A HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport Havi Színes címmel indított rovatának márciusi számában kutatócsoportunk tagja, Nádai Zsófia: Egy értékes töredék. Hogyan kerülhetett a győri piactérre egy díszes spanyol majolikatál darabja? című írását közöljük.
Hogyan kerülhetett a győri piactérre egy díszes spanyol majolikatál töredéke?
A győri Széchenyi tér feltárásainak feldolgozása során a tér északi részén előkerült középkori pince betöltésének kerámia leletanyaga között figyelmesek lettünk egy kék-fehér majolikaedény töredékére. Az edénytest rózsaszínes anyagú, s kívül-belül finomszemcséjű, fehér agyagbevonattal, azaz engobe-bal fedett. Ezen kék pontrozettás, leveles-indás valamint fémesen fénylő, narancssárgás-barna lüszteres, festett díszítés látható; melyre átlátszó mázat tettek. (A lüszter a francia lustre, fény, csillogás jelentésű szóból ered.) A fémes fénylést különböző oxidok vagy nemesfémek hozzáadásával és az edényre égetésével érték el. Az egyeslüszterek receptúrája egyedi összetételű, a kerámiára égetése több fázisban történik, s saját készítési eljárását minden kerámiaműhely gondosan őrzi. Az Olvasó számára a lüszter a Zsolnay porcelángyár 19. század végén bemutatott eozinmázas kerámiáiról lehet ismerős.
Bár a töredék első látásra nagyon hasonló a hazánkban az Oszmán hódítás időszakában megjelent keleti eredetű fajanszokhoz, váratlan eredetére jellegzetes növényindás díszítése és a lüszter technika alapján nagy múzeumok gyűjteményi anyagában derült fény. Pontos párhuzamai közül a Metropolitan Museum-ban található laposabb tál az 1430‒1460-as évekre, a mélyebb tál pedig az 1440‒1460-as évekre datálható. A louvre-i hasonló levélmotívumos, IHS feliratos tál valamivel fiatalabb, 1450‒1500 közé keltezett. A British Museum is őriz több 1430 és 1450 között készült, hasonló díszítésű tálat. A Victoria and Albert Museum IHS feliratos tála, mely formájában, méretében és díszítésében is a legközelebb áll a tárgyalt töredékhez, 1430 és 1470 között készült.
A gyűjteményi párhuzamai a vártnál korábbra tették tehát a töredék keltezését, s egyértelműen Manises majolika műhelyének termékeként határozták meg. Manisest ma Valencia egyik külső városrésze Spanyolországban, az Ibériai-félsziget keleti partjához közel. A település “Barri d’Obradors”, azaz kézműves negyede az írásos források alapján a 13–14. század fordulója óta fontos központja volt az ibériai kerámiakészítésnek. Termékei a 20. század első feléig meghatározóak voltak, a mai napig több műhely, s a technikákat továbbéltető iskola működik itt. Az 1990-es évektől a műhelyek régészeti nyoma is előkerültek: például egy, a 14. század első felétől a 16. század második feléig működő kerámiakészítő műhelyt tártak fel. A műhelyfeltárás, a kemencék, a késztermékek, a készítés különböző fázisaiban tönkrement selejtek, valamint az anyagvizsgálatok alapján a spanyol régészek fontos készítéstechnikai megállapításokat tettek, valamint felállították a műhely produktumainak edénytípusok és díszítésmódok szerinti kronológiáját.
Ez alapján a Győrben talált töredék a gótikus stílusba sorolható, mely jellemzően tál-, tányér- és kisebb mennyiségben kancsóformákat tartalmaz. A tárgyalt edény tál vagy tányér formájú, de a tipológiai rendszerekbe pontosabban nem besorolható, mivel kihajló peremének széle letört. A tálak és tányérok tondójában általában Ave Maria, IHS Krisztus monogram vagy pedig nemesi címer, a megrendelő címere található; mely körül növényi arabeszkek futnak: földitök-, petrezselyem-, borostyánlevelek, pontokból álló virágok, páfrányok, koronák, töviskoronák, íjak, dió, fél narancs motívumokkal. Esetünkben a földitökleveles és pontrozettákból álló ornamentális mintarendszer közepén a formai és díszítésbeli párhuzamok alapján IHS felirat lehetett, mely összességében az 1430‒1450-es évek közé datálja a töredéket.
Ezt követően érdemes volt újra megvizsgálni a publikált magyarországi régészeti leletanyagokat. Egyelőre feltárásból egy darab manisesi edény töredékét ismerjük a Budai Királyi Vár területéről, mely egy nagyobb méretű, lapos tányér forma. Ez a 15. század második felére keltezhető. Gyűjteményes anyagban az Iparművészeti Múzeum őriz további egy töredéket, melynek felületi díszítése, mázazása erősen lepattogzott, a 15. századra keltezett.
A tárgy nyugati eredetének meghatározása és a nagy presztízsű gyűjteményekben viszonylagos gyakorisága, ellenben magyar viszonylatban csekély elterjedése már önmagában is jó kiinduló pont azon kérdés felé haladva, hogy hogyan kerülhetett Győrbe az edény. Ezek alapján biztosan állíthatjuk, hogy egy magas társadalmi rangú vagy tehetős tulajdonos birtokában volt az értékes kézművestermék. Talán egy jómódú, világot járt kereskedő hozta magával? Annak ellenére, hogy a mai Széchenyi tér az Árpád-kor végétől már biztosan az egykor pezsgő piacairól ismert Győr egyik fő kereskedelmi színtere volt, a pince feldolgozott leletanyagában ennek rendkívül kevés nyoma mutatkozik. A pince betöltéséből a majolika töredéken kívül néhány lošticei, illetve ausztriai (vagy morvaországi) eredetű, szürke színű, pecsételt pohár apró darabjai; valamint grafitos és grafitot nem tartalmazó ún. osztrák fazekak és kancsók kerültek elő. Az importkerámia e viszonylagos szegényessége összefüggésben állhat azzal, hogy a 15. század elejétől a város kereskedelmi jelentősége visszaesett.
Vagy lehetséges, hogy egy követ közvetítésével érkezett? Az edény Győrbe kerülésének a másik útja a diplomáciai ajándékozás lehetett. A korszakban a Magyar Királyság két prominens uralkodója törekedett katonai-, diplomáciai- és házasságpolitikával nagyhatalmi pozícióra: Luxemburgi Zsigmond és I. Mátyás. Zsigmond a konstanzi zsinat előkészítéseként 1415-ben maga is járt az Aragóniai korona területéhez tartozó, a mai Franciaországban található Perpignanban, ahol XIII. Benedek pápával, majd I. Ferdinánd aragóniai királlyal tárgyalt. Mind a tárgyalást megelőzően, mind azt követően 1417-ig a két királyság uralkodói (1416-tól V. Alfonz) többször is követet váltottak, s az aragóniai király ezek során Valenciában is tartózkodott. Kisebb szünet után, 1426 és 1433 között, a pápa és a firenzei-velencei liga ellenében, Milánó támogatására követhető nyomon V. Alfonz és Zsigmond közötti rendszeres követváltás. Jelen tudásunk szerint az edény készítése legkorábban az 1430-as évekre tehető, s bár kevésbé valószínű, de lehetséges, hogy a követek közbenjárásával már Zsigmond uralkodásának idején a Magyar Királyság területére került.
A törökökkel folytatott csatái nyomán Hunyadi János is kapcsolatban állt V. Alfonzzal, aki 1442-től a Nápolyi Királyságot is megszerezte, de 1448-ban a magyar rendek is követet küldtek hozzá az oszmánokkal szembeni segítséget kérve tőle. Azonban az igazán intenzív nápolyi és spanyol diplomáciai összeköttetést fia, Mátyás király alakította ki. Ennek eredménye V. Alfonz természetes fia, I. Ferdinánd nápolyi és szicíliai király leányával, Aragóniai Beatrixszal kötött házassága volt. Az 1476. december 22-én tartott menyegzőt megelőzően 1474-től tárgyalták Mátyás követei Nápolyban a házassági szerződés részleteit. Az esküvő a királyi pár megajándékozása, valamint a résztvevők szolgálatainak megköszönése, lojalitásuk megerősítése és a király pompájának hirdetése szempontjából fontos esemény volt, s a fennmaradt inventáriumok alapján, ez bizonyos szinten az ajándékok újraelosztásával is járt.
A nápolyi udvar már V. Alfonz idejében is fontos megrendelője volt a manisesi műhelyeknek. A 14. századtól kezdve több helyi forrás is tanúskodik a manisesi mesterek megbízáshoz kötött vándorlásáról, illetve a termékek távolsági kereskedelméről. Például 1362-ből ismert egy szerződés, mely szerint Juan Albalat és Pascasio Martín, manisesi csempe- és lüszterkészítő mesterek Avignonban kaptak munkát, hogy kék, fehér, zöld és lila színű festett és mázas csempéken dolgozzanak. 1444-ben és 1458-ban Johan Almurcí (vagy Murcí) a források szerint V. Alfonz aragóniai király megbízására 44 300 darab “de obra de Manises” csempét készített itáliai rezidenciái, azaz az új nápolyi vára és a gaetai vára számára, ahol Aragóniai Beatrix királyné felnőtt. Bár Alfonzot követően az aragóniai és a nápolyi királyság már nem tartozott egy korona alá, Nápolyban hozzáférhetőek lehettek a műhely termékei, így az edény akár valamelyik résztvevő nászajándéka lehetett a párnak.
Majolikaedény vagy edénykészlet ajándékozása az alkalomból nem volt szokatlan. A kutatás a Pesaroban készült, Mátyás és Beatrix címeres Corvin-tálakat Constanzo Sforza és Aragónai Kamilla nászajándékának tekinti. Beatrix a reneszánsz művészet és műveltség támogatójaként a majolikaművesség kedvelője volt: Ceasre Valentini, ferrarai követ Beatrix húgának, Eleonórának azt tanácsolta, hogy küldjön faenzai agyagmunkákat, mert azoknak a királyné jobban örvend, mintha ezüstből valók lennének. A korabeli szokásoknak megfelelően az uralkodó bőkezűségét széles körben terjesztendő, a megjelentek nem távoztak üres kézzel, akár a teljes nászajándék elosztásának árán. Rangjuknak megfelelően a királytól és/vagy a királynétól kaptak ajándékot: alacsonyabb rangú résztvevők egy-egy serleget vagy kupát, esetlegesen érmekkel megtöltve.
Így az edény másik lehetséges útja Mátyás és Beatrix esküvőjéhez kapcsolódik. Ez egyrészt takarhatja az eseményt megelőző és követő követjárások alkalmait vagy pedig magára a menyegzőre nászajándékként érkezhetett. Azt a hipotézist, hogy a házasságkötés ceremóniája alkalmára hozták, a másik, ásatásból előkerült töredék királyi palotai helyszíne is erősíti. A Jézus monogramos minta egyházi személyt feltételez az ajándékozó oldaláról, mely a minden bizonnyal a királyi pár közvetítésével ugyancsak egyházi főméltósághoz került. Győr suburbiumát ekkor a káptalan és a püspök birtokolta, utóbbiak közül a menyegző idejében monoszlói Csupor Demeter (1466–1481) viselte a tisztséget. Utána a reneszánsz pártolójaként ismert nagylucsei Dóci Orbán (1481–1486), majd Bakóc Tamás (1487–1492) is győri püspökök voltak, akik nem zárhatóak ki a tárgy tulajdonosai közül.
Nádai Zsófia
HUN_REN BTK Régészeti Intézet
Kezdőképünkön: Manisesi kerámiatál a Metropolitan Museum gyűjteményéből (ltsz: MET 56.171.77; Forrás: https://www.metmuseum.org/art/collection/search/471746)
Javasolt hivatkozási forma: URL: https://tti.abtk.hu/administrator/index.php?option=com_content&view=article&layout=edit&id=5659 (Utolsó letöltés időpontja: év, hónap, nap)
Válogatott irodalom:
BALLA, G. szerk. (2008) Beatrix hozománya: az itáliai majolikaművészet és Mátyás király udvara. Kiállítási katalógus. Budapest 2008.
COLL CONESA, J. (2010) Cobalt blue in medieval ceramic production in the Valencian workshops Manises, Paterna and Valencia, Spain. Medieval Ceramics 31 (2009) [2010] 11‒24.
KOLLÁTH, Á. ‒ TOMKA, G. (2017) A győri Széchenyi tér topográfiája. Az Árpád-kortól a kora újkor kezdetéig. In: Kádas I. – Weisz B. (szerk.): Hatalom, adó, jog. Gazdaságtörténeti tanulmányok a magyar középkorról. Budapest, 551–570.
LLIBRER ESCRIG, A. (2014) Relaciones protoindustriales en la producción cerámica. Manises y Paterna en la segunda mitad del siglo XV. Medievalismo 24, 213‒239.
PASTRNAK, P. (2023) Mechanics of Royal Generosity: The Gifts from the Wedding of King Matthias Corvinus and Beatrice of Aragon (1476). Speculum 98/3 (2023) 802–825.
A cikk elkészítését az NKFIH TKP-2021-NKTA-15. sz. projekt támogatta.