A HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport Havi Színes címmel indított rovatának januári számában kutatócsoportunk tagja, Benda Judit Üveggyöngy, csörgő, piros sapka – A magyar réz világhódító útja című írását közöljük.

 Üveggyöngy, csörgő, piros sapka – A magyar réz világhódító útja

Üveggyöngy, csörgő, piros sapka, ezek a tárgyak a 15. század végén, az európai gyarmatosítás korai szakaszában ajándékok és pénzhelyettesítő eszközök voltak. Az oszmán birodalom terjeszkedése a 15. század közepére fokozatosan elzárta azokat a tengeri és szárazföldi utakat, amelyeken eddig India és a délkelet-ázsiai szigetek felől a fűszerszállítmányok érkeztek. A kereskedőknek új útvonalakat kellett keresniük üzletük fenntartása érdekében, ez Afrika megkerülésével tűnt a legésszerűbbnek. A portugál hajósok Tengerész Henrik herceg támogatásával a 15. század első felében szisztematikusan bejárták és feltérképezték a földrész észak-nyugati partjait Sierra Leonéig. Európában kifaragott és hajón szállított királyi címeres kőoszlopok (Padrão) felállításával jelezték a többi felfedező számára a terület új birtokosát. A hajósok bennszülöttekkel történő találkozásának zökkenőmentesebbé tétele érdekében ajándékokat is vittek magukkal. A tengerészek az afrikai partoknál hamar kitapasztalták, hogy minek van értéke az ottlakó népek körében, és úgy tűnt, hogy elsősorban a csecsebecséknek. Az útnak induló hajók rakományába tehát a korábban már bevált „valutákat” is becsomagolták. A gyarmatosítás kezdeti szakaszában elsüllyedt hajóknak, a szárazföldi feltárásokon talált leleteknek és az írott forrásoknak az összevetése megjeleníti a 15–16. század fordulójának egy kevéssé ismert fizetőeszközét.

A portugál Bartolomeu Dias két karavellával az afrikai partok mentén haladva 1488-ban megkerülte a Jóreménység-fokát és eljutott az Indiai-óceánig. Hajója partmenti pihenőhelyein találkozott bennszülöttekkel, ahol a magával hozott piros sapkákat és csörgőket cserélte elefántcsont karperecekre és kövér ökrökre. Vasco da Gama I. Mánuel portugál király (1469–1521) parancsára indult 1497. július 8-án az Indiába vezető út kifürkészésére. A kapitány és matrózai Lisszabonból indulva, a Zöldfoki-szigetek érintésével egyenesen a dél-afrikai partoknál értek újra szárazföldre. Itt mézgyűjtögető bennszülöttekkel találkoztak, akiknek gyöngyfüzéreket és réz csörgőket ajándékoztak. A bennszülöttek azonban további hasonló adományok fejében sem tudták kielégíteni a portugálok arany és fűszerek utáni vágyát, mert ilyesmiket még sohasem láttak.

A gazdag és kifinomult kultúrával rendelkező Indiában már nem arattak sikert a felfedezők ajándékaikkal. Vasco da Gama az indiai Calicutban négy skarlátvörös szövetből készült köpenyt, hat kalapot, négy korallágat, tizenkét gyöngyfüzért, egy ládát benne hat rézedénnyel, egy láda cukrot, két hordó olajat, egy hordó mézet és csíkos szöveteket akart ajándékozni a calicuti fejedelemnek, amit mikor megtekintett a király faktora, nevetésben tört ki. Nem tartotta ezeket a dolgokat méltónak arra, hogy a királynak ajándékozzák, mondván a legszegényebb kereskedők is ennél értékesebbel szoktak előállni. A faktor arról tájékoztatta a kapitányt, hogy az ajándékoknak aranyból kellene lenniük. Régészeti nyoma is fennmaradt az egyik útnak, egy a Zöldfoki-szigeteknél elsüllyedt roncsban nagy mennyiségű ibériai készítésű fajansztálkát, üveggyöngyöt és réz karperecet találtak.

Bartolomé de las Casas spanyol domonkos misszionárius útleírása alapján egyes kutatók feltételezik, hogy Kolumbusz Kristóf járt az afrikai Guineában, talán erre vezethető vissza a hajórakományába beválogatott csecsebecsék sokasága. Szintén Indiát kereste, de nyugat felé haladva 1492 októberében érte el a Kuba melletti későbbi nevén San Salvador-szigetét. Naplója szerint egy bátor és kíváncsi bennszülött csereberélni jött a Niña hajó közelébe. A kapitány hajónaplójában így emlékezett vissza: „Magamhoz hívattam, és megajándékoztam egy vörös sapkával, néhány szem [füzér] zöld üveggyönggyel, amiket a karjára fontam, meg két csörgővel, amiket a két fülére függesztettem.” Az indiánok gyermeki módon örültek a csörgőknek: „Miközben a tengernagy a fejedelemmel beszélgetett, egy idegen helyiségből jövő kenu jelent meg. Utasai aranydarabokat kínáltak, és cserébe csengőt kértek. Semmi mást nem kívántak annyira, mint a csengőket. A kenu még közeledőben volt, amikor a benne ülők már kiabáltak, és az aranydarabokat felmutatva ismételgették: chuq, chuq. Ez a szó az ő nyelvükön csengőt jelent.” Kolumbusz bőkezűen mérte az ajándékokat a többi sziget felfedezésekor is, további üveggyöngy-füzéreket, rézkarikákat és csörgőket, színes szalagokat, zöld és piros posztódarabokat, vörös sapkákat adott aranytárgyakért cserébe.

Hispaniola szigeténél 1492-ben Kolumbusz zászlós hajója a Santa Maria zátonyra futott, így a kapitány arra kényszerült, hogy 39 matrózt a szigeten hagyjon, amíg segítséget hoz nekik otthonról. A kényszerűségből alapított La Navidad elnevezésű telep nyomait megtalálták a mai En Bas Saline városa mellett, ahol európai kerámiákat, ólom puskagolyókat, csörgőket is feltárt a régészeti ásatás. A Kolumbusz második útja alkalmával alapított La Isabela, továbbá az 1503-ban alapított, majd 1578-ban elhagyott Puerto Real települések, valamint a Kolumbusz fivére által alapított Concepcion de la Vega telep leletei között is felbukkantak a csörgők a sok réz- és vaslelet között. Az Ocmulgee folyó partján a mai Macon városánál feltárt indián telep és temető európai származású tárgyait (üveggyöngyök, csörgők) Hernando de Soto spanyol konkvisztádor útjával hozzák kapcsolatba. Az V. Károly német-római császártól (1519–1556) Florida meghódítására parancsot kapó Soto 1539–1542 között az első nagy európai expedíciót vezette a területen. Az egyébként kegyetlen harcmodoráról elhíresült spanyol nemes katonáival Florida nyugati partjától indulva kalandozta be a mai Georgia, Alabama és Mississippi államok indián törzseinek lakhelyét. Még a sarkkörön túl is találtak csörgőket, amelyeket az angol Martin Frobisher három útja során a 16. században magával vitt. A kalóz és felfedező az északnyugati átjáró keresésére indított expedícióin 150–350 darab csörgőt tett hajóira, amelyek közül egyet a Huron-tó mellett tártak fel.

Mit tudunk azokról a „kincsekről”, amik a fenti „világkarriert” befutották? A sólyomcsengőnek (Falkenglocke, hawk bell) is nevezett csörgő nemcsak az udvaribolond sipka dísze és gyerekjáték volt, hanem jelzőként használták a solymászat mellett lószerszámra, kutyára, macskára erősítve, udvari mulatságokon ruhadíszként és zeneszerszámként. Egyébként „bazári” holmiként kalmárboltokban lehetett megvásárolni a többi rézáruval együtt. Az indiánok a csörgőket ruhadíszként (övön, lábszáron, díszboton) hordták és jóformán a népviseletük részévé vált. A viszonylag könnyen és olcsón előállítható üveggyöngy a gazdagság szimbóluma volt a természeti népek körében. Nemcsak a nők, hanem a férfiak is szívesen hordták a különböző összeállítású nyakláncaikon, vagy ruhára, bocskorra varrva. Egyes leírások zöld gyöngyökről szólnak, amelyek a német üveghuták (Waldglas) termékeként azonosíthatók, de gyakran hagyományos velencei készítésűek is kerültek a készletbe. A legnagyobb fejtörést a piros sapka jelenti, amiről nem maradt fenn régészeti lelet. 15. századi festményeken látható, vörösre festett posztóból varrt, karima nélküli kalap lehetett, amit kereskedők, mesteremberek, de nemesek is szívesen viseltek. Sandro Botticelli és Hans Holbein festményein láthatunk hasonló fejfedőt viselő ifjakat, valamint Pierro della Francesca Federico da Montefeltro urbinói hercegről készült portréján is feltűnik. Prózaibb megoldás is kínálkozik, mivel a 16. században a velencei matrózok hasonló formájú, kicsit magasabb piros kalapot hordtak, emellett a kötött sapka és a fez is szóba jöhet, amelyet Afrikában az arab kereskedők révén ismerhettek.

Ha pedig végül hazai vizek felé evezünk, elmondhatjuk, hogy előkerült néhány hajóroncs, melynek rakománya magyar területen bányászott rezet tartalmazott. A Besztercebányán kitermelt réz legnagyobb felvásárlója a Spanyol Monarchia volt, ahol elsősorban ágyúöntésre használták a jó minőségű nyersanyagot. A spanyol-Habsburg uralkodók részben közvetlenül, részben kereskedőcégeken keresztül is érdekeltek voltak a rézkereskedelemben. A korlátlannak tűnő felvevőpiacot a spanyol fegyvergyárak és a gyarmatok jelentették, ahol a visszaútra fűszerszállítmányokkal töltötték meg a hajók rakterét. A nagytételű réz szállítási útvonala Besztercebányától Krakkóig szekéren, majd a Visztulán felfelé haladva Gdańskig folyón, onnan pedig tengeren Hamburg és Amszterdam érintésével Lisszabonig tartott. A tengerjáró hajókat végül itt szerelték fel és rakományukat itt töltötték fel a nagy útra India és az Újvilág felé.

A holland – német határ közelében, a Borkum szigeténél az Északi-tengerben egy 1540-ben elsüllyedt hajó roncsát találták meg. A rakománya félméter széles rézlemezekből állt, amelyekre a Fugger család címerét ütötték be fémjelzésként. A vékonyra kalapált lemezek valószínűleg Besztercebányán készültek, a vizsgálat során kimutatható volt az is, hogy anyaguk megegyezik a legkorábban vert holland rézpénzek anyagával, amelyek 1543-tól voltak forgalomban. Nagyon érdekes leleteket tartalmazott a Bom Jesus nevű portugál hajó roncsa is, amely 1533-ban indult el Lisszabonból és a dél-afrikai Namíbia partjainál süllyedt el. A karavella rakterében 105 elefántagyart, 1845 rézkorongot (félgömb alakúra öntött, nyers rézbuca), valamint 2159 arany- és ezüstpénzt találtak. A rézre az augsburgi Anton Fugger bélyegét ütötték, a pénzek nagy része spanyol veret volt, de találtak köztük marokkói dirhemet, firenzei forintot és három darab magyar aranyforintot is is. A rézbucák származási helyeként az anyagvizsgálat során Besztercebánya és Krakkó környéki bányákat jelöltek meg. Hasonló rakományú hajó süllyedt el Afrika keleti partjainál, Caldeira-szigeténél (Mozambik) 1550 körül. Itt a szintén Fugger-bélyeggel jelzett 135 darab rézkorongon kívül ólomtuskókat, két kisebb ágyút és sok horgonyt találtak.

Benda Judit

Kezdőképünkön: Indiánok tisztelegnek a francia hódítók előtt Floridában, 1564. Jacques Le Moyne de Morgues festménye (New York Public Library Digital Gallery)

Felhasznált irodalom
A Journal of the First Voyage of Vasco da Gama, 1497–1499. Ed. Ravenstein. New York 1898.
Blanton, Dennis B. – Snow, Frankie: The Evidence of Early Spanish Activity on the Lower Ocmolgee River. Society for Georgia Archaeology, Special Publication Number 2. Journal of Global Initiatives 5 (1) 2010. 9-18.
Casimiro, Tánia Manuel – Borges, Marci Oliviera: Life on Board Portuguese Ships in the 16th–18th Centuries: Thorizing Households through History and Archaeology. Heritage 2023, 6 (2), 2020–2037.
Haines, John: Frobisher’s Bells: Commodities or Gifts? Sixteenth Century Journal XLVII/4 2016. 819–845.
Hauptmann, Andreas – Schneider, Gabi – Bartels, Christoph: The Shipwreck of Bom Jesus, AD 1533: Fugger Copper in Namibia. Journal if African Archaeology Vol. 14 (2). 2016. 181-207.
Keehnen, Floris W. M.: Trinkets (f)or Treasure? The role of European material culture in intercultural contacts in Hispaniola during early colonial times. Universiteit Leiden, Den Haag, 2012.
Kolumbusz hajónaplója. Fordította Tassy Ferenc, a bevezetőt írta Dané Tibor. Bukarest, 1988.
Magidovics, Iosip Petrovics: A földrajzi felfedezések története. Budapest, 1961.
Mirabal, Alejandro – Torsten, Arnold: Hungarian Copper in Mozambican waters, the Copper Ingots from the Caldeira Island wreck (c. 1550). Arqueonautas Publications, June 2014.
Mitchem, Jeffrey M – McEwan, Bonnie G.: New Data on Early Bells from Florida. Southeastern Archaeology 7 (1), 1998. 39–49.
Monostori Tibor: A besztercebányai réz a spanyol Habsburg és portugál globális hadiipar, kereskedelem és pénzügypolitika szolgálatában. FONS Forráskutatás és történeti Segédtudományok 27. 2020. Nr. 1. 33-60.
Thomaz, Luís Filipe F. R.: O Tesouro do Bom-Jesus. Lisboa 2018.
Vierke, Ulf: Die Spur der Glasperlen. Akteure, Strukturen und Wandel im europäisch-ostafrikanischen Handel mit Glasperlen. Bayreuth African Studeis Online No. 4. 2006.

A cikk elkészítését az NKFIH TKP-2021-NKTA-15. sz. projekt támogatta.