A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport Havi Színes rovata első évfordulójához ért, amelyet rendhagyó, Egy árucikk, amelynek se füle, se farka. Perselyek a régi Magyarországon színessel ünneplünk meg, a kutatócsoport tagja, Benda Judit tollából.

 Egy árucikk, amelynek se füle, se farka.
Perselyek a régi Magyarországon

Mi az: középkori, bár ma is létezik, kicsi, színes és a pénzzel kapcsolatos? A cseréppersely. Egy tárgy, melynek a formája az elmúlt kétezer év alatt csak apróbb változásokon esett át. Egy tárgy, melyet kétezer évig „komolyan vettek”, és csak a 20. század második felében vált némileg saját maga karikatúrájává.
A persely a kismennyiségű pénz gyűjtésének edénye. Nem véletlenül lett a spórolás jelképe, hiszen csak úgy van értelme perselyt használni, ha aprópénzekkel viszonylag hosszú idő alatt töltjük meg. Nagyobb mennyiségű pénzt sosem gyömöszöltek perselybe, hanem inkább nagyobb edénybe (fazékba, bödönbe, befőttesüvegbe, párnacihába) tették. A régészeti ásatásokon talált kincsleletek többsége is kerámiaedénybe helyezett és elásott arany- vagy ezüstpénz. Ennek a tárgytípusnak van születési ideje (a fazekaskorongon), ifjúkora (elkezd gyűjtögetni), felnőttkora (egyre jobban tele lesz) és halála (amikor tartalmáért összetörik). Ezért is nehéz találni ép példányokat, mert a töredékeket már senki nem ragasztotta össze. Ritka leletnek számít hát az a budai várban, a Fortuna utcában előkerült persely, amely tele volt ezüst dénárokkal.
A cserépperselyt fazekasok készítik, két részből korongolják, majd összedolgozzák, s vékony pénzbedobó nyílást vágnak rajta. Alakja háromnegyed gömb, amelynek alját egyenes talpúra vágják. A bedobó rés a tetején, de a középrésztől kissé oldalra található. A persely és a pénznyílás mérete a korszakban használt pénzekkel együtt változik, azokhoz alkalmazkodik. A vastag római bronzérmekhez nagyméretű dukál; a vékony, aprócska középkori ezüstökhöz kicsi, tenyérbesimuló; a tallérokhoz, koronákhoz, krajcárokhoz szintén nagyobbra volt szükség. A 16–18. században megjelentek a csúcsos alakú és a csúcsgombos példányok, amelyek a köznyelvben a „csöcsös” elnevezést kapták. A 19. század végén felbukkanó iparművészeti alkotások alakja gyakran valódi disznót formáz. A 20. században a „polgári” malacperselyek porcelánból, a „népiek” pedig mázazott kerámiából készültek. A ma használt malacperselyek már szinte kivétel nélkül zoomorf darabok, vagyis az eredeti gömböt arccal, lábakkal, fülekkel és farokkal egészítik ki.
A középkorban a malacalakú perselyek még nagyon ritkák voltak, igazán szerencsésnek mondhatja magát az a régész, aki ilyet talál. A németországi Billebenben került elő egy szép példány, amely a 12–13. században készülhetett. Ezt, a weimari múzeumban negyven éve őrzött darabot nemrég megröntgenezték, található-e benne pénz. De sajnos üres volt. Erfurtból és Euskirchenből is származik egy-egy töredék, ezeket a 14–15. században formázták meg. A Biberach an der Rissben talált darab viszont gyönyörűen kidolgozott, ép, zöldmázas vadmalac. Akad azonban egy igen távoli példány is: a Jávai Királyság (Indonézia) Majapahit városában talált kövér malacpersely szintén a 14–15. századból való.
És hogy mi köze a perselynek a malachoz? A gömb alakú persely maga is felidézhette a hízott malac alakját, de a csúcsos teteje is elősegíthette, hogy használója malacfejre asszociáljon. Ha a csúcs az orra, akkor a keskeny vágás a szája, amibe ha beletesszük a pénzt, „hízlaljuk a malacot”. A malacot egyébként is a gazdagság és a szerencse szimbolikus állatának tekintették Európában, ami „kitúrja a szerencsét”. A disznótartás szép hasznot ígért tenyésztőjének. Szinte minden része felhasználható volt, húsa, zsírja, sörtéje, csontja, sőt még a füle, a farka és a körme is. Így tehát a malac és a persely közötti párhuzam magától adódott.
A magyar persely szó a 16. században bukkan fel legkorábban pewssely alakban és a buksza szóval együtt a német Büchse / Püchse (pénzes láda, pénzes doboz), illetve a latin Bursa (pénztárca, erszény, pénzes zacskó) szóból származtatják. A Sparbüchse ennek egy változata, amely „pénz gyűjtésére szolgáló, zárható, tetején keskeny nyílással ellátott dobozt” jelent. A német nyelv szeret fogalmakat alkotni, így manapság több változatban ismeretes a malacpersely szó: Sparbüchse, Schweindose, Sparschwein. A Glückschwein kifejezés pedig az angyalszárnyakkal ellátott szerencsemalac neve. Ebben a formájában felbukkanása már a szilveszteri mulatságokhoz és az újévi jókívánságokhoz kötődik. Nagy valószínűséggel a Magyar Királyságba a 13–18. század során beköltöző német származású polgárok hozták magukkal a cseréppersely használatát. A délnémet (sváb) népek kultúrájának fontos része a spórolás és ezt a gyermekeiknek is hamar meg kellett tanulniuk. Talán ezt a célt is szolgálta az évszázadok során a perselyekbe gyűjtögetett pénz szokása.

Végezetül álljon itt egy tanmese Hans Christian Andersentől:

„A malacpersely olyannyira tele volt pénzzel, hogy ha megrázták, már nem is zörgött. Mereven degeszre tömötten állt a könyvespolc tetején, a gyerekszobában. Meg kell hagyni, hogy igazán jól mutatott kék virágos, fényes cseréphasával. A többi játék mind felnézett rá a gazdagsága miatt. Éjszaka a bábfigurák csak neki játszottak. A baba állandóan neki énekelt, érte sóhajtozott, hogy vegye őt feleségül. Az ólomkatonák egyfolytában föl-alá masíroztak a könyvespolc előtt, és vigyáztak, nehogy egy rabló elrabolhassa a persely teméntelen sok kincsét. Aztán, amikor a kisgyerek még egy pénzdarabot szeretett volna beledobni, addig erőltette, addig nyomta a szűk résen, míg a persely eltörött. Valaki összeszedte a pénzt, kidobta a cserépdarabokat, aztán új perselyt tett a régi helyére. Mondanom se kell, hogy ez az új még üres volt, és ezért nem is csörgött, másfelől azonban pontosan ugyanolyan volt, mint a régi.”

Benda Judit

Javasolt hivatkozási forma: https://tti.btk.mta.hu/lendulet/kozepkori-gazdasagtortenet/havi-szines/2340-egy-arucikk-amelynek-se-fule-se-farka-perselyek-a-regi-magyarorszagon.html (Utolsó letöltés időpontja: év, hónap, nap)

Válogatott irodalom:

Héjjné Détári Angéla: Régi perselyek. Budapest 1965.
Héjjné Détári Angéla: A persely története. Budapest 1966.
Persely, buksza. In: Magyar Néprajzi Lexikon
Rolf Hurschmann: Sparbüchse. Leiden 2009.