A HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport Havi Színes címmel indított rovatának novemberi számában kutatócsoportunk tagja, Gál Judit: A zólyomi erdőtől a dalmát tengerpartig: egy ellenségeskedés közel harmincéves története című írását közöljük.

A zólyomi erdőtől a dalmát tengerpartig: egy ellenségeskedés közel harmincéves története

Nagy Lajos király (1342–1382) a lovagi eszmény igazi megtestesítője volt a középkori Magyarországon. Az uralkodó már kortársai között elhíresült arról, hogy személyesen, olykor az első sorokban harcolva vett részt a hadjáratokban, és a lovagi tornákon sem mindig csak nézőként szemlélődött. A lovagi életmód fontos részét képezte a vadászat is, és ez az időtöltés alig tíz évvel trónra lépését követően majdnem a magyar uralkodó életét követelte.
1353-ban I. Lajos Zólyomban vadászott, amikor „szemberohant vele egy súlyosan megsebzett medve. A király vadászgerelyével támadt rá, de eltévesztette a célt, „a nekivadult medve leterítette a királyt, s a két lábán huszonhárom sebet ejtett.” Az uralkodóval vadászó Besenyő János lélekjelenlétének és önfeláldozásának volt köszönhető, hogy a király kimenekült a medve karmai közül. János azonban semmi jutalomban nem részesült ezen tettéért, mert Horvát Novák, aki „csak akkor érkezett oda, amikor János már megmentette a királyt, s megölte a medvét”, ármánykodott ellene.
Jelen írásunknak főszereplője éppen ez két személy, Besenyő János és Horvát Novák, kiknek a sorsa nem a zólyomi vadászaton keresztezte egymást utoljára. Mintegy két és fél évtizeddel később mindkettőjük a magyar uralkodó dalmáciai és horvátországi elitjének jelentős tagjává lett, és szinte keretbe foglalva hosszú pályájukat, ekkor is egymással perlekedtek, sőt kapcsolatukat rablás és hatalmaskodás ugyancsak tarkította. De hogyan jutottak el Zólyomtól az Adriai-tenger partvidékéig és hátországáig? Milyen elit részévé váltak I. Lajos uralkodása idején?
Arról, hogy nezdei Besenyő János királyi lovag a zólyomi vadászat idején milyen hivatalt viselve szolgálta az uralkodót, pontos ismereteink nincsenek. Az okleveles forrásokban elsőként Lackfi Dénes szolgálatában találjuk, 1350-ben allovászmesterként, majd 1357-ben Lackfi Dénes Krassó megyei Érsomlyó várának várnagyaként találkozunk vele. Négy évvel később bukkan fel az első említés királyi apródi címére. 1361-ben Moson ispánja és az ezzel a címmel járó óvári várnagy is volt. 1369-ben pedig a somogyi Fehérkő várnagyaként tűnik fel a forrásokban. Besenyő János pályája – mint látható – nem kötődött kifejezetten a királyság egy régiójához. Az 1360-as évek vége, az 1370-es évek eleje vélhetően jelentős változást hozott a korábbi királyi apród életében, ugyanis ekkortól kezdve hivatalai a Drávántúlon megsokasodtak, és nem csupán tisztségein keresztül kötődött a térséghez. Ugyanis ő alapította a Zágrábtól alig negyven kilométerre délre fekvő strezai (ma Strezojevo, Horvátország) pálos kolostort. 1376-ban már Arbe comeseként I. Lajos megbízásából irányítja a szigetet. A későbbiekben begyűjtötte még az uralkodótól Obrovac várának várnagyi címét, illetve Bužan comesi címét is. Besenyő János I. Lajos halála után is aktív maradt Horvátországban és a Tengermelléken. Szerepére és a térségben betöltött fontosságára utal, hogy amikor 1382-ben elhunyt az uralkodó, az özvegy Erzsébet királyné épp őt küldte Zárába és a dalmáciai városokba, hogy lecsendesítse a háborgó helyi társadalmat. Pályája csúcsát ezt követően érte el, amikor 1383-ban Veszprém megye ispánja lett.
A Névtelen Minorita elbeszélése szerint a zólyomi vadászaton Besenyő János ellen ármánykodó királyi lovagot, Novákot is Horvátországban és a Tengermelléken találjuk meg, Likából származott, vagyis a helyi nemességhez, egészen pontosan a korbáviai nemesek közé tartozó Mogorovics nemzetségnek volt tagja. Az uralkodó legkésőbb 1351-re királyi lovagi címmel jutalmazta, majd 1352-ben birtokadományt tett az ő és két fivére, János és Gergely, számára, a Likában található Pocsitelj közeli birtokokkal. Az adománylevél megemlékezett arról, hogy a likai nemes apja a király oldalán harcolt és esett el a velenceiek ellen, vélhetően itt az 1345. évi zárai ostromról lehetett szó, ahol Novák maga is súlyosan megsérült, de sebeket szerzett az uralkodó nápolyi hadjáratában is, sőt a litvánokkal szemben is felvonult a király oldalán a belzi vár megszerzéséért, alighanem ez utóbbi tette volt az adomány közvetlen előzménye. Bár a minorita szerző meglehetősen negatív színben tünteti fel Novákot, más forrásokból a lovagi ideálnak sok szempontból megfelelő nemes képe rajzolódik ki előttünk, aki vallásos célból még írásra is adta a fejét. 1368-ban, egy ma Bécsben őrzött glagolita misekönyvet készített, amelyet annak a templomnak szánt, ahol majd örök nyugalomra helyezik. Erre azonban még hosszú ideig nem került sor, hiszen Novák a magyar király horvátországi és dalmáciai elitjének egyik legjelentősebb tagja lett, és magát az uralkodót is túlélte. Nevével a likai helyi ügyek mellett a dalmáciai városok igazgatása kapcsán is találkozunk, és azon kevesek egyike lett, akiknek a magyar uralkodó egy-egy dalmáciai város comesi címét adományozta. Novák amellett, hogy a Lika megyei Ostrovac várának birtokosa volt, több alkalommal is ellátta Nona (ma: Nin, Horvátország) városának vezetését, mindezek mellett 1368-ban magyarországi tisztséget is kapott, a Hont megyei Salgó várnagya lett.
Besenyő és Novák közel harminc évvel a zólyomi vadászatot követően újra szembekerültek egymással. Ekkor azonban már nem csupán udvari intrikákról volt szó, hanem sokkal súlyosabb atrocitásokról. Történt ugyanis 1380-ban, hogy Besenyő Jakab fia Pált bízta meg azzal, hogy bužani comesként járjon el a nevében, és ekkor esett meg, hogy Pált és Besenyő birtokait Nagyböjt idején Novák és fia Péter súlyosan megtámadta. Elraboltak nyolc lovat, a hozzájuk tartozó felszereléseket és egyéb ingóságot, több mint 300 aranyforint értékű kárt okozva ezzel a comesnek. Az ügy végkimenetelét sajnos nem ismerjük, így az sem tudható, hogy Besenyő János végül kapott-e bármiféle elégtételt a Novák, fia és az embereik által elszenvedett károkért, bár feltételezhető, hogy a király halálát követő viharos időszakban erre már nem került sor.
A likai Novák és Besenyő János királyi lovagok egymással többször összekapcsolódó pályafutása és viszálykodása meglehetősen különlegesnek számított Dalmáciában és Horvátországban, mintegy sajátos lenyomatát adva annak, hogy az 1358. évi zárai béke után hogyan alakította át I. Lajos a helyi elit összetételét. A többséget azok a helyi nemesek vagy városi patríciusok tették ki, akik az 1340-es és 1350-es évek Velence elleni harcaiban, vagy az uralkodó egyéb hadjárataiban részt vettek, közöttük elsöprő fölényben voltak a zárai patríciusok közül kikerült királyi lovagok, hozzájuk csatlakoztak a horvát nemesek, mint a korbáviai vagy vegliai nemesi családok tagjai, a Nelipcsicsek vagy épp a likai nemességhez tartozó királyi lovagok, mint maga Novák is volt. A másik csoportba tartoztak azok a Magyarországról vagy Itáliából érkező lovagok vagy hivatalviselők, akik a királyi adminisztráció vezető hivatalait birtokolták (például a horvát–dalmát bán vagy a magyar flotta admirálisa is ide sorolható), vagy helyi tisztségeket kaptak az uralkodótól. Példaként lehet említeni a piacenzai de Surdis család tagjait, a genovai de Sorbákat és Doriákat, vagy épp a Nápolyból érkező Bellante Pétert, de ilyen volt maga Besenyő János is, akinek pályája jól jelzi, hogy I. Lajos idején a magyarországi és a horvát–dalmát elit közötti átjárásra, még ha ritkán is, de sor kerülhetett.

Gál Judit

A cikk elkészítését az NKFIH TKP-2021-NKTA-15. sz. projekt támogatta.

Javasolt hivatkozási forma: URL: https://tti.abtk.hu/kutatasok/lendulet/kozepkori-gazdasagtortenet/havi-szines/5523-a-zolyomi-erdotol-a-dalmat-tengerpartig (Utolsó letöltés időpontja: év, hónap, nap)

Kezdőképünkön: Oldalrészlet Horvát Novák misekönyvéből. Missale romanum, 1368 (Österreichische Nationalbibliothek)

Bibliográfia:
Gál Judit: Zára helye a Magyar Királyságban (1102–1382). In: Határon innen és túl. Gazdaságtörténeti tanulmányok a magyar középkorról. Szerk.: Weisz Boglárka – Kádas István. Budapest 2021. 305–320.
Grbavac, Branka: Zadarski plemići kao kraljevski vitezovi u doba Ludovika I. Anžuvinaca. Acta Histriae 16. (2008) 89–116.
Hadrovics László: A délszláv Nagy Sándor-regény és középkori irodalmunk. MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának Közleményei 16. (1960) 235–293.
Kruhek, Milan – Zorislav Horvat: Srednjovjekovne hrvatske županije Lika i Krbava (Stari gradovi Krbave). In: Gospić: grad, ljudi, identitet. Ur. Željko Holjevac. Zagreb – Gospić 2013. 241–293.
Kurcz Ágnes: Lovagi kultúra Magyarországon a 13–14. században. Budapest 1988.
Antun Nekić: Feather or sword? A contributor to biography of Count Novak of the Mogorović kindred (előadás)
Antun Nekić – Ivan Botića: Feather or sword? A contributor to biography of Count Novak of the Mogorović kindred. Konstantínove listy 17 (2024) (megjelenés alatt)