A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport Havi Színes címmel indított rovatának májusi számában Tóth Csaba – Weisz Boglárka I. Károly fátyolban, avagy mit keres a királyné portréja a király pénzén című írását közöljük.

I. Károly fátyolban, avagy mit keres a királyné portréja a király pénzén

A középkori magyar pénzek páratlanul színes (érem)képi világa, pontosabban a vereteken látható különféle jellegű ábrázolások magyarázata már nemzedékek óta okoz fejtörést a témával foglalkozó kutatóknak és a gyűjtők népes közösségének egyaránt. A változatos épületábrázolások, valós és mesebeli állatalakok, vallási jelképek biztosan nem véletlenül kerültek az érmékre, de évszázadok távlatából, a vonatkozó írott forrásanyag hiányában a legtöbb esetben legfeljebb feltevésekre hagyatkozhatunk. Mivel azonban a pénzek készítésének elsődleges célja nem az volt, hogy látványos kisplasztikai alkotásként hirdessék a román vagy a gótikus művészet stílusjegyeit, hanem fizetőeszközül szolgáljanak, így bizonyos elemek nem voltak nélkülözhetők. A középkorban éppúgy, ahogy napjainkban is, egy pénz legfontosabb és egyben kötelező éremképi eleme a kibocsátó megnevezése. Így az uralkodó neve már a legkorábbi magyar pénzeken is szerepelt, a 11. században megjelent a királyportré, majd a 13. században még esetlegesek, azt követően viszont egyre hangsúlyosabbá váltak a különféle címerelemek, amelyek aztán hosszú időre kiszorították a királyábrázolásokat a magyar pénzekről.

A 14. század első felének veretein azonban még általánosnak számított az uralkodóportré, így I. Károly alakja is számtalan változatban látható az érméken. Az első Anjou királyunk pénzeinek ugyanakkor ismert egy különleges csoportja, amely már közel sem számít megszokottnak a középkori magyar pénzverés történetében, olyannyira nem, hogy érdemes megkülönböztetett figyelmet szentelni neki.

Jelenleg éppen féltucat típusa ismert azoknak az ezüstérméknek, amelyeken nem csupán az uralkodó neve, alakja vagy címere látható, hanem valamilyen módon konkrét utalás történik rajtuk feleségére, Piast Erzsébetre is. A királyné alakja a Magyar Királyság pénzein olyan egyedülálló, hogy ezeken kívül csupán egy hasonló pénzt ismerünk, mégpedig II. András korából.

A Károly kori „királynés” pénzek legszebb példája az a kis méretű dénár, amelynek előlapján koronás férfifej szerepel K–R betűk (Karolus rex) között, míg a hátlapon a vésnök egy szintén koronát viselő, ugyanakkor fátylas nő portréját mintázta meg, akit a mellette lévő E–R betűk (Elisabet regina) egyértelműen a királynéként azonosítanak.

I. Károly 1320-ban vette feleségül I. Ulászló lengyel király lányát, Erzsébetet. A király immár negyedszer (vagy harmadszor) nősült, és ez esetben még a pápától is engedélyt kellett kérnie a frigyhez. XXII. János pápa 1320. július 2-án engedélyezte, hogy az uralkodó egy vele negyedfokon rokon hölggyel házasságra lépjen. Erzsébet IV. Béla dédunokája volt, míg Károly IV. Béla ükunokája, és ez a vérségi kapcsolat kívánta meg a pápai áldást. A lengyel krónikás hagyomány szerint az esküvőre július 6-án Budán került sor. Károly előző felesége, Luxemburgi Beatrix 1319 novemberének elején halt meg, miután októberben életet adott gyermekének, aki azonban nem maradt életben. Károly sietségének az oka, amiért is a gyászév letelte előtt újranősült, az lehetett, hogy az új feleség egy Anjou-utóddal ajándékozhassa meg. Károlynak nem is kellett csalatkoznia, Erzsébet öt fiúnak adott életet. 1333 májusában I. Károly elindult Visegrádról, hogy Nápolyba menjen a nápolyi trón öröklésének és fiának házasságkötése ügyében tárgyalásokat folytatni. Júliusban ért a Tengermellékre, Zenggbe, július végén pedig már a Szicíliai Királyságban időzött. A királyné egy darabon elkísérte férjét, de Szicíliába már nem tartott vele, hanem visszatért Visegrádra. A király több mint fél éves távolléte alatt a mindennapi ügyeket felesége, Erzsébet vitte, és bár nem volt problémamentes időszak, a bárók, mint az országbíró, a királyi tárnokmester vagy az erdélyi vajda Erzsébettel közösen igyekeztek úrrá lenni a nehézségeken. A király hazatérte után megnyugvással tapasztalhatta, hogy jó kezekben hagyta az országot. Erzsébet eredményes háttérmunkája valószínűsíthető az 1335. évi visegrádi királytalálkozó létrejöttében is. Amikor 1336 május–júniusában Károly Ausztriában tartózkodott, újfent Erzsébetre hagyta az országot. A feltétlen bizalom, ami férj és feleség között kialakulhatott, bizonyosan kapcsolatba hozható a királyi pár és gyermekeik ellen Záh Felicián által elkövetett, 1330. évi merénylettel, amelynek alkalmával az uralkodó karján könnyebben megsérült, míg a fiait testével védő királyné jobb kezének négy ujját vesztette el, s a család tagjainak életét a támadó nem tudta kioltani. A királyné arca, mely mindig „örömöt és derűt sugárzott”, férje 1342-ben bekövetkezett halála után „patakokban” folyó könnyeitől megváltozott.

A Károly és hitvese közötti szoros kapcsolat egyik bizonyítéka Erzsébet királyné 1324-től feltűnő gyűrűspecsétje is. A gyűrűspecsét közepén, nyolcszögletű keretben K betű látható, a pecsét körirata, E[LISABETH] SIGILLUM SECRETUM. A gyűrűspecsétet a férj, I. Károly gyűrűspecsétjének a mintájára készítették el, mégpedig úgy, hogy a gyűrűspecsét közepén látható K betűt megtartották, utalva a férjre, és csak a körirat mutatja, hogy valójában felesége pecsétjét láthatjuk. A két pecsét között ugyanakkor eltérések is megfigyelhetők, mivel a királyéban a K betűt kerek gyöngydíszítés övezi.

Feltehetően szintén Károly és Erzsébet látható egy Buda városi dénáron. Bár a kis méretből és az ábrázolás jellegéből adódóan az éremkép vésete nem annyira kifejező, mint az előző példán, annyi mindenesetre pontosan kivehető, hogy két, egymással szembeforduló, trónuson ülő alakot ábrázol. A jobb oldali, valószínűleg a királyné, aki ölében gyermeket tart, a vele szemben ülő király pedig a kezét nyújtja felé.

A kétalakos pénzek következő fajtáján szintén két, egymással szembeforduló mellképet láthatunk, akiket a felettük elhelyezett K és E betűk azonosítanak. Jellegében ehhez hasonlatos egy másik ezüstpénz, amelynek hátlapján, a csőrében patkót tartó strucc két oldalán szintén K–E monogram olvasható.

Csak az utóbbi években bukkant fel árverésen egy korábban soha nem látott verettípus, amelynek jelenleg már több példánya is ismert. Az érme előlapi képe megszokott Károly pénzeinek sorában, KAROLVS REX köriratban a király portréjával, a hátlapja viszont már egy igen összetett és nehezen értelmezhető ikonográfiai programot jelenít meg. Alul koronát tartó kéz, két oldalt a már jól ismert K–E monogram, míg legfelül egy áldást osztó kéz látható.

Korábban nem szentelt különösebb figyelmet a kutatás annak a dénártípusnak, amelyen szintén női fej látható. Mivel az előlapi körirat – M[oneta] REGIS KAROLI (Károly király pénze) – a királyt nevezi meg, eddig nem tűnt fel senkinek, hogy azon valójában nem az ő arcképe látható. Ha figyelmesen szemügyre vesszük a portrét, tisztán szembetűnik, hogy gazdagon redőzött fátyol veszi körül az arcot, hasonlatosan Károly föntebb ismertetett pénzéhez. Kérdés, hogy a vésnök okkal, vagy csupán tévedésből készített női portrét a király nevét feltüntető köriratba?

A fentebb bemutatott példák arra utalnak, hogy Károly szinte egyenrangú társának tekintette Erzsébetet, s ami még ennél is szokatlanabbnak számított ebben a korban; ezt a tiszteletet abban is kifejezésre juttatta, hogy – valamilyen formában – feleségét nem kevés alkalommal szerepeltette a királyság törvényes fizetőeszközein. Talán soha nem fogjuk tudni megfejteni az okát, milyen alkalomra készülhettek ezek a különleges, mondhatni „emlékpénz” jellegű veretek, de talán nem járunk messze az igazságtól, ha koronázást, házasságkötést, egy trónörökös születését, vagy ezen események valahányadik évfordulóját sejtjük készítésük hátterében.

Tóth Csaba – Weisz Boglárka

Javasolt hivatkozási forma: URL: https://tti.btk.mta.hu/lendulet/kozepkori-gazdasagtortenet/havi-szines/3689-i-karoly-fatyolban-avagy-mit-keres-a-kiralyne-portreja-a-kiraly-penzen.html (Utolsó letöltés időpontja: év, hónap, nap)

Ajánlott irodalom
Csukovits Enikő: Az Anjouk Magyarországon I. rész. I. Károly és uralkodása (1301–1342). Budapest 2012.
Hóman Bálint: A magyar királyság pénzügyei és gazdaságpolitikája Károly Róbert korában. Budapest 1921.
Schulek Alfréd: Vegyesházi királyaink pénzei és korrendjük. I. Károly Róbert. Numizmatikai Közlöny 25. (1926) 138–195.
Spekner Enikő: Hogyan lett Buda a középkori Magyarország fővárosa? A budai királyi székhely története a 12. század végétől a 14. század közepéig. Budapest 2015.