A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport Havi Színes címmel indított rovatának áprilisi számában Kovács Viktória A szolgálólány meséje című írását közöljük.

 A szolgálólány meséje

1383-ban a szentléleki Kasztellánfi László, aki a pozsonyi vár egykori várnagya és Pozsony megye alispánja volt, a néhai István fia, György egykori pozsonyi alvárnagy és István szintén György nevű testvére pert indított a tárnokmester bíróságán a pozsonyi várhegy alatt elterülő, a várhoz hasonlóan fallal kerített királyi város bírója, albírája, polgármestere és számos polgára ellen. A per alapjául egy 1382. február 18–19-én történt eset szolgált. Kasztellánfi László pozsonyi várnagy familiárisait – István pozsonyi alvárnagyot, fiát, Györgyöt, bizonyos Pakai Györgyöt, György szabót, András deákot és Tapolcamelléki Pált –, akik éppen a város területén lévő Szent Márton-templom plébánosának meghívottaiként annak házában tartózkodtak, fegyveres városiak rohanták le erőszakkal, és ejtették foglyul őket. Másnap, hamvazószerdán, az alvárnagyot és Pakai Györgyöt a polgárok lefejezték, míg a várnagy többi, elfogott familiárisát köztük a kivégzett alvárnagy fiát, Györgyöt bebörtönözték, lovaikat és fegyvereiket elvették. Fogságukból végül tizennyolc nap után, Szécsi Miklós országbíró, pozsonyi ispán ráhatására, a várnagy kezessége mellett szabadultak ki.
A tárnokmester előtt az alpereseket képviselő Spitzer Pál pozsonyi bíró és Jakab fia István esküdt polgár a vádakra azt felelték, hogy a város az alvárnagyot és Pakai Györgyöt bűntetteik miatt, a város jogszokásai alapján végezte ki, és hangsúlyozták, hogy városuk kiváltságai szerint a felperesek polgáraik ellen első fokon a pozsonyi városi bíróság előtt nyújthatnak be keresetet, azaz kétségbe vonták a tárnokmesteri ítélőszék joghatóságát
A peres anyag a lefejezés okaként szolgáló bűncselekményt is részletesen bemutatja. A lefejezést megelőző napon, február 17-én a pozsonyi alvárnagy kompániája (Kasztellánfi László várnagy már említett familiárisai) erőszakkal rátört egy városi házra, ahol Katalin, aki az egyik esküdt, a néhai Jakab pozsonyi bíró fia István feleségének a szolgálólánya volt, éppen a szüleinél volt látogatóban. A támadók Katalin tiltakozó apját megverték, majd a lányt elhurcolták a várba, ahol őt az alvárnagy és Pakai György is megerőszakolta. Másnap reggel Katalinnak sikerült megszöknie, és hamarosan megtépett hajjal, megszaggatott ruhában, összekarmolt arccal, sírva és kiáltozva jelent meg a városi tanács előtt, ahol beszámolt a rajta esett erőszakon. Feltehetően Pozsonyban is hasonló lehetet a gyakorlat ilyen esetben mint Budán. A budai jogkönyv vonatkozó előírásai szerint ugyanis a kárvallott hajadonnak három napon belül panaszt kellett tennie, különben vádja semmissé vált, ezen felül a panasszal élő áldozatok részéről megkívánták a „rendezetlen” megjelenést (a kuszált hajat, a megszaggatott, esetleg véres ruházatot) és a kiáltozást, ami – belegondolva a körülményekbe – egyáltalán nem csak „szimbolikus” aktus lehetett.
Kedd reggel azonban nem csak Katalin hagyta el a várat. Onnan az alvárnagy nemsokára fegyveres csapattal lovagolt ki, és vonult végig a városon – a várbeliek állítólag újra el akarták ragadni a lányt, de hamarosan kénytelek voltak a Szent Márton-templom plébánosának házába menekülni, mivel a szolgálólány „meséjét” hallva a pozsonyi bíró és az esküdtek (az összesereglett, nyilvánvalóan felháborodott városlakókkal a hátuk mögött) törvény elé akarták állítani őket, s végül sikerült is elfogniuk a kompániát a plébános házánál. Az erőszaktevők ügye négy nappal később került a városi bíróság elé. A tárgyaláson István alvárnagy és Pakai György „elkövették azt a hibát”, hogy elismerték a szolgálólány vádjait, sőt, a lány bocsánatát kérték; amit viszont nem kaptak meg. Helyette tettükért fejükkel fizettek – az ítéletet Katalin apja hajtotta végre. A budai jogkönyv ugyanilyen büntetést írt elő.

Nőket ért támadásokkal, nemi erőszakkal általában a hatalmaskodások kivizsgálása során keletkező iratanyagban találkozunk, így a vizsgálatokat elrendelő parancslevelekben és a vizsgálatról beszámoló megyei törvényszéki, káptalani, konventi jelentésekben. Ezek leírásai azonban a legtöbb esetben szűkszavúak, formalizáltak, sokszor a kárvallott nők nevét sem tudjuk meg belőlük. I. Károly egyik 1326. évi oklevele például felidézte a Gutkeled nembéli Bátori Bereck fiai szabolcsi birtokainak (Bátornak, Pócsnak, Ábránynak, Rakamaznak és Nyíregyházának) a feldúlását, amelynek során a támadók „szüzeket becstelenítettek meg és tisztes özvegyekkel erőszakoskodtak”. Már Lajos király idejében, a pécsváradi konvent 1360-ban kelt oklevele szerint Szenterzsébeti Péter, Pál és Ábrahám Patai László és rokonai birtokaira törtek, az ottani jobbágyok összes javait elvitték, több malmukat lerombolták, két falu házait elszállíttatták, „két asszonyt megerőszakoltak és kifosztottak”, két birtokot pedig teljesen elpusztítottak. Hasonló ügyben tett panaszt Zsigmond királynál Henrik kolozsmonostori apát az 1416 őszén és 1416–1417 telén bácsi jobbágyait ért sérelmek miatt. Papfalvi László és Bocsi László – előbbivel az apát akkortájt más miatt is pereskedett – egyéb hatalmaskodásai mellett egy alkalommal cinkosaival „egyes tisztes bácsi, szüzességük virágában lévő hajadonokat megbecstelenített, némelyeket közülük lovak szügyével gázolt le, másokat aljasul, szüzességük gyalázatára megerőszakolt”. Számos hasonló példát lehet hozni, köztük városi ügyeket. 1444-ben például Sáros megye törvényhatósága Eperjes városának kérésére nyomozott Kendi László és a kendi plébános, György ellen. A vád szerint László és György egy éjszaka Eperjesre mentek, ahol László egy helyi fogadóban megerőszakolt egy férjezett asszonyt, „Bizonyos tisztes, törvényes házasságban élő nőt, aki ugyanabban a fogadóban szállt meg, elvetemülten az ágyra vonva megbecstelenített, és erőszakkal meggyalázta a hitvesi ágyat”. Kendi László, miután az asszony lármát csapott, menekülőre fogta, és egy kolostorban rejtőzött el.
Katalin esete a pozsonyi vár és a város között egy hosszan elnyúló konfliktussorozatot indított el, valójában nem a nőn esett sérelem, hanem az azt követők ellen végrehajtott halálos ítélet miatt. Már 1382 nyarán, azaz a per megkezdése után a várost a várbeliek részéről „halálos fenyegetések, zaklatások, károkozások” érték, ami miatt a királynál tettek panaszt. Vélhetően ezek közé tartozott egy 1382. április 24-én, vagyis alig néhány nappal a városi bíróság vitatott ítélethozatalát és -végrehajtását követő eset, amikor Kasztellánfi László várnagy tizennégy familiárisa – állítólag uruk parancsára – lerohant, megvert, megsebesített és kirabolt három, az alsó-ausztriai Stillfried vásárára tartó pozsonyi kereskedőt.
A pereskedés során, tehát az alperesek az eljárás jogosságát, a tárnoki ítélőszék előtti perbe vonhatóságukat vonták kétségbe, és ezzel az eszközzel éltek a felperesek is, amikor a városi ítélethozatal jogszerűségét támadták meg. Amellett érveltek, hogy a lefejezésekhez vezető Katalin-ügy nem a város, hanem a vár területén vette kezdetét. Vagyis olyan területen, ahol a városnak nem volt joghatósága.
A tárnokmester parancsára hamarosan a győri káptalan és Simon mester, a királyi udvar jegyzője érkezett Pozsonyba, és próbálta kideríteni, hogy Katalin szülei a nőrablás idején a város, avagy a vár területén laktak-e. A vizsgálat napján a felek képviselői az érdekeiknek megfelelő helyen lévő szülői házakra mutogattak a városban: a városiak szerint a ház a város területén állt, a felperesek szerint a várén. A vizsgálóbizottság megkérdezett még „két vagy három embert”, akik szerint a ház a vár területén állt, illetve kikérdezték a király és a pilisi apát jobbágyait és népeit, akik a városfalakon kívül éltek – állításuk szerint a ház a város területén állt. Az események eddig a pontig rekonstruálhatók, legalábbis az ügyről több forrást nem sikerült fellelni. Mi történhetett? A város és a vár jogvitája úgy érhetett véget, mint a legtöbb középkori per: a felek megegyezésével, amelynek írásos nyoma azonban nem maradt.

Kovács Viktória

Javasolt hivatkozási forma: URL: https://tti.btk.mta.hu/9-egyeb-hirek/3644-a-szolgalolany-meseje.html (Utolsó letöltés időpontja: év, hónap, nap)

Irodalom:
Bartha Annamária: Hatalmaskodás és nők 1301–1323 közötti okleveles források tükrében. In: Középkortörténeti tanulmányok 7. Szerk. Kiss Attila, Piti Ferenc, Szabados György. Szeged 2012. 325–336.
Buda város jogkönyve I–II. Közreadja: Blazovich László, Schmidt József. Szeged 2001.
Király János: Pozsony város joga a középkorban. Budapest 1894.
Kőfalvi Tamás: A hatalmaskodás bűne és a nők a középkori Magyarországon. Palimpszeszt 21. (2004). (http://magyar-irodalom.elte.hu/palimpszeszt/21_szam/10.html)
Ortvay Tivadar: Pozsony város története I–IV. Pozsony 1892–1912.
Wenzel Gusztáv: Okmányi Kalászat. I–XXXII. Magyar Történelmi Tár 1. (1855/2.) 169–215.