A "Lendület" Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport Havi Színes címmel indított rovatának decemberi számában a kutatócsoport vezetője, intézetünk tudományos főmunkatársa, Weisz Boglárka: Apja kegyéből, anyja emlékezetéből, saját regisztrumából… című írását közöljük.

 Apja kegyéből, anyja emlékezetéből, saját regisztrumából…

1369 szeptemberében Pozsony városában Rupert bajor herceg és rajnai palotagróf kéréssel fordult I. Lajos magyar királyhoz. A Wittelsbach-herceg, miután minden birtokukra támadó ellen szövetségre lépett az Anjou-uralkodóval azt kérte tőle, hogy a Rajnai Palotagrófság területéhez tartozó Amberg kereskedői a Magyar Királyságban a vámok és a harmincadfizetés tekintetében ugyanolyan jogokkal és szabadságokkal élhessenek, mint a bajorországi regensburgi és nürnbergi kereskedők. Az oklevél kitért arra is, hogy ezt a szabadságot eredetileg a magyar uralkodó apja, I. Károly adományozta a brünni polgároknak, és maga I. Lajos a regensburgi, a nürnbergi és a brünni kereskedők számára is átírta korábban, ezúttal pedig az ambergiek részére a megerősítést a király az átiratainak regisztrumából szó szerint idézve foglalta írásba. Az okirat tartalmazza Károly 1336. január 6-án kelt oklevelét szóról szóra, mégpedig Brünn város hatóságának 1357. július 26-án kelt átirata alapján, ez utóbbinak azonban csak a dátumot tartalmazó megerősítését hozva. I. Lajos a dokumentumban kiemeli, hogy bár nem szokás külföldi város oklevelét megerősíteni, de ő egyrészt meg akarja őrizni ezeket a kereskedőket az apja által adott kiváltságokban, másrészt anyja, Erzsébet pontosan fel tudta idézni emlékezetében férje rendelkezését, ezzel tanúsította Károly adományának valódiságát. I. Lajos tehát kettőspecsétjével megerősítette az oklevelébe foglalt I. Károly-féle oklevelet, hangsúlyozva, hogy a megerősítésre pedig úgy kell tekinteni, mintha apja eredeti kiadványa lenne. A Rupert által kezdeményezett okirat szerint a vámszedők az ambergi kereskedőket csak az oklevélben leírt vámok fizetésére kötelezhetik, tőlük ajándékot nem követelhettek, kivéve, hogy a budai kapunál a margitszigeti apácák kiváltságát figyelembe véve vámfizetést rendelt el. Az ambergi kereskedőknek az igazságos és régi harmincadokat meg kell fizetniük, ahogy az ország kereskedői is fizetik.

Mivel a megerősítés külön hangsúlyozta, hogy I. Károly oklevelének átírására az átiratok regisztruma alapján került sor, felmerül a kérdés, mi is volt abban a regisztrumban, az ambergiek oklevelének mely szövegrésze, illetőleg -részletei származnak abból.

Az ambergiek kiváltságlevelében a regensburgiakra, a nürnbergiekre és a brünniekre hivatkoztak, ez utóbbiaknak oklevele ugyan nem maradt fenn, az átírt oklevél és a megerősítés azonban szó szerint megegyezik a regensburgiak 1359. március 27-én kelt oklevelével, melyben szintén szerepel a külföldi városok okleveleinek megerősítésére, valamint az anyakirályné, Erzsébet emlékezetbe idézésére, illetve a vámszedésen felüli ajándékokra és a harmincadfizetésre vonatkozó mondatok, továbbá a budai kapunál a margitszigeti apácák kiváltsága szerinti vámfizetés elrendelésre vonatkozó megszorítás. Mindezek alapján pedig már kijelenthető, hogy a királyi átiratok, megerősítések regisztrumából a regensburgiak oklevelét vette mintaként I. Lajos az ambergiek privilégiumlevelének kiállításakor.

A királyi regisztrumok vezetése I. Károly alatt már bizonyosan megindult. I. Károly király regisztrumát fia, I. Lajos camerájában vagy levéltárában, míg I. Lajos saját, azaz aktuálisan vezetett regisztrumát a kancellárián őrizték. Az ambergiek oklevele arra utal, hogy a királyi átírások, megerősítések regisztrumába az okleveleket szóról szóra jegyezték le, ugyanakkor az is tudható, hogy másfajta királyi regisztrumot is vezettek I. Lajos alatt, amely nemcsak a benne foglalt oklevelek tárgykörében tért el ettől, hanem azoknak lejegyzési módjában is. 1345-ben arról tudósít a király egyik irata, hogy a királyság szokása szerint az alkancellár feladata röviden a királyi regisztrumba bevezetni minden birtok-, kiváltság- és kegyadományt (amit azt már apja, I. Károly alatt is megtették). A regisztrumban szereplő bejegyzések a fennmaradt oklevél szavai szerint valóban tömörek voltak, előbb az évszámot, majd a birtok megnevezését tartalmazták, végül megtudjuk, ki kapta a birtokot, kinek a kérésére történt az adományozás, és ki volt az oklevél relatora, vagyis az a hivatalos személy, aki az oklevél kiállítását közvetlenül elrendelte. Azaz az adományozásokra vonatkozó regisztrumok az adományozó oklevelet nem szóról szóra tartalmazták, hanem annak csak kivonatát adták. Luxemburgi Zsigmond már határozottan több könyv vezetéséről szólt, amelyek az adományokat, a megerősítéseket és az engedélyeket tartalmazták. Ezek közül tehát legalább már két típust, az adományokra és a megerősítésekre vonatkozóakat már I. Lajos alatt is vezették, de talán azt is érdemes megfontolni, hogy az engedélyek regisztrumának vezetésére is sor kerülhetett már az Anjou-korban.

A regensburgiak 1359. március 27-én kelt oklevelének hátlapján, melyben I. Károly 1336. évi privilégiumát I. Lajos a számukra átírta, különben nincs feljegyzés arra vonatkozóan, hogy az oklevelet bejegyezték a királyi regisztrumba (mégpedig a fentebbiek fényében megrőítések regisztrumába), annak 1369. június 26-án kelt megerősítése hátlapján azonban már ott az R felette m (= regestratum) feljegyzés. A nürnbergiek 1357. július 29-én kelt oklevelén nincs ilyen, az 1364. július 26-án kelt megerősítése ugyanakkor eredetiben nem maradt fenn. A brünniek számára készített átírásnak pedig, ahogy említettem, nincs nyoma a forrásanyagban.

De milyen kiváltsághoz is jutottak az ambergiek az oklevélmegerősítéssel? I. Károly 1336. január 6-án szabályozta azt az útvonalat, amelyet a Csehországból és a szomszédos országokból kereskedelmi áruikkal érkezők vagy oda tartók a Magyar Királyságban használjanak. Meghatározta azt is, hogy az egyes – a brünni és a nagyszombati polgárok szerint IV. Béla ideje óta fennálló – vámszedőhelyeken milyen összegű vámot kell fizetniük. A rendelkezés során írásba foglalt vámtételek csökkentett vámtarifát jelentettek, sőt, az útvonalba eső más vámszedőhelyeken vámmentességet is biztosítottak. I. Károly ezen oklevelét Brünn város hatósága – mégpedig Jakob de Ror városi bíró, az esküdtek és a polgárok – 1357. július 6-án írta át. Az átírást a brünniek bizonyosan a prágai és a nürnbergi kereskedők kérésére készítették, erre utal egyrészt az, hogy az eredeti oklevél, mely mára elveszett, a nürnbergi levéltárban volt, valamint, hogy a hónap végén, Nicolaus Scherf prágai és Wolfram Stromer nürnbergi kereskedő ezt az átiratot mutatták be I. Lajosnak, hogy az erősítse meg azt a számukra. 1357. július 29-én I. Lajos át is írta és meg is erősítette az abban foglaltakat a prágai és a nürnbergi kereskedők részére. A Pilsenen keresztül Prágába jutó ambergiek számára egy ilyen kiváltság megszerzése fontos lehetett, de nincs nyoma annak, hogy azt a későbbiekben valaha is megerősítették volna, miként magyarországi kereskedelmi tevékenységük is homályba vész.

Weisz Boglárka

Ajánlott irodalom:
Szabó Dezső: Adalékok a királyi könyvek történetéhez. Turul 24. (1906) 86–88.
Weisz Boglárka: Ki volt az első kincstartó? A kincstartói hivatal története a 14. században. Történelmi Szemle 57. (2015) 527–540.
Weisz Boglárka: A csökkentett vámtarifájú út továbbélése. In: Határon innen és túl. Gazdaságtörténeti tanulmányok a magyar középkorról. Szerk. Kádas István, Weisz Boglárka. Budapest 2021. 121–152.