A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport Havi Színes címmel indított rovatának novemberi számában Gácsi Mónika Egy kiállítás vándorútja című írását közöljük.

Egy kiállítás vándorútja avagy mit jelent a három „P”

Az MTA Székház aulájában 2016. november 7-én nyílt meg a Posztó Pápa piacán című kiállítás. Veszprém és Pápa után, vándorútjuk végén, Budapestre látogattak el a leletek, melyek nagy része már a középkor és kora újkor időszakában is hosszú utat tehetett meg a pápai piactérig. A tárgyakat az aulában, a főbejárattól jobb kézre helyezték el, így rögtön hívogatják magukhoz a belépőket. A hat vitrinből és kilenc poszterből álló kisméretű kiállítást mindenképpen érdemes meglesnie az arra tévedőnek, de a tárlók és a szövegek nézegetésére akár jóval több időt is megéri fordítani. A vándorkiállítás a Gróf Esterházy Károly Múzeum, az MTA BTK Lendület Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoportja és a Veszprém Megyei Levéltár rendezésében készült el.
A kiállítást Rédey Soma, az MTA Kommunikációs Főosztályának munkatársa és a kutatócsoport vezetője, Weisz Boglárka nyitotta meg, kiemelve a bemutatott tárgyak jelentőségét és a textilkereskedelem fontosságát a középkori gazdasági életben. Ezt követően Mordovin Maxim, a kiállítás kurátora vezette végig a jelenlévőket a tárgyak és lelőhelyük történetén.
A bemutatott tárgyak elsősorban a hazai és nemzetközi kereskedelem témája köré szerveződnek. A kiállításon a dunántúli Pápa városának gazdaságába pillanthatunk be. Pápa a 13. század végére alakult városias településsé, mikor a mai Fő tér területén álló korábbi Árpád-kori házakat burkolt piactér váltotta fel. Ekkor alakulhattak ki a tér legfőbb vonásai: a kőkerítéssel körülzárt gótikus templom és a piactér, amely, kisebb változásoktól eltekintve, a 18. század második feléig nem veszítette el főbb jellemvonásait. A 13. századtól vásárokat tartottak a helyszínen, melyek alkalmával nemcsak a helyi kereskedők, iparosok kínálgatták saját portékáikat, de távolabbról érkező, németalföldi, német, morva és cseh, sőt angol áruk is megfordultak itt. Luxemburgi Zsigmond uralkodása alatt a város a Garai család birtokába került, fejlődése azonban a földesúri uralom alatt is töretlen maradt, kiváltságai bővültek, hiszen Garai László földesurasága alatt Erzsébet királynétól harmincadmentességet kapott. Később a Szapolyai családé lett a település, mely ekkor élte virágkorát. A város megkapta a teljes vámmentességet és textilkereskedelme jelentősen növekedett. 1550-re, Veszprém eleste után, Pápa lett a dunántúli királyi végvárrendszer egyik központja. A közelben élő kisebb nemesek beköltöztek a városon belülre, az így mutatkozó helyhiányt a piac északi és nyugati részének beépítésével oldották meg. Pápa kereskedelme visszaesett és ezen csak rontott a török megszállás 1594-ben. Három évre rá a várban lévő lőporraktár felrobbant és az ekkor keletkezett tűzvész elpusztította a várost.
A kiállításon bemutatott leletek Pápa Fő tér lelőhely ásatásából származnak. A 2010– 2011 folyamán itt zajló ásatásokat Szvath Márton, Mordovin Maxim és Kolláth Ágnes irányították. A település Árpád-kori falusias jellegét bizonyították a helyszínen talált földbe mélyített veremházak. A 13. század végén burkolták a teret, és létrejött a városiasodó település piaca. A piac körül gerendavázas házak nyomaira bukkantak a régészek, melyeknek földszinti része boltként funkcionálhatott, melyben kézművesek árusíthatták termékeiket. A teret nagyobb vásárok alkalmával ideiglenes pavilonok boríthatták. Ezek burkolatba mélyített nyomai megfigyelhetővé váltak az ásatás alkalmával. A tér szélén állt a templom és a hozzá tartozó temető, melynek pár sírját fel is tárták. Az ezekből származó viseleti elemek, szövetdarabok értékes információval szolgáltak a kutatás számára. A templom környékén, az északi részen álló feltárt házak maradványai olyan szerencsésen őrződtek meg, hogy megállapítható volt a telkek funkciója. Egy vagy két házat, a környezetükben talált állatcsont mennyisége alapján, hentesboltként használhattak. Hozzájuk kapcsolódott egy, a templomkerítés mellett álló ház, melyben bőr- és agancsfeldolgozás folyt. Az ehhez szükséges alapanyagot pedig akár a szomszédos hentesboltból is beszerezhették. A feltárás során megfigyelhető volt egy erőteljesen átégett, szenes réteg, mely a város pusztulásához kapcsolható.
Pápa nemzetközi kereskedelmének vizsgálatához az írott források mellett régészeti leletekre is támaszkodni kell. Ezek lehetnek: import kerámia, pénzérmék, kegyérmék, ólomplombák és mérlegsúlyok. Közülük a kerámia azonosítása okozhat gondot, mivel azok származási helyét nem szokták jelölni. Az import áru formájában, díszítésében és készítési technikájában térhet el a hazaitól. Ilyen lehet a grafitos kerámia, melynek anyagába a jobb hőszigetelés kedvéért a fazekasok grafitot kevertek. Pápáról a legtöbb pénz a piactér burkolatából került elő. A hentesbolt mellett pedig valaki elhagyhatta az erszényét, mivel itt 30 érme feküdt nagyon közel egymáshoz. A leletek alapján a pápai piactérrel kapcsolatban felmerült a középkori pénzhamisítás lehetősége. A városi polgárok vallási életébe kaphatunk betekintést az előkerült zarándokjelvény és a tucatnál is több kegyérem alapján. Míg a kegyérmék nagyrészt Rómából származnak, addig a zarándokjelvényen barokk ruházatú, mariazelli Madonna ül a gyermek kis Jézussal. A bemutatott tárgyak között láthatók a szabó szakma kellékei és a kereskedők elengedhetetlen eszközei, a különböző nagyságú súlyok. Ezek változatos formában és különböző méretekben szerepeltek. A kis tégelyekhez hasonlító latos súlyok valószínűleg Nürnbergből származnak.
A kiállított tárgyak közül az ólom posztóplombák a legjelentősebbek, melyekből fémkereső segítségével a pápai ásatásról közel 140 darab került elő. Ez jelentős mennyiségnek számít, hiszen a Kárpát-medencei múzeumi gyűjteményekben összesen talán 500 darab van, melyek nagyrészt nem köthetők rétegviszonyokhoz. Így a pápai plombaleletek nemcsak darabszámuk miatt, hanem régészeti kontextusuk, értelmezhetőségük miatt számítanak unikálisnak Közép Európában.
A plombák a textilgyártás minőség- és eredetiség jelzői voltak. Kezdetben még viaszból készültek, később a szigorú szabályozás és a távolsági kereskedelem miatt a tartósabb ólomból állították elő őket. Azért, hogy a kontárok tevékenységét korlátozzák, a 14. századtól kezdve a szabályozás egyre szigorúbb lett. Lassan a posztókészítés minden fázisában pecsételtek. Meghatározták az ellenőrök személyét, továbbá, hogy kik és hányan pecsételhettek. Ha a pecsételő mestereket csaláson kapták, rendkívül szigorú büntetést mértek rájuk, mivel tettük a város elleni bűncselekménynek számított. A készítés során folyamatosan rakott pecsétek miatt egy anyagon több pecsét is lehetett. Ez később megváltozott, mivel az előző lépést igazoló plombát levehették és a készítési fázis végeztével újat tehettek a helyére. Ez így folytatódhatott, míg a szövet teljesen el nem készült. A két részből álló plombákat olyan verőtövekkel készíthették, melyekbe az adott város, ország címere vagy rá jellemző jelkép, esetleg mesterjegy szerepelhetett. Így a textilbárcák esetében ezek alapján meg lehetett határozni, honnét érkezhetett a szövet és milyen fajtájú lehetett. A meghatározást nehezítette, hogy a textilről jobb esetben levághatták, rosszabb esetben letéphették a plombát. A deformálódás miatt eltörhetett vagy mintája felismerhetetlenségig torzulhatott. A pápai leletek nagy változatosságot mutatnak e tekintetben is. Vannak köztük még teljesen új darabok, de jellemzőbb a levágott, letépett plombák jelenléte, melyeket a piactér burkolatán találtak elszórva. A legtöbb innét származó textilplomba a 15–17. században Németországból érkezett, azonban a 16. századtól sziléziai, cseh és morva áruk is jelentősebb mennyiségben fordultak meg a piacon. Előkerültek még Ausztriából, Itáliából és Angliából származó plombák is. A kiállítás nagy előnye, hogy a pápai leletek mellett további Magyarországon előkerült ólomplombák is láthatók. Ezek értelmezéséből igen érdekes adatok származnak. Fény derül például arra, vajon miért került elő nagy mennyiségben hamis angol plomba az Alföldön, Orosháza környékén.
A bemutatott leletekről kiállítási katalógus is készült, melyet Mordovin Maxim készített Ifj. Hermann István levéltáros, Reich Szabina és Zay Orsolya régészek közreműködésével, ám, aki élőben szeretné látni a leleteket, érdemes november 18-ig az MTA Székház aulájába ellátogatnia, mivel a tárgyak vándorútjuk befejeztével pihenni térnek.

 Gácsi Mónika

Javasolt hivatkozási forma: URL: https://tti.btk.mta.hu/lendulet/kozepkori-gazdasagtortenet/havi-szines/2484-egy-kiallitas-vandorutja-avagy-mit-jelent-a-harom-p.html (Utolsó letöltés időpontja: év, hónap, nap)

Ajánlott irodalom
Egan, Geoff – Endrei, Walter: The Sealing of Cloth in Europe, with Special Reference to the English Evidence. Textile 13. (1982) 47–75.
Endrei Walter: Patyolat és posztó. Budapest 1989.
Huszár Lajos: Merchants' seals of the 16th and 17th centuries. Folia Archaeologica 13. (1961) 187–194.
Kubinyi András: A középkori Pápa. In: Hermann István (szerk.): Tanulmányok Pápa város történetéből 2. Pápa 1996. 6–13.
Mithay Sándor: Adalékok Pápa város építéstörténetéhez egykori ábrázolások alapján. Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (1984) 319–332.
Mordovin Maxim: Posztó Pápa piacán. Vándorkiállítás 2016. Katalógus. Veszprém – Pápa – Budapest 2016.
Mordovin Maxim: A 15–17. századi távolsági textilkereskedelem régészeti emlékei Pápán. In: Fiatal Középkoros Régészek IV. Konferenciájának Tanulmánykötete. Szerk. Varga Máté. Kaposvár 2013. 267–282.
Mordovin Maxim: Late medieval and early moderncloth sealsin the collection of the Hungarian National Museum. Archaeologiai Értesítő 139. (2014) 193–237.
Szakály Ferenc: Pápa a török korban. In: Tanulmányok Pápa város történetéből a kezdetektől 1970-ig. Szerk. Kubinyi András. Pápa 1994. 125–200.
Szvath Márton: Pápa, Fő tér. Régészeti Kutatások Magyarországon 2010. (2012) 321–322.
Székely György: A németalföldi és az angol posztó fajtáinak elterjedése a 13-17. századi Közép-Európában. Századok 102. (1968) 3–34.
Székely György: Posztófajták a német és a nyugati szláv területekről a középkori Magyarországon. Századok 109. (1975) 765–795.