A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport Havi Színes címmel indított rovatának júniusi számában Bácsatyai Dániel Csengetett, Felség? A tárnokok című írását közöljük.

 Csengetett, Felség? A tárnokok

1482. december 15-én Csaholi Sebestyén özvegye, Ágota asszony szomorú hírt közölt bátyjával, a Kállai család akkor élő legtekintélyesebb tagjával, Jánossal. Az Óbudán kelt magánlevél fivérük, Pál haláláról értesítette a családfőt és aggódva ajánlotta János figyelmébe az elhunyt árván maradt leányát, Johannát. Ágota asszony közbenjárása komoly súllyal eshetett a latba, az özvegy ugyanis Szilágyi Erzsébet óbudai udvarában élt: a levélben olvasható aláírás szerint a nemesasszony Mátyás király édesanyjának tárnoka (tavarnica) volt. Noha Ágota az egyedüli nő, aki a magyar forrásokban e rejtélyes udvari tisztség viselőjeként tűnik fel, valójában a férfi tárnokokról (tavarnicus) sem őrződött meg túlságosan sok adat. Az alábbiakban arra próbálunk meg fényt deríteni, hogy mi is volt a tárnokok feladatköre az udvarban, s vajon mi a titokzatos foglalkozás eredete.
Az nem kétséges, hogy a fejedelmi személyekhez legközelebb álló, legbelsőbb természetű udvari szolgálatok egyikéről van szó. A késő középkori királyi udvar mindennapjainak egyedülálló forrása az Ernuszt Zsigmond nevéhez fűződő számadáskönyv, amely az 1494. és 1495. évekből őrzött meg adatokat az udvar kiadásairól. A jegyzék szerint II. Ulászló lengyel és cseh tárnokainak tennivalói semmiben sem különböztek a főúri komornyikok jól ismert feladataitól, ami alapján joggal gondolhatjuk, hogy Ágota tavarnica valójában nem volt más, mint Mátyás anyjának komornája. A tárnokok feleltek a palota bútorainak karbantartásáért, s feladatkörükbe tartozott a különböző felszerelési tárgyak beszerzése és szükség esetén szállítása: Jaroslav tárnok gondoskodott a szekrények tolóreteszeinek megjavításáról, s az ő neve bukkan fel egy jókora kristályüveg Szegedre küldésével kapcsolatban is, az ezüstneműt pedig egy ízben az uralkodó tartózkodási helyéről Budára szállította vissza, máskor a király asztalára való abroszról is gondoskodott. Ugyanő intézte a királyi öltözet ujjához és szegélyéhez szükséges szőrme megrendelését is, így II. Ulászló ruhatárának gondozása vélhetően ugyancsak a tárnoki feladatok közé tartozott. Az udvari tárnokoknak azonban nem csak a király személye körül adódtak teendői. A zöld atlaszselymet és olasz szövetet vásárló Burian tárnok esete arra utal, hogy ők feleltek az udvaroncok udvari ceremóniákhoz illő öltözékének elkészíttetéséről is. A számadáskönyv végül arról is hírt ad, hogy a királyi vadászfegyverek tisztántartása ugyancsak az egyik cseh tárnok hatáskörébe tartozott.
II. Ulászló királynak természetesen magyar tárnokai is voltak: Buttkai Péter somogyi ispán és Korlátkövi Péter komáromi ispán a hazai birtokos nemesség kiemelkedő tagjai közé sorolhatók, s tárnoki teendőjük sorába olyan közjogi természetű tevékenység is beletartozott, mint a királyi adománylevelek másolatainak előkeresése a királyi tárházban – a budai István-torony szomszédságában – őrzött királyi könyvekből.
Az Árpádok és az Anjouk udvarában jóval gyakrabban találkozunk udvari tárnokokkal, forrásaink azonban korántsem tudósítanak feladataikról az Ernuszt-számadáskönyvhöz mérhető egyértelműséggel. Az Árpád-kor utolsó évtizedeiből két olyan udvari tárnokról vannak ismereteink, akiket II. Ulászló lengyel és cseh komornyikjaihoz hasonlíthatunk. Egyértelmű a helyzet Bodó fia Bakator tárnok esetében, aki III. András személyes tárgyainak: ruháinak és edényeinek kulcsára és őrzője volt. Több fejtörést okoz Mezőpilis nembeli Bás fia Urka, akit hol tárnokként, hol pedig IV. Béla király liptói kulcsáraként emlegetnek a források. Az Esztergom megyében birtokló Urka vélhetően az északi országrészbe látogató uralkodó személye körül teljesített szolgálatot, s talán az ő feladata lehetett az utazó királyi udvar ellátásának megszervezése.
Az Árpád-kortól kezdve megfigyelhető, hogy a tárnokok – más udvari tisztségviselőkhöz hasonlóan – birtokügyekben eljáró királyi kiküldöttekként tűnnek fel. E feladatok azonban bizonyára nem azért találták meg őket, mert ezen a területen állandó jogkörrel rendelkeztek volna. A királyi akarat végrehajtói egyszerűen azért kerültek ki oly gyakran az udvari tárnokok köréből, mert az uralkodó közvetlen közelében működtek, s így ők voltak a legkönnyebben elérhetők, ha kisebb jelentőségű ügyekben a királyt kellett képviselni. Ebben egyébként nem különböztek az udvaroncok egy másik – jóval népesebb – csoportjától, az udvari ifjakétól. A különbség talán abban keresendő, hogy az udvari tárnokoknak elődlegesen tényleges feladataik voltak az uralkodó személyes ingóságai körül.
A király vagy a királyné képében eljáró udvari tárnokok néha a szó szoros értelmében vásárra vitték a bőrüket, hogy eleget tehessenek megbízójuk utasításának. Különösen igaz ez arra a két esetre, amikor a tárnokok feltételezhetően adószedőkként jártak el. Valamikor 1280 előtt a valkói Marcell fia Miklós két királyi tárnokot fosztott ki, tettével megközelítőleg kétszáz márka kárt okozva az uralkodónak. Egy másik hírhedtté vált esetben IV. (Kun) László felesége, Izabella királyné két tárnokát küldte ki Fejér megyébe, hogy beszedjék a neki járó élelmiszeradót. Domokos egykori visegrádi várnagy Ladány faluban fogságba ejtette, majd kegyetlenül megkínozta és megölte őket. E két erőszakos eset kivételével a tárnokok soha sem tűnnek fel adószedőként, így az események hátterében alighanem az udvari tárnokok alkalmi feladataihoz hasonló ad hoc megbízásokat sejthetünk.
Miután a Jagelló-, Anjou- és késő Árpád-kor udvari tárnokait megismertük, most egy újabb lépést kell tennünk az időben visszafelé. Az Árpádok idején ugyanis nem csak az udvari komornyikok viselték a tárnok nevet, hanem egy speciális uralkodói szolgálónép is, akik speciális munkájuk révén a Szent István-i államszervezés óta külön falvakba csoportosulva tartoztak kiszolgálni a vándorló királyi udvart. A többi udvari szolgálónéphez (például udvarnokok, csőszök, szekerészek) hasonlóan számos falunak (18) kölcsönözték a nevüket, miközben jelenlétük 59 további középkori településen mutatható ki. A kérdés ezek után már csak az, hogy mi volt a tárnok szolgálónépek speciális feladata.
Teendőiket leggyakrabban a tárolással hozzák összefüggésbe, s így általában az Árpád-kori királyi udvarszervezet központjaiban, az uralkodó által rendszeresen felkeresett udvarhelyeken működő raktárak őrzőinek tekintik őket. Ennek azonban ellentmond, hogy a ’tár’ főnév és a ’tárol’ ige a középkornál újabb fejlemény a magyar nyelvben. Alapjuk egyaránt a ’tárház’ szó, amelynek jelentése ’kincstár’. A megfejtéshez magának a tárnok (tavarnicus) szónak az etimológiájából kell kiindulnunk. A szláv -ik foglalkozásnév-képzőt rejtő tavarnicus másik eleme, a tavar a török nyelvben vagyont, jószágot, míg a törökből kölcsönző szláv nyelvekben árut, rakományt jelent. Márpedig a fentieket nem csak tárolni lehet, hanem például szállítani is. A tovarnik szó koraújkori magyarországi szláv közegben szamárhajtót jelölt, míg a délszláv nyelvekben manapság is teherhordó állatot vagy felmálházott lovat értenek alatta. Az egyik nyom szerint tehát a korai tárnokoknak a szállításban lehetett szerepe. A másik nyom egy 1061-ből – igaz, hamis oklevélből származó – adat, amely szerint a szekszárdi monostort megadományozó I. Béla király az egyháznak ajándékozott Csornán (Kalocsa közelében) tálhordó tárnokokat tartott meg magának. Ha a korai időkben a tálhordókat valóban a tárnokok egyik csoportjának tekintették, akkor arra gondolhatunk, hogy a tárnokoknak az utazó udvar étkezéseinek lebonyolításában is jutott szerep. Talán megkockáztatható – s ezt látszik erősíteni a tárnokfalvak elhelyezkedése is –, hogy a tárnok szolgálónép archaikus feladata a közeli udvarhelyre érkező királyi kíséret belső szolgálata és teljes körű ellátása lehetett.

Bácsatyai Dániel

Javasolt hivatkozási forma: URL: https://tti.btk.mta.hu/lendulet/kozepkori-gazdasagtortenet/havi-szines/3723-csengetett-felseg.html (Utolsó letöltés időpontja: év, hónap, nap)

Irodalom
Bácsatyai Dániel: Kik voltak a tárnokok? In: Márvány, tárház, adomány. Gazdaságtörténeti tanulmányok a magyar középkorról. Szerk. Kádas István, Skorka Renáta, Weisz Boglárka. Budapest 2019.
Neumann Tibor: Registrum proventuum regni Hungariae. A Magyar Királyság kincstartójának számadáskönyve (1494–1495). Budapest 2019.