A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport Havi Színes címmel indított rovatának júliusi számában kutatócsoportunk vezetője, Weisz Boglárka Marhapasszus és lóútlevél. Az élőállat-kereskedelem szabályozása Zsigmond uralkodása alatt című írását közöljük.
Marhapasszus és lóútlevél. Az élőállat-kereskedelem szabályozása Zsigmond uralkodása alatt
A Sopronban tartott Szent Erzsébet-napi (november 19.) sokadalmon Ernő osztrák herceg (1406–1424) emberei a hercegi konyhának harminckét ökröt vásároltak. 
Az éves vásáron azonban megjelent György győri sókamarás is, mégpedig Zsigmond király levelével, és lefoglalta a jószágokat. A herceget olyannyira felbőszítette az eset, hogy két, a pár nappal később, Bécsben tartott Szent Katalin-napi (november 25.) vásárra érkező soproni polgárt minden árujukkal együtt feltartóztattatott, és nem akarta őket elengedni addig, amíg kárpótlást nem kap az őt ért méltánytalanságért. A herceg eljárása a középkorban bevett gyakorlat volt, a soproniak pedig igyekeztek mindent megtenni annak érdekében, hogy a herceg megkaphassa ökreit, és polgártársaik szabadon bocsáttassanak. Elsőként György sókamarás urához, Onofrius Bardi de Florentiához, budai sókamráshoz fordultak, adja vissza az ökröket, amiket embere lefoglalt: Onofrius azonban azt válaszolta nekik, ő parancsolta az ökrök elvételét. A soproniaknak nem volt mit tenniük, mivel Zsigmond király nem volt az országban, feleségéhez, Borbála királynéhoz intéztek levelet elmesélve az egész történetet, és kérték a királynét, hasson oda Ozorai Pipónál, hogy az érje el Onofriusnál az ökrök visszaadását.
A történetet csak abból a két, keltezetlen, latin és német nyelvű forrásból ismerjük, amik a soproniak Borbála királynéhoz írott levelének fogalmazványai. A két szöveg két önálló levél emlékét őrizte meg, belőlük más-más részletek sejlenek fel, és ebből bontakozik ki a fentebb elmesélt történet. Egyetlen jelentős eltérés van a két szöveg között, mégpedig az, hogy az egyik szerint György 31, a másik szerint 32 ökröt foglalt le. Nem tudjuk, végül Ernő osztrák herceg konyhájára elértek-e az ökrök, azt azonban egy kis nyomozás segítségével felderíthetjük, milyen jogon vette el György Onofrius parancsára az állatokat a herceg embereitől.
A történetben felbukkanó Ozorai Pipo a királyi sókamarák főkamaraispánja (1401–1426) volt, így mind a budai sókamarás, Onofrius és a győri sókamarás, György az ő beosztottjának tekinthető. Amikor 1426-ban Rinaldo Albizzi és Nello di Giuliano firenzei követek Onofriusnál szálltak meg Budán, követi jelentésükben nem felejtették el megjegyezni, hogy Onofrius régebben Ozorai Pipo embere volt. Nem véletlen tehát, hogy a soproniak, a királynénál miért Ozorai Pipón keresztül kívánták az ügyet elintézni. 
Abban szintén biztosak lehetünk, hogy György nem győri sókamarási tisztségében járt el az állatok lefoglalásakor, és Onofriusnak sem mint sókamarás volt az embere, hiszen mindketten egyformán Ozorai beosztottjai voltak. A történet nyitja az a királyi levél lehetett, amit felmutatva György az ökrök lefoglalását elrendelte és jogosnak tartotta.
A György által a soproni sokadalomra vitt királyi levél bizonyosan kapcsolatba hozható olyan oklevelekkel, melyeket Zsigmond mások számára állított ki, és amelyben a kedvezményezetteket az uralkodó az állatok kiviteli tilalmára vonatkozó rendeletének felügyeletével bízta meg. Zsigmond a főpapokkal és a bárókkal egyetértésben ugyanis elrendelte, hogy a hazai és a külföldi kereskedők állatokat (lovakat, marhákat és más állatokat) csak királyi engedéllyel és különleges megbízással vihetik ki az országból eladás céljából, és ez lényegében uralma kezdetétől érvényben volt. 1410-ben Csapi Miklós fiait és officiálisait bízta meg azzal, hogy az ez ellen vétőktől bárhol az országban vegyék el az állatokat. 1411-ben ugyanerre a feladatra már Gimesi Forgács Pétert és Miklóst rendelte, hangsúlyozva, hogy hetivásárokon, sokadalmakon kell felkutatniuk az ez ellen vétőket. 
1412-ben Gersei Pető fiaira rótta ezt a feladatot, a vámszedőktől és a harmincadosoktól pedig azok munkájának segítését kérte, míg 1421-ben Fraknói Vilmos lehetett az, aki felügyelte e szempontból a kereskedelmet.
Ezek sorába illeszkedhetett az az oklevél, amit a győri sókamarás felmutatott a soproni sokadalomban, és amire hivatkozva elkobozta a külföldre szállítandó ökröket. Tudható az is, hogy 1413-ban Zsigmond rendelkezése értelmében a magyar és a külföldi kereskedők lovat, ökröket, kecskét és más állatokat, valamint kereskedelmi cikkeket az országba be vagy onnan ki csak Onofrius engedélyével vihettek. Onofrius a nürnbergi Johannes Nuswor számára ki is állított egy engedélyt, ami alapján a nürnbergi kereskedőnek tizenkét nap állt a rendelkezésére, hogy az általa megvásárolt hét lovat kivigye az országból. Ernő osztrák herceg, illetve az ökröket vásárló emberei azonban ilyen engedéllyel nem rendelkezhettek, ezért döntött úgy a győri sókamarás, akit Onofrius bízhatott meg a határszéli vásárok felkeresésével, és a rendelet ellen vétőknek felkutatásával, hogy az ökröket lefoglalja, és ezért válaszolta Onofrius a soproniaknak azt, hogy az ökrök lefoglalását ő rendelte el, és mivel azokat visszaadni nem akarta, eljárását teljesen jogszerűnek is ítélhette. Mindezek alapján pedig abban is bizonyosak lehetünk, hogy az esetre 1413 őszén került sor, és a soproniak minden bizonnyal még ebben az évben kérték a királyné segítségét, mivel el akarták érni, hogy polgártársaik a lehető leghamarabb megszabaduljanak a bécsi fogságból.
Weisz Boglárka
A kutatást az NKFIH, KH 130473. sz., Kereskedelmi források a középkori magyar gazdaság szolgálatában című projekt támogatta.
Javasolt hivatkozási forma: URL: https://tti.btk.mta.hu/lendulet/kozepkori-gazdasagtortenet/havi-szines/4137-marhapasszus-es-loutlevel.html (Utolsó letöltés időpontja: év, hónap, nap)
Irodalom
Mályusz Elemér: Állatkiviteli tilalmak Magyarországon a XIV. és XV. század fordulóján. Agrártörténelmi Szemle 25. (1983) 319–326.
Sopron szabad királyi város története II/6. Közli Házi Jenő. Sopron 1943. 69–72.
Weisz Boglárka: Gazdasági színterek a középkori Győrben (megjelenés alatt)
