A HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport Havi Színes címmel indított rovatának májusi számában kutatócsoportunk tagja, Gál Judit Egy genovai tengerész I. Lajos szolgálatában című írását közöljük.

 Egy genovai tengerész I. Lajos szolgálatában

A magyar király udvar I. Lajos uralkodása (1342–1382) alatt a kapcsolatépítés fontos helyszíne volt a külföldiek számára is, 1370-ben itt találkozott a már két éve Magyarországon tartózkodó II. Fülöp tarantói herceg, a magyar király Anjou-házból származó rokona és az uralkodó sokoldalú híve, Baltasar de Sorba, aki az 1358 utáni évtizedekben Dalmáciában meghosszabbított jobbkezének bizonyult. A kiemelkedő tengerészeti tapasztalattal bíró Baltasar követte Fülöpöt a Peloponnészoszi-félszigetre, az Anjouk által létrehozott Moreai Hercegségbe, hogy a magyar király rokonainak segítséget nyújtson a török kalózokkal szemben.
I. Lajos alatt a Magyar Királyság területe addig nem látott nagyságokat ért el, és a lovagkirályként is emlegetett uralkodónk talán egyik legjelentősebb tettei közé tartozott, hogy 1356 és 1358 között legyőzte Velencét a dalmáciai városok feletti hatalomért zajló háborúban. A magyar király nem csupán azokat a területeket szerezte vissza, melyek már az Árpád-ház uralkodóinak korában magyar kézen voltak, hanem egészen a mai Észak-Albániáig kiterjesztette uralmát. A király az Adria valamennyi keleti kereskedelmi központját magáénak tudhatta: Raguzát, időlegesen Cattarót, illetve a Neretva menti piacokat is. Az Adriai-tengeren folyó kereskedelem felett is többé-kevésbé az ő érdekei érvényesültek, Velence korábbi kontrollja helyett az általa uralt városok szabadon kereskedhettek. A régió pedig valódi gazdasági virágzásba kezdett. A magyar uralkodó ugyanakkor nem távolról szemlélte a városok és Horvátország életét, mint azt tették Árpád-házi elődjei, hanem erős kézzel, saját emberein keresztül irányította a térséget. A dalmáciai városokban, a Balkán-félsziget belseje felé, a tengeren, Itália irányába virágzó kereskedelem itáliaiak sokaságát vonzotta Dalmáciába, különösen jelentős volt a Firenzéből és Genovából érkezők száma. Az itáliaiak a király akarata szerint létrejött városi vezetés elitjében is nagy szerephez jutottak, már csak azért is, mivel igen sokoldalú hivatalnokoknak bizonyultak, akik nem csupán a városok igazgatását látták el, de aktívan kivették a részüket a pénzügyigazgatásból, a kereskedelemből, sőt hadügyekből is. A kereskedelem mellett a tengeri lét egy másik szegmense, az uralkodói flotta megszervezése is új lehetőséggel kecsegtetett Lajos uralkodása alatt.
Az Itáliából érkezők közé tartozott, de közülük sok szempontból kiemelkedett Baltasar de Sorba, akinek családja a genovai nemességet gyarapította vélhetően már a 12. századtól, de legkésőbb a 13. század elejétől kezdve. Kimutatható részvételük a kereskedelemben, és a Krím-félszigeten lévő genovai kolóniákon is. Baltasar nevével is ezeknek a kolóniáknak a kapcsán találkozunk először, amikor a 14. század közepén Genova, Velence és a krími kolónia, Tana között követi feladatokat hajtott végre.
Hogy miként került kapcsolatba Lajos királlyal? Erről csak sejtéseink lehetnek. A Magyar Királyság és Genova 1352-ben szövetségre lépett, lehetséges, hogy ennek során tüntette ki magát, és látott lehetőséget egy új karrierre a magyar udvarban. Mivel Baltasar későbbi feladatai nem kizárólag, de elsősorban mégis a tengerhez és a tengeri hadakozáshoz kötődtek, így talán nem a valóságtól elrugaszkodott gondolat, hogy erre, mint sok más dalmáciai elithez tartozó személy esetén az 1356 és 1358 közötti háború során került sor.
A 1360-as évek közepén már Firenze hozzá fordult és rajta keresztül kérte kereskedői számára a magyar király jóindulatát. Az itáliai város kereskedőinek rendszeres magyarországi jelenléte és tevékenysége éppen az 1360-as, 1370-es évektől datálható, és a dalmáciai városokban, különösen Zárában, firenzeiek sokasága volt jelen a kereskedelemi életben, sőt a királyi adminisztráció gazdasági intézményeiben is, így vélhetően jól ismerték Baltasart és szerepét a király szolgálatában.
Sokoldalúságát bizonyítja, hogy 1366-ban de Sorba állt a magyar pénzügyigazgatás alig néhány éves dalmáciai és horvátországi intézményének az élén, ő vezette ugyanis az I. Lajos által 1358 körül helyben felállított királyi harmincadhivatalt és sókamarát. Az ekkortájt létrehozott admirálisi hivatalt és az első magyar királyi flottát a Tengermelléken nagyjából 1364–1370 között ugyancsak Baltasar de Sorba irányította. Az admirálisi cím viselője egy alkalommal a királyi hajóépítők vezetője is volt, és a flotta parancsnokaként a hivatalhoz járó birtokok igazgatását is ellátta. Ezek a birtokok a korszakban Faro, Brazza és Corzula szigetei voltak, amelyek comesi címét is megkapta. Azokat a közép-dalmáciai területeket és szigeteket kontrollálta, amelyek egyrészt az adriai közlekedés szempontjából stratégiai helyen feküdtek, másrészt pedig évszázadokon át a kalózkodás gócpontjai voltak. I. Lajos király számára az admirálisok békeidőben garantálták a városok kereskedelmének nyugalmát, és az adriai hajózás feletti befolyást is.
Baltasar de Sorba karrierje olyan magasságokba emelkedett, hogy nyugodtan állíthatjuk, hogy a király távollétében a horvát-dalmát területek kormányzását ellátó bánok mellett a legnagyobb hatalmú személy és hivatalnok volt a térségben. A hivatalaihoz és befolyásához hozzátartozott, hogy gyakran követi feladatokat is ellátott, nevével Velencével történt tárgyalások során éppúgy találkozhatunk a korszakban I. Lajos képviseletében, mint a dalmáciai városok és a királyi udvar közötti közvetítői szerepben.
A genovai tengerész a király lovagjainak a sorába is emelkedett, hasonlóan egyébként a későbbiekben fiához, Raphaelhez. Ezt a magasra ívelő karriert cserélte 1370-ben Baltasar új kihívásra a tarantói herceg szolgálatában, amely, 1373-ig tartott. Ezt követően hiába tért is vissza a magyar király szolgálatába, olyan magasságokba, mint azt korábban tette, nem emelkedett. 1379-tól két éven át Trau comese lett, az időzítés talán nem véletlen, hiszen a az újabb velenceiek ellen vívott háború idején szükség lehetett az egykori tengernagy tapasztalataira.
Baltasar de Sorba, aki uralkodói hivatalokat vezetett, birtokokat szerzett és aktívan részt vett a kereskedelemben is, az időközben a zárai polgárság sorába betagozódó családját is előnyös helyzetbe hozta. Testvére, Nicolo 1367-ben Baltasar helyettese volt Faro szigetén, másik rokona, Raphael Rouere de Sorba 1366-ban az admirális helyettese lett Faro és Brazza szigetén. Baltasar legnagyobb segítője a régióban saját fia, Raphael lett, aki ebben az időszakban Spalato comeseként is szolgált, és Lajos király halála után Szebeniko comese is lett, valamint Zárában is több alkalommal választották rektornak és bírónak.
Baltasar pályája kiemelkedő példa I. Lajos korának karrierlehetőségeire Dalmáciában és Horvátországban, amikor a király új, erős kezű irányítással jellemezhető politikája egy új hivatalnoki elit számára nyitotta meg a kapukat a Tengermelléken. A helyi társadalmi viszonyokban magukat jól kiismerő és könnyen alkalmazkodó itáliaiak sokasága jelent meg ekkor a térségben, néhányan hosszabb távon is gyökeret tudtak verni a helyi közösségekben. A kereskedelemben, pénzügyigazgatásban, városok irányításában, a flotta vezetésében vagy épp a hajóépítésben jártas Baltasar de Sorba életútja közülük is kiemelkedett.

Gál Judit

Kezdőképünkön: Ambrogio Lorenzetti: A jó kormányzás allegórája. Freskórészlet, 1338–1339 (Fondazione Musei Senesi, Siena)

A cikk elkészítést az NKFIH TKP-2021-NKTA-15. sz. projekt támogatta.

Felhasznált irodalom:
Gál, Judit: The Administrative Elite of King Louis I in Croatia-Dalmatia. Hungarian Historical Review 14. (2025) 30–64.
Grbavac, Branka: Prilog proučavanju životopisa đenoveškog i zadarskog plemića Baltazara de Sorbe, kraljevskog admirala. In: Humanitas et literae: Zbornik u čast Franje Šanjeka. Ed. Lovorka Čoralić – Slavko Slišković. 227–240. Zagreb 2009.
Juhász Ágnes: A késő Anjou-kori dalmát és magyar tengeri hajózás az 1381 és 1382-ből származó oklevelek alapján. Szeged 2006.
Klaić, Nada – Petricioli, Ivo: Zadar u srednjem vijeku do 1409. Zadar 1976.
Klaić, Vjekoslav: Admirali ratne mornarice hrvatske godine 1358–1413. Vjestnik Kr. hrvatsko-slavonskogdalmatinskog zemaljskog arkiva 2. (1900) 32–40.