A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport Havi Színes címmel indított rovatának júniusi számában a kutatócsoport tagja, Mordovin Maxim Az ebül szerzett jószág című írását közöljük.

Az ebül szerzett jószág*

A Litva folyó egyik kanyarulatában, igen meredek oldalú hegy tetején álló várban 1276-ban a Hontpázmányként ismert nemzetség bozóki ágának legalább négy tagja tartózkodott, de közülük ketten egészen biztosan nem örültek a helyzetnek. Hont fiai, Derzs és Demeter ugyanis nem sokkal korábban megtámadták és erőszakkal elfoglalták a várat néhai édesapjuk unokatestvérétől, idősebb Derzstől. Az erősség jogos tulajdonosát pedig – aki feltehetően védeni próbálta lakhelyét – feleségével és gyerekeivel együtt elfogták és fogságba vetették. Hatalmaskodásaik során Derzs és Demeter ezen kívül még 3000 márkányi ingóságot is elvett nagybátyjuktól, de megkaparintották az idősebb Derzset illető, minden birtokára vonatkozó jogbiztosító okleveleket is.
1276 nyarán IV. László király Hont megyében tartózkodott, a várat bitorló Hont fiait, Derzset és Demetert az általuk jogtalanul birtokolt vár visszaadására szólította fel, ők azonban erre nem sok hajlandóságot mutattak, sőt még a király elé hívatva sem jelentek meg. Az uralkodó augusztus 16-án végül úgy döntött, hogy az engedelmességet megtagadó fivéreket, Derzset és Demetert teljes vagyonelkobzásra ítéli.
Ugyanakkor hiába született meg a rendkívül súlyos elmarasztaló rendelkezés. A király határozatának semmilyen foganatja nem lett, még hosszú távon sem. Így például 1282-ben, Palást falu határjárásánál egy olyan utat említenek, amely Derzs és Demeter várához vezetett. Csak feltételezhetjük, hogy ha már a várat nem is adták vissza, legalább a saját édesapjuk rokonságát szabadon engedték. A testvérek olyan biztosnak érezték helyzetüket a megyében, hogy IV. László vagyonelkobzásról szóló rendelkezése után majdnem tíz évvel később is teljes nyugalommal megosztozkodtak a vagyonukon,
és az erősség ekkor Derzs kezére került. Az oklevél hitele ugyan megkérdőjelezhető, a későbbi fejlemények azonban tartalmát igazolják. Nem zárhatjuk ki ugyanakkor azt a lehetőséget sem, hogy a testvérek kegyelmet nyertek IV. László királytól. Derzs élete vége felé az örökösei érdekében megpróbált békét teremteni a családban, s az időközben elhunyt idősebb Derzs fiát egy másik, Hont megye nyugati szélén fekvő birtokkal kárpótolta.
Az ebül szerzett jószág azonban ebül vész el és a várat az ifjabb Derzs fiától, Tamástól Csák Máté foglalta el erőszakkal. Az erősség csak Csák Máté elhunytával szabadult fel. Derzs fia Tamás azonban hiába is várakozott epekedve az ősei által törvénytelenül szerzett várra, I. Károly másnak adományozta azt, igaz, a későbbi események nem igazolták döntését. Az erősséget az uralkodótól 1335-ben csereként megszerző Lőrinc fia Péter és Lökős ugyanis csak hét évig bírhatták azt. Egy olasz kereskedő kifosztása és más kihágásaik miatt halálra ítélték őket, egy másik ítélet pedig Baranya, Tolna és Hont megyében történt fosztogatásaik miatt sújtotta őket ugyanezen büntetéssel. I. Károly azonban megbocsátott nekik, és fejük megváltásáért 1342-ben Hont megyei birtokaikat a várral együtt átadták a királynak. A várat előbb zálogként a Szécsényiek bírták, majd 1387-ben Zsigmond király szerezte vissza, és nem sokkal később, 1390-ben Jolsvai Leustáknak adományozta, aki azonban még ebben az évben elcserélte rokonaival, Pásztói Jánossal és Kakas Lászlóval, végül 1394-ben végleg a Kakasok kezébe jutott, akik nem sokáig törődtek vele, hiszen már 1415-ben elhagyatottan állt. Jóllehet a vár nem jutott vissza a Hont nemzetség kezébe, az 1276-ban elkezdődött családi ügy végére 1389-ban pont került. Ekkor Zsigmond király Hontpázmány nembeli Derzs és Demeter, az egykori hatalmaskodók minden birtokát a néhai idősebb Derzs unokájának, Demeternek, az akkori veszprémi püspöknek és testvéreinek adományozta. Ezzel több, mint egy évszázad után a bűnösök elnyerték büntetésüket.
Nem magától értetődő azonban, hogy melyik várról is van szó IV. László 1276-ban, Hontnémeti mellett kelt oklevelében. A tárgyalt időszakban az erősség több néven is szerepel a forrásokban. Első ismert említése, IV. László 1276. évi rendelkezése még annyit ír, hogy a Litva folyó melletti Haradnok nevű vár a családi viszály oka. A testvérek közötti osztozkodásban, 1285-ben, már azt olvassuk, hogy a vár átvette a folyó nevét: Litva vára, más néven Haradnok. Ekkor a váruradalom tizenöt faluja között feltűnik két Csábrág nevű is. Kisebb zavart okoz az 1342. évi oklevél azon mondata, hogy az uralkodó Lőrinc fiaitól Litva várát egy Litva nevű elhagyatott várral együtt vette el. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a 14–15. század fordulóján a Kakasok kezén lévő várat a források hol Litvának, hol Pusztalitvának nevezik, jóllehet úgy tűnik, csak egy várat birtokoltak. A 15. század elején elhagyott Litva várát, miután a késő középkorban helyreállították, a vár alján fekvő településről Csábrágnak kezdték nevezni. Litvából tehát Csábrág lett a késő középkorra, de mi a helyzet az 1342-ben említett elhagyott Litvával. Erre a választ Karczag Ákos és Szabó Tibor szolgáltatta, azonosítva a mai Csábrág romjaitól légvonalban 4 km-re fekvő erősséget. Ez ugyancsak a Litva feletti hegyen emelkedik, s a területén nincs késő középkori lelet. Így nagy biztonsággal állíthatjuk, hogy az 1342. évben szereplő elhagyatott vár, s az a hely, ahol Derzs és Demeter fogva tartották a távolabbi rokonaikat a mai Cseri falu fölötti Pusztavár hegy.
Az elhagyott várban még soha nem folytak kutatások, pedig a források alapján kifejezetten izgalmas lelőhelynek tűnik. Nem tudjuk ugyan építésének pontos idejét, de annyi biztos, hogy a tatárjárás után, s mindenképpen 1276 előtt épült, s az is kétségtelen, hogy 1342-ben már üresen állt, feltehetően romosan. Mivel nem rendelkezünk jelenleg pontos adatokkal arra vonatkozóan, hogy a második vár mikor épült, így nem dönthető el, hogy Lőrinc fiai 1335-ben melyik erősséget kapták meg. Az is csak feltételezés, hogy az a vár, melyet Csák Máté 1318-ban elfoglalt, még az „első” Litva lehetett, abból kiindulva, hogy egészen addig az időpontig Derzs és fia, Tamás folyamatosan lakhatták. Kézenfekvőnek tűnik az a megoldás, hogy Csák Máté idején, egy említetlenül maradt visszafoglalási kísérlet során vagy egy későbbi hatalmaskodás közben vált romossá a vár. Az sem lenne meglepő, ha a Csák Mátétól visszafoglalt várat rombolták volna le a király seregei, hogy a későbbiekben ne lehessen lázadók fészke, erre több példa ismert a korból. Ennek megfelelően könnyen lehet, hogy Lőrinc fiai, Péter és Lökős már inkább egy új, a főutaktól távolabb fekvő, jobban rejtőzködő erősséget emeltek.
A Cseri felett emelkedő várhegyen ma már alig látszanak falmaradványok. A néhol előbukkanó falcsonkok ennek ellenére biztosan jelzik, hogy észak-déli irányban elnyúló, keskeny, kétrészes kővár állhatott itt. Az északi felében, közvetlenül a szakadékos hegyoldal felett, jó rálátással a teljes völgyre egy kerek torony állt, a déli felében pedig a lakószárny helyezkedhetett el. Ez a vár volt tehát szemtanúja Derzs és Demeter erőszakosságának.
A második Litva vára a magyarországi erősségekhez képest feltűnően hosszú élettel büszkélkedhet. Számos tulajdonosváltás, átépítés, és bővítés után fennállását a Koháry-család rezidenciájaként fejezte be, amikor 1812-ben leégett. Az elszigetelt, erdős területen fekvő, rendkívül látványos várrom 2013 óta kiemelt kutatási helyszín. A Szlovák Tudományos Akadémia Régészeti Intézetével együttműködve ez az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének egyik tanásatása.

Mordovin Maxim

*A tanulmány a Bolyai János ösztöndíj támogatásával készült.

Javasolt hivatkozási forma: URL: http://www.tti.hu/lendulet/kozepkori-gazdasagtortenet/havi-szines/2776-az-ebul-szerzett-joszag.html (Utolsó letöltés időpontja: év, hónap, nap)

Ajánlott irodalom:
Beljak, Ján – Maliniak, Pavol – Mordovin, Maxim – Šimkovic, Michal: Výskum tretej (pôvodne hornej) brány hradu Čabraď v rokoch 2013–2015. Archaeologia historica 41. (2016) 99–132.
Engel Pál: Királyi hatalom és arisztokrácia viszonya a Zsigmond-korban (1387–1437). Budapest 1977.
Karczag Ákos-Szabó Tibor: A két Litva vára. Várak, kastélyok, templomok. 2005/2. 7–9.
Kubínyi Ferencz: Oklevelek hontvármegyei magán-levéltárakból. Első rész 1256–1399. Diplomatarium Hontense. Pars prima. Budapest, 1888.
Maliniak, Pavol: Hontianske hrady (Hont/Hrádok/Litava/Čabraď/Ján Kružič). In: Urban, P. a kol.: Zlatá kniha Hontu. Martin, 192–206.