hatókörzetet rajzolnak ki légvonalban a műhelynek helyet adó Buda köré. Ha a Stibor-műhely külföldre szállított műveit is számba vesszük, a boszniai Bobovac és a végül el nem szállított Frangepán-síremlék vélelmezhető célállomása, a horvátországi Tersatto légvonalban már mintegy 450 km-re fekszik a magyar fővárostól, és a feltételesen a műhelyhez kapcsolt sziléziai alkotás is mintegy 400 km messzeségbe juthatott Budáról. A Stibor-síremlékek mesterének polgárvállalkozóként alapított budai műhelye közép-európai hatókörben működött tehát, s a jelek szerint a műhely mesterünk munkásságát követően még vagy két generáción át folyamatosan fennállhatott vörösmárvány síremlékek és más faragványok készítésével foglalkozva egészen a Jagellók koráig.
Lővei Pál
Javasolt hivatkozási forma: URL: https://tti.btk.mta.hu/9-egyeb-hirek/2659-a-sarkanylovagok-kofaragoja.html (Utolsó letöltés időpontja: év, hónap, nap)
Ajánlott irodalom:
Marosi Ernő: A XV. századi budai szoborsorozat művészettörténeti helye. In: Zolnay László – Marosi Ernő: A budavári szoborlelet. Budapest 1989. 81–121.
Lővei Pál: A Stibor-síremlékek mestere. Budapest Régiségei 33. (1999) 103–121.
„A királyi udvar – a sárkányos lovagok világa” című fejezet, in: Sigismundus rex et imperator. Művészet és kultúra Luxemburgi Zsigmond korában 1387–1437. Szerk. Takács Imre (kiállítási katalógus). Budapest–Luxemburg 2006. 198–427.
Nagy, Balázs: Ceremony and Diplomacy: The Royal Summit in Buda in 1412. In: The Jagellonians in Europe: Dynastic Diplomacy and Foreign Relations. Ed. Bárány, Attila, in co-operation with Bacsa, Balázs Antal. Debrecen 2016. (Memoria Hungariae 2) 9–18.
