A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport Havi Színes címmel indított rovatának februári számában a kutatócsoport tagja, Benda Judit Ivópénz, sörpénz, fürdőpénz. A borravaló a késő középkori Magyar Királyságban című írását közöljük.

 Ivópénz, sörpénz, fürdőpénz
A borravaló a késő középkori Magyar Királyságban

A borravaló a középkori Európában ivópénz (trinkgeld), fürdőpénz (badegeld) és sörpénz (biergeld) néven jelenik meg. Kínában teapénznek, muzulmán területeken baksisnak hívták, ami azt jelenti „borravalót adni”. A borravalót a királyi udvar, a nemesek, a módosabb polgárok, vagy a városi tanács adta mestereknek, szolgálóknak kisebb munkákért, szolgáltatásokért. A borravalót adhatták a fizetésen vagy megbízási díjon felül, avagy olyan munkákért, melyek elvégzése nem tartozott az adományozott feladatkörébe. Tulajdonképpen ajándék volt, s az ily módon kifizetett összegeket bevezették a számadáskönyvekbe is. A borravaló eredetileg akkora összeg volt, amennyiért 1 pint (2 icce), azaz több mint másfél (1,7) liter bort lehetett venni. 1 pint bor például 1501-ben 4 magyar dénárba került. Ez természetesen asztali bort jelentett akkoriban, azaz helyi termesztésű szőlőből készült újbort.

Mátyás udvarában nagy gyakorlata volt a borravaló fizetésének. A király halála előtti két évben, 1488–1489-ben Melchior Russ és Hans Schilling, a svájci kantonok követei Budán tartózkodtak az uralkodó meghívására. Mátyás hazautazásuk előtt összeírattatta velük budai kiadásaikat: a számadásban 66 forintot tettek ki a borravalókra költött pénzek, amelyeket királyi kamarásoknak, apródoknak, ajtónállóknak, síposoknak, trombitásoknak, lantosoknak és szavalóknak adtak. Maffeo Trivilliense milánói követ is háborgott azon, hogy a budai vendégfogadókban és II. Ulászló udvaránál sok borravalót kellett fizetnie. A borravalóhoz hasonló juttatás volt II. Ulászló király udvarába hajtott ajándék lovak „leszállításáért” fizetett 1–3 forint, amit a kantár megváltásáért kaptak a szolgák. A királyi udvarban a kantár megváltása fejében annyi forintot adtak, ahány lovat ajándékként vittek. Amikor II. Ulászló az öccsének, Zsigmond hercegnek küldött lovakat, a lovászfiú a hercegtől is kapott 1 forint kantárváltságot.

A hercegnek 1498 és 1501 között Budán saját udvartartása volt, amelyet valójában bátyja tartott fenn. Az 1500–1502 közötti időszak számadáskönyvében sokszor találkozunk borravaló adásával kisebb szolgálatokért. A szűcsök, akik a herceg úr subáit átvizsgálták (valószínűleg molytalanították) borra 6 dénárt kaptak a kancellártól. Az udvari bolond szeleburdisága miatt is kellett borravalókat osztogatni segítő környezetének, például amikor eltévedt és valaki hazavezette, vagy amikor útközben elvesztett övét utána hozták. Amikor a hercegi udvar Krakkóba utazott, a Bánban éjszakázó herceg szállásadójának 2 aranyforintot adott „ajándék gyanánt”. Más alkalommal, Fehérvár közelében kiesett a herceg cifra kocsijának kereke és egy arra menő paraszt segített megjavítani, ezért 20 dénár jutalom ütötte a markát.

Estei Hippolit egri püspök számadáskönyvében, az 1503. évnél olvasható egy feljegyzés, hogy 1 forint borravalót adott az Itáliába utazó követének és fél forintot a velencei követ kancellárjának. 1507-ben egy szakács 32 dénárt kapott borravaló gyanánt, amikor az udvar Egerben tartózkodott. A budai Nádasdi-ház számadáskönyvében is feltűnnek a borravalóként könyvelt kisebb összegek: a „birkák őrének borra” 2–4 dénárt, a „molnárnak italra” 20 dénárt fizettek ki. A Gallinzer-féle budai számadáskönyvben sövény emeltetésért (talán vesszőkerítés építéséért?) nem fizettek, csak 10 dénár borravalót adtak, és a sörfőző üzem vezetője két alkalommal 44 dénár borravalót kapott, a munkáját segítő szolgák, akik fizetést nem kaptak, három ízben 18 dénár borravalóhoz jutottak.

A városi tanácsok rendszeresen adományoztak kisebb jutalompénzeket az alkalmazásukban álló tisztviselőknek (jegyző, adószedő). A nagyobb építkezésen dolgozó munkásoknak is rendszeresen fizettek borra vagy fürdőre való pénzt egy-egy nagyobb épületrész befejezésekor. A brassói tanács alkalmanként 1–2 forint borravalót utalt ki Gergely patikusnak. Bártfa város számadáskönyvében folyamatosan vezették a borravalókra kiadott összegeket: a gyolcsot lopó tolvajokat elfogó társaság 2 forintot kapott; Kocheln Péter az új istállóba szállított 18 fuvar takarmányt és a munkadíjon felül kapott 2 dénár borravalót is; Szent Jakab apostol ünnepén a rézöntő mester 10 forint értékben kapott új nadrágot és borravalót szolgálataiért; Szent Bertalan ünnepe után, a város kertjében elvégzett munkákért 2 forint, borravalónak pedig fél forint járt; 1436. Szent György napja táján, a városi mezőkön dolgozók 25 dénár fizetséget és 1 dénár borravalót kaptak; szekerek készítéséért nagy összegeket fizettek ki a munkálatokban részt vevő öt mesternek, és ezen felül még 350 dénár borravalót osztottak ki.

Az eperjesi városi számadáskönyv tanúsága szerint 1497-ben a lőcsei jegyzőnek utaltak ki 12 dénár borravalót egy meg nem nevezett munkáért. A városban a hóhér három jogcímen kapott díjazást: megtérítették a kiadásait, megkapta a fizetését és borravalót kapott, ez utóbbit akár természetben.
A körmöcbányai pénzverő kamara alkalmazottai a 15. század végén szintén kaptak borravalót karácsonykor és húsvétkor, teljes összege évente 60–100 forintot tett ki.

Az ajándékosztás egyébként elterjedt szokás volt a késő középkorban. Galeotto Marzio a Mátyás királyról szóló bölcs cselekedetek című művében egy kegyes adományozás történetét örökítette meg. Mátyás előtt felvonult az udvar személyzete és a király, mindenkinek a maga elé tartott szerszámába, trombitások trombitájába, szakácsok fazekaiba, pincemester serlegébe ejtette ajándékát. Galeotto az általa írt könyvek nyitott lapjaira annyi aranyat kapott, mint a többiek együttvéve.

Benda Judit

Javasolt hivatkozási forma: URL: https://tti.btk.mta.hu/lendulet/kozepkori-gazdasagtortenet/havi-szines/3570-ivopenz-sorpenz-furdopenz.html (Utolsó letöltés időpontja: év, hónap, nap)

Irodalom
Baraczka István: A budai Nádasdy-ház számadása (1530. IX. 30 – 1531. I. 13.). Tanulmányok Budapest Múltjából 17. (1966) 247–371.
Csánki Dezső: I. Mátyás udvara. Budapest, 1884.
Divéky Adorján: Zsigmond lengyel herczeg II. Ulászló udvarában. Századok 48. (1914) 449–463. és 562–576.
Groszmann Malvina: Bártfa város 1418-1444-iki számadáskönyvei művelődéstörténeti szempontból. Budapest 1911.
Gyöngyössy Márton: Beatrix királyné körmöcbányai kamaraispánja: Schaider Péter (1486-1494). Numizmatikai Közlöny 2001–2002. 135–146.
Nyári Albert: Estei Hippolit püspök egri számadáskönyvei 1500-1508. Eger 1992.
Kubinyi András: A mezőgazdaság történetéhez a Mohács előtti Budán (Gallinzer Lénárt számadáskönyve 1525-ből). Agrártörténeti Szemle 1964: 3–4. 371–404.
Soltész Gyula: Az 1494. és 1495. évi királyi számadások művelődéstörténeti vonatkozásai. Budapest 1905.
Rábai Krisztina: Szemelvények Zsigmond lengyel herceg budai számadásaiból. Fordította és a bevezető tanulmányt írta Horogszegi Zoltán és Rábai Krisztina. 2005. 9–89.