A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport Havi Színes címmel indított rovatának szeptemberi számában a kutatócsoport tagja, Kolláth Ágnes Csak csecsebecse? Római érmék használata a középkorban című írását közöljük.
Csak csecsebecse?
Római érmék használata a középkorban
Hazánkban viszonylag gyakran találnak a régészek középkori leletegyüttesekben, lelőhelyeken római pénzeket, melyeket akkoriban változatos módokon hasznosítottak. Már honfoglalás kori temetőinkben is felbukkannak olyan személyek, általában nők és gyerekek, 
akiket ilyen érmékkel küldtek a túlvilágra. Ezek általában át voltak fúrva, és arra is akad példa, hogy a csontváz nyakánál találtak egyet, gyöngyökkel együtt. Ezt az illető biztosan nyakláncként, talán amulettként viselte. Máskor azonban az elhunyt vállához, kezébe, ritkán szájába helyezték őket, talán mintegy obulusként, azaz a lelkeket a túlvilágra szállító révész díjaként, bár nem tudjuk, eleink mennyire ismerték a szokás ókori mitológiai hátterét.
Több, hosszú ideig használt temetőnél megfigyelhető volt, hogy a római érmék azoknál a 10–11. századi síroknál bukkannak fel leggyakrabban, melyek a kalandozások koránál későbbiek (955 után), a magyar pénzverés I. István király uralkodása (1000–1038) alatti megindulásánál azonban korábbiak. Úgy tűnik, a hozzátartozók nem akarták a halottakat pénz nélkül útjukra bocsátani, a zsákmány elapadásával viszont azt használták, amihez hozzájutottak. Hasonló jelenséget Nyugat-Európában, a frank Meroving-dinasztia uralma alatt álló területeken is megfigyeltek a Kr. u. 5–7. században, ahol a pénzverés eléggé esetleges volt. Ott a sírok egy csoportjánál korai császárkori, Kr. u. 1–2. századi, magas ezüsttartalmú denariusokat használtak, melyeket előtte akár már több száz éve kincsként őrizhettek az egykor még a birodalom határán kívül élő germán törzsek tagjai. 
A magyaroknál valószínűleg nem ez a helyzet, eleinte véletlenül találhatták az érméket a lakóhelyük környékén, majd egy idő után nyilván már tudták, merre induljanak. Így nálunk a frank példával ellentétben általában Pannonia provincia utolsó, jelentősebb pénzforgalmat bonyolító időszakából, a Constantinus- és a Valentinianus-dinasztiák idejéből származnak a felhasznált pénzek, de találkozhatunk korábbi veretekkel is. Mivel a késő-antik hagyományokat folytató bizánci érméket őseink jól ismerték, e tárgyak azonosítása a számos különbség ellenére sem okozhatott nekik gondot. Az is érdekes, hogy inkább kisebb, főleg bronzból készült darabokat helyeztek a sírokba, tehát nem a nemesfém értéke volt lényeges, hanem hogy érme legyen.
A kereszténység felvételével és a temetkezési szokások átalakulásával az elhunyt mellé adott mellékletek többsége eltűnt,
ám a pénzadás nem szűnt meg teljesen.
Ismerünk római érméket Árpád-kori temetőkből is, ám későbbiekből egyelőre nem. A néhány, eddig közölt ilyen esetben az adott helyszínnek komoly ókori előzményei voltak (pl. Szombathely – Savaria), szó szerint az utcán hevertek a régi pénzek. Az ugyancsak Pannonia provincia területén fekvő Pápán, a Fő tér ásatása közben, a középkori templom körüli temetőben is találtunk öt, nem átfúrt római érmét, melyeket azonban nem lehetett egyes sírokhoz kötni. A legkorábbi egy, III. Gordianus császár által Kr. u. 243–244-ben veretett, vékony ezüstbevonattal ellátott bronzpénz, ún. antoninianus subaeratus volt, a többit a Constantinus-dinasztia uralkodása alatt, Kr. u. 310–358 között bocsátották ki. Ez utóbbiak szimplán rézötvözetből készültek. Pápa belvárosának területén azonban nincs tudomásunk római megtelepedésről, így 2–3 km-t sétálni és kicsit keresgélni is kellett, hogy ilyesmit találhassanak. Ebből adódik
egy másik magyarázat, miszerint lehetett az ilyen, rég elavult érmék használatának valamilyen különösebb jelentősége is.
A néprajzi gyűjtésekből ismert, hogy a pénzhez számos babona kapcsolódott, sok varázslat fontos kellékeként szerepelt, melyek egyik tipikus helyszíne a sírkert volt. A 20. század eleji visszaemlékezők szerint ráadásul néhány emberöltővel korábban még úgy tartották, hogy a régi érmék „nagyobb erejűek”. Így akár az is elképzelhető, hogy valamikor, a temető használatának Árpád-kori kezdetétől egészen a 18. századi megszüntetéséig terjedő időszakban, mágikus célból ásták el a sírok közé ezeket a tárgyakat. A helyszín nagyfokú bolygatottsága miatt ezt egyértelműen nem deríthettük ki, az azonban biztos, hogy Pápán a római érmék nem gazdasági célt szolgáltak.
Más lehet a helyzet Győrben, ahol csaknem száz ilyen tárgy került elő biztosan középkori kontextusból. A számos lelet közül most egy csoportot emelek ki, azt az öt érmét, melyek a téren folyó vízvezeték-rekonstrukció során ásott árokból bukkantak elő, hányatott körülmények között. A régi csatornaárok bővítésekor ugyanis régészeti megfigyelésre csak igen korlátozott lehetőség nyílt, így nem tudjuk pontosan, melyik átvágott rétegből származnak. Annyi bizonyos, hogy a munka kezdetekor, főként középkori leletekkel együtt találták őket.
Kettő közülük a Constantinus-dinasztia idején kiadott, kisebb címletű veret, ezek számítanak átlagosnak ebben a környezetben, három viszont korábbi, 9–12 g súlyú bronzpénz, úgynevezett as, melyek közül kettőnél a kibocsátó azonosíthatatlan volt az érmék rossz állapota miatt, a harmadikat pedig Hadrianus császár (Kr. u. 117–138) uralkodása
alatt verték. (A pápai és győri érme-meghatározásokat Vida István végezte.) Ezek az érmék a közelükben, velük egy napon előkerült tárgyak, jelesül egy kis kézimérleg két serpenyője és a vélhetően egykor hozzá tartozó súlyok miatt izgalmasak, melyeket párhuzamaik alapján az Árpád-korra lehetett keltezni. (Ezekről az eszközökről rovatunk májusi számában olvashatnak részletesebben Tóth Csaba és V. Székely György írásában.)
És hogy mi köze egymáshoz a két tárgycsoportnak? Lehet, hogy semmi, hiszen nem tudjuk biztosan, hogy egymáshoz tartoztak-e, mielőtt a csatornázó munkások ásói kifordították őket a földből. Ugyanakkor egy angliai, doveri leletegyüttes egy másik lehetőséget is felvet. Itt ugyanis egy, a győrivel funkciójában azonos, azonban annál néhány száz évvel idősebb, Kr. u. 6. század végi mérleg került elő, egy maroknyi római bronzérmével együtt, melyeket a rajtuk látható, utólagos jelölések alapján súlyként használtak. Nem zárhatjuk ki tehát a szóban forgó érmék ilyen alkalmazását sem, a szerencsétlen lelőkörülmények miatt azonban bizonyítani sem tudjuk.
Az viszont kétségtelen, hogy valamilyen szerepet játszottak a középkori, főleg az Árpád-kori magyar gazdaságban, ha másként nem, hát nyersanyagként, ami a nemesfém-veretek esetében természetesen adja magát. Érdekes viszont, hogy korai kincsleletekben (pl. az elsősorban a tatárjáráshoz kötött, ún. friesachi dénárokkal fémjelzett, 13. századi együttesekben) időnként rézötvözetekből készült római „aprópénzeket” is találunk. Jelentőségüket egyelőre csak találgathatjuk, ami nyilvánvaló, hogy a tulajdonosuk értékesnek, elrejtésre érdemesnek ítélte őket. A kérdés pontosabb megválaszolásában jobb megfigyelési körülmények között talált pénzek vihetnek minket előre. Segítségükkel egyszer talán többet tudhatunk meg arról is, hogyan vélekedtek eleink a körülöttük akkor még mindenfelé magasodó, különös romokról és az ott talált tárgyakról, köztük az érmékről a furcsa „királyokkal” és titokzatos ábrákkal.
Kolláth Ágnes
Javasolt hivatkozási forma: URL: https://www.tti.hu/lendulet/kozepkori-gazdasagtortenet/havi-szines/2869-csak-csecsebecse.html (Utolsó letöltés időpontja: év, hónap, nap)
Felhasznált irodalom:
Kovács, László: Münzen aus der ungarischen Landnahmezeit. Archäologische Untersuchung der arabischen, byzantinischen, westeuropäischen und römischen Münzen aus dem Karpatenbecken des 10. Jahrhunderts. Fontes Archaeologici Hungariae 19. Budapest 1989.
Kovács László: A kora Árpád-kori magyar pénzverésről. Éremtani és régészeti tanulmányok a Kárpát-medence I. (Szent) István és II. (Vak) Béla uralkodása közötti időszak érmeiről. Varia Archaeologica Hungarica 7. Budapest 1997.
Kiss Gábor: Két szomszédos, kora Árpád-kori temető Szombathelyen. In: Ritoók Ágnes – Simonyi Erika (szerk.): „... a halál árnyékának völgyében járok." A középkori templom körüli temetők kutatása. Opuscula Hungarica 6. Budapest 2005. 151–162.
Martin, Max: Childerichs Denare: Zum Rückstrom römischer Silbermünzen ins Merowingerreich. In: Friesinger, Herwig – Stuppner, Alois (Hrsg.): Zentrum und Peripherie: Gesellschaftliche Phänomene in der Frühgeschichte: Materialien des 13. Internationalen Symposiums "Grundprobleme der frühgeschichtlichen Entwicklung im mittleren Donauraum." Zwettl, 4. – 8. Dezember 2000. Wien 2004. 241–278.
Szendrey Zsigmond: A varázslatok eszközei. Ethnographia 48 (1937) 386–405. http://apps.arcanum.hu/app/ethnografia/view/Ethnografia_1937_048/?pg=0&layout=s
Tóth Csaba: A tatárjárás korának pénzekkel keltezett kincsleletei. In: Ritoók Ágnes – Garam Éva (szerk.): A tatárjárás (1241–42). Kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban, 2007. május 25 – szeptember 30. Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest 2007. 79–90.
„Pénz.” In: Magyar Néprajzi Lexikon 4. Főszerk.: Ortutay Gyula. Budapest 1977–1982. http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/4-578.html
https://britishmuseum.withgoogle.com/object/roman-coins-reused-as-weights-in-an-anglo-saxon-balance
