A Lendület Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport Havi Színes címmel indított rovatának áprilisi számában B. Halász Éva Miről árulkodik egy házasságon kívül született herceg pecsétje? I. Károly legidősebb fiának, Kálmán győri püspöknek a harmadik nagypecsétje című írását közöljük.

Miről árulkodik egy házasságon kívül született herceg pecsétje? – I. Károly legidősebb fiának, Kálmán győri püspöknek a harmadik nagypecsétje

1359-ben VI. Ince pápa vizsgálatot indított Kálmán győri püspök ellen, nem csak egyházi teendőinek elhanyagolásával vádolták meg a főpapot, de I. Lajos magyar királlyal (1342–1382) szembeni összeesküvéssel, gyilkosság elkövetésével és ágyasok tartásával is. Kálmán állítólagos bűnlajstroma annál is inkább figyelemre méltó, mert – miként azt a kortársak is jól tudták – ő volt az uralkodó féltestvére, I. Károly (1301–1342) magyar király házasságon kívül született első fia. Esete egy újabb példája annak, hogy a középkori uralkodók sem voltak mentesek az emberi gyengeségektől, előfordult, hogy rossz tanácsadókra hallgattak, vagy éppen heves indulatokra ragadtatták magukat, és gyakorta folytattak házasságon kívüli viszonyt is. Az ilyesféle kapcsolatokból született gyermekek sorsa többféleképpen alakulhatott, és nagyban függött attól, született-e atyjuknak törvényes örököse. A magyar középkor talán legismertebb törvénytelen gyermeke I. Mátyás (1458–1490) fia, Corvin János herceg volt, akit apja törvényes utód híján örökösének tekintett, de végül nem sikerült elnyernie a koronát. Kálmánról, I. Károly természetes fiáról jóval kevesebbet tudunk, mint Corvin Jánosról, az azonban biztos, hogy őt tekinthetjük az első magyar Anjou uralkodó legidősebb, ismert gyermekének, így története összefonódik a nápolyi eredetű dinasztia magyarországi szereplésével.
1269-ben IV. Béla magyar király (1235–1270) fia, István és a Szicíliai–Nápolyi Királyságot uraló Anjou Károly (1266–1282) szövetséget kötött, a megállapodás részeként gyermekeik házasságáról is döntöttek: István fia, a későbbi IV. (Kun) László (1272–1290) feleségül vette a nápolyi király leányát, Izabellát, miközben a nápolyi király fia István leányát, Máriát kapta hitvesül. Ez a házasság később döntő jelentőségűnek bizonyult: IV. László örökös nélküli halála után ugyanis erre alapozták az Anjouk a magyar trónra vonatkozó igényüket, szerintük az öröklési rendben a nőtestvér, Mária következett. A királyné jogigényét előbb fiára, majd annak korai elhunyta után a gyermekként Caroberto névre hallgató unokájára hagyta. A fiatal herceget már III. András (1290–1301) életében útnak indították Magyarország felé, majd az Árpádok fiúági kihalásával, 1301 tavaszán királlyá koronázták, ezt követően még hosszú időbe telt, míg a magyar trónon I. Károlyként regnáló uralkodó az ország vitathatatlan urává vált.
Károlynak nemcsak uralma megszilárdítására kellett sokáig várnia, hanem a trónörökösre is. Többször is házasodott, de a várva várt fiúutódok csupán Piast Erzsébet lengyel hercegnővel 1320-ban kötött házasságából születtek, közülük csak a három fiatalabb, Lajos, András és István élte meg a felnőttkort. Minden arra vall, hogy a törvényes fiúk világra jötte előtt Károly már apává vált, a Képes Krónika ugyanis az 1318. év eseményeinek elbeszélésekor megemlékezik arról, hogy a királynak Csepel-szigeten élő ágyasától született egy fia, akit Kálmánnak neveztek el. Az okleveles források alapján a gyermek születési idejét néhány évvel korábbra kell helyeznünk, vagyis. Kálmán mindenképpen idősebb volt a Piast Erzsébettől született fiúknál. Az ágyas nevét a források nem tartották fenn. A történeti kutatásban több elmélet is felbukkan személyével kapcsolatban: azonosították Szécsényi Tamás erdélyi vajda nőtestvérével, valamint az 1312-ben vívott pozsonyi csatában elhunyt Györke királyi zászlótartó leányával, Erzsébettel is. Az uralkodó a házasságon kívül született fiú nevelését Ivánka váradi püspökre (1318–1329), illetve Bodrogi Pál kisnemesre bízta. A gyermek valószínűleg Ivánka székvárosában, Váradon (ma Nagyvárad, Oradea, Románia) nevelkedett. Mivel I. Károly és Piast Erzsébet házasságából öt fiúgyermek származott, Kálmánt egyházi pályára szánták. Ezt jól mutatják az elnyert tisztségei is: 1332–1335. között váradi éneklőkanonok volt, majd 1335 nyarán esztergomi nagyprépost lett, végül 1337-ben győri püspökké szentelték. Hercegi címét csak váradi éneklőkanonoki tisztsége mellett tüntették fel az oklevelek, később azonban nem.
Miután 1342 nyarán I. Károly elhunyt, Kálmán püspökkel néhány alkalommal találkozunk féltestvére, I. Lajos király (1342–1382) környezetében. Jelen volt apja székesfehérvári temetésén és féltestvére királlyá avatási szertartásán. Egy ízben bizonyosan helyet kapott I. Lajos Bécsben tárgyaló kíséretében, valamint 1350-ben részt vett a második nápolyi hadjáratban. 1353-ban azonban Miklós esztergomi érsek a király parancsára lefogatta Kálmán püspököt és bebörtönözte. A botrány a pápai udvarig gyűrűzött, VI. Ince vizsgálatot rendelt el az ügyben, ami a püspökre nézve kedvező eredményt hozott, ugyanis a szentatya 1354 augusztusában már arra intette a magyar uralkodót, hogy Kálmánt engedje szabadon és az ellene elkövetett igazságtalanságoknak vessen véget. Ezt követte a fentebb említett 1359. évi pápai vizsgálat, amelynek eredményét nem ismerjük, mivel azonban Kálmánt nem mozdították el püspökségéből, az ellene felhozott vádak aligha igazolódtak be. Az 1375-ben bekövetkezett haláláig semmilyen más vele kapcsolatos botrányról, illetve a királlyal való egyéb összetűzéséről nem értesülünk.
Ami Kálmán személyét az 1370-es években igazán érdekessé teszi, az utolsó nagypecsétje. A magyar érsekek és püspökök a 14. században általában hosszúkás, alul és felül csúcsívben végződő (mandorla formájú) nagypecséteket használtak. Míg a 13. században a pecsétnyomókra püspöki alakot véstek, a 14. században már a védőszent lett hangsúlyosabb, a pecsét tulajdonosának imádkozó alakját általában kisebb méretben ábrázolták és kis címerpajzsba foglalt családi címerével együtt a pecsét alsó részén kapott helyet.
Kálmán herceg győri püspök összesen három, időben egymás után használt nagypecséttel élt. Ezek közül az első kettő a 14. századi főpapok körében szokásos mandorla formájú volt, a rajtuk látható ábrázolás sem különbözött a megszokottól. Az első nagypecsétjén a trónuson ülő Madonnát láthatjuk, aki jobb kezében jogart tart, bal térdén pedig a gyermek Jézus áll. A kezében pásztorbotot tartó püspök alakját a pecsét alsó részén ábrázolták. Az 1355-től ismert második nagypecsétjén Mária koronázását láthatjuk, míg a püspök alakját ismét a pecsét aljára vésték. Az 1370-es évekből ismert harmadik nagypecsétje azonban mind alakjában, mind pedig ábrázolásában eltér a korábbi kettőtől. A pecsét alakja – ellentétben a főpapokra jellemző mandula-formával – kerek, amelyen hatos karéjba foglalva egy kis méretű, jobbra dőlő pajzsot ábrázoltak, amelynek felső részén négy vágás, az alsón pedig liliomok láthatók. A pajzs bal oldalán egy jobbra forduló sisak tűnik fel, a sisaktakaró mögötte lebeg. A sisakon liliomos korona felett kerek ernyődeszka (Schrimbrett), mögötte liliomokkal telehintett tollak emelkednek a magasba.A karéjok között és a karéjokon belül liliomokban végződő indadíszítés látható. A nagypecséten látható címer, sisak és sisakdíszítés az 1365 óta már bizonyosan használt titkospecsétjén látható címerrel egyezik meg. Vajon miért volt szükséges Kálmán részére új nagypecsétet készíttessenek? Természetesen elképzelhető, hogy a korábbi pecsét használhatatlanná vált, megsemmisült vagy elveszett. Adódhat azonban egy másik magyarázat is.
Noha I. Károly és Piast Erzsébet házassága bővelkedett a gyermekáldásban, felnőttkort megélt fiaik már nem mondhatók ilyen szerencsésnek. I. Lajos idősebb öccse, az 1333-tól Nápolyban élő András herceg Johanna nápolyi hercegnőt (a későbbi I. Johanna királynőt) vette feleségül, kettejük gyermeke már András halála után, 1345 decemberében jött a világra és Martell Károlynak nevezték el. I. Lajos a fiút az első nápolyi hadjárat (1347–1348) idején Visegrádra küldte, de a herceg igen fiatalon elhunyt. A magyar uralkodó fiatalabb öccse, István 1354-ben halt meg, két gyermeket hagyva hátra, Erzsébetet és Jánost, utóbbi 1360-ban távozott az élők sorából. I. Lajosnak első házassága gyermektelen maradt, s a második feleségével, Kotromanics Erzsébettel 1353-ban kötött házasságának majdnem két évtizede ugyanígy telt el. Az 1360-as években tehát a magyar trón öröklésének problémája fontos kérdéssé vált, egyik esélyes lehetett István leánya, Erzsébet hercegnő, aki kapós menyasszony volt, kezéért sokan versengtek. I. Lajos az 1360-as évek közepén vállalta az Anjou-ház nápolyi ágából származó Durazzói Károly nevelését, aki a magyar uralkodó másik esélyes örököse lehetett. Ezzel párhuzamosan, az 1370-es évekből vannak adataink arról, hogy I. Lajos egészsége hanyatlani kezdett, külföldi útjai ritkultak, s minden jel szerint a korábban általa olyannyira kedvelt vadászatokkal is felhagyott. Szerencsés fordulat, hogy az 1370-as évek elején Kotromanics Erzsébet lányokat szült (1370-ben Katalint, 1371-ben Máriát, majd 1374-ben Hedviget), ezzel a magyar királynak törvényes leszármazottjai is lettek, s ettől kezdve nem volt kérdés, hogy közülük fog kikerülni az örökös.
Nem zárható ki, hogy az udvar az 1370-es években már készült egy olyan átmeneti időszakra, amikor I. Lajos esetleges halálát követően biztosítani kell leányai egyikének a zökkenőmentes öröklést mind a magyar, mind a lengyel trónon. A régensi feladatok persze Piast Erzsébet anyakirálynétól nem álltak távol, de ő az 1370-es évek első felében sok időt töltött a Lengyel Királyságban, Kotromanics Erzsébetet pedig nem feltétlenül tartották alkalmasnak e szerepkörre. Lajos halála esetén a kiskorú leányoknak olyan önzetlen gyámra is szükségük lett volna, amilyenre az egykori potenciális örökös, Durazzói Károly nem biztos, hogy megfelelő volt. Megnövekedhetett tehát a féltestvér, Kálmán győri püspök világi jelentősége, ami magyarázná a pecsétjének alakváltozását és az uralkodói dinasztia szimbólumrendszerének használatát. A sors azonban úgy hozta, hogy Kálmán még I. Lajos életében, 1375-ben elhunyt, így soha nem nyílott lehetősége arra, hogy unokahúgai gyámjaként helytálljon.

B. Halász Éva
HUN-REN–MNL–SzTE
Magyar Medievisztikai Kutatócsoport
tudományos főmunkatársa

Kezdőképünkön: Győr látképe Georg Hoefnagel metszetén, 1597 (Wikimedia Commons) 

Felhasznált irodalom
Anjou-kori Oklevéltár. Documenta res Hungaricas tempore regum Andegavensium illustrantia. I–XL. (1301–1356), XLII–LIII. (1358–1369). Szerk. Kristó Gyula, Almási Tibor, Blazovich László, Géczi Lajos, B. Halász Éva, Kőfalvi Tamás, Makk Ferenc, Papp Róbert, Piti Ferenc, Rábai Krisztina, Sebők Ferenc, Teiszler Éva, Tóth Ildikó. Szeged–Budapest, 1990–2024.
Bartha Annamária: Károly Róbert és Nagy Lajos egészsége és betegségei. In: Műhelyszemináriumi dolgozatok I. Szerk. Kovács Szilvia, Révész Éva. Szeged, 2012. 7–36.
Csukovits Enikő: Az Anjouk Magyarországon I. – I. Károly és uralkodása (1301–1342). Budapest, 2012.
Csukovits Enikő: Az Anjouk Magyarországon II. – I. (Nagy) Lajos és Mária uralma (1342–1395). Budapest, 2019.
Az Erdődy család bécsi levéltárának középkori oklevélregesztái, 1001–1087. Közzéteszi: B. Halász Éva, Piti Ferenc. Budapest–Szeged, 2019.
A középkori Magyarország főpapi pecsétjei a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutató Csoportjának pecsétmásolat-gyűjteménye alapján. Szerk.: Bodor Imre. Budapest, 1984. 
Novák Ádám: Főpapi pecsétek II. András korában. In: Pilisi gótika. II. András francia kapcsolatai. Szerk. Bárány Attila, Benkő Elek, Kárpáti Zoltán. Debrecen–Szentendre, 2016. 39–46.
Pór Antal: Kálmán, győri püspök (1317–1375). Századok 23. (1889) 369–384.
Pór Antal: Nagy Lajos király, 1326–1382. Budapest, 1892.
Scriptores rerum Hungaricarum tempore ducum regumque stirpis Arpadianae gestarum I–II. Edendo operi praefuit Emericus Szentpétery. Az utószót és a bibliográfiát összeáll., valamint a függelékben közölt írásokat az I. kiadás anyagához illesztette Szovák Kornél és Veszprémy László. Budapest, 1999.
Végh Gyula: Jegyzetek a magyarországi püspökök címereihez (I. közlemény). Turul 49. (1935) 1–4.

A cikk elkészítését az NKFIH TKP-2021-NKTA-15. sz. projekt támogatta.