A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport Havi Színes címmel indított rovatának decemberi számában az MTA BTK Művészettörténeti Intézet tudományos főmunkatársa, Lővei Pálnak, az MTA BTK Lendület Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport tagjának Zsigmond király parázna építőmestere című írását közöljük.

Zsigmond király parázna építőmestere

1414. december 14-én Regensburg városának börtönéből szabadon engedték Luxemburgi Zsigmond német–római császár és magyar király kőfaragóját, Dietrich mestert. Mint minden hasonló esetben, neki is békeesküt kellett tennie, miszerint letartóztatása és bebörtönzése miatt semmilyen jogi követelést nem támaszt a várossal és annak tanácsával szemben. Nem mellékesen a békeesküről kiállított oklevélből bűntettére is fény derül: az építőmester Regensburgban paráznaság vétségébe esett. Tette egyáltalán nem ment ritkaságszámba– legalábbis a város hasonló jellegű okleveleinek tanúsága szerint. Dietrichet mindenesetre, tekintettel királyi urának kegyére, valamint barátainak és segédeinek kérésére, akik jótálltak érte, szokatlanul gyorsan szabadlábra helyezték.
A békeeskü-oklevél nem tér ki a paráznaság pontos természetére, nem kizárt, hogy bizonyos „gazdasági” vonatkozásai is voltak. Ami azonban gazdaságtörténeti szempontból kétség kívül érdekes, az a derék mesterért kezességet vállaló barátok és segédek közösségének névsora. Dietrichet, aki csak átutazóban állt meg a városban, elkísérte egy Rapolt nevű kőfaragó mester, valamint két ácsmester, Jan és Wilhelm, továbbá az ólomtető készítésben jártas Gerhard mester, ők valamennyien kölni illetőségűek voltak. Velük tartott még a herrenbergi Dietrich mester, Heinrich Pair Schwannból, Lukas Grünhainból, Hans Vogler Lipcséből és Hans Geisenheimből, ez utóbbiak valószínűleg segédek lehettek. A mesterek többsége, szemmel láthatóan Kölnből származott, amely Geisenheimhez hasonlóan a Rajna partján fekszik, de Schwann és Herrenberg sem esik messze a folyamtól – feltehető, hogy a „parázna” Dietrich, a kompánia vezetője is Kölnből vagy környékéről, a Rajna-vidékről származhatott. A segédek többsége viszont szászföldi eredetű volt, és talán éppen Regensburgban szegődtek a mesterek szolgálatába. Így együtt ez a csapat –összetételét tekintve, helybeli segédmunkások közreműködésével – képes lehetett teljes épületek emelésére, falazásra, kőfaragásra, tetőszerkezet ácsolására és fedésére. Nyugat-európai értelemben vett építőpáholyt –az elnyújtott menetű, jelentős építkezések folyamatosságát, egyben a művész-, illetve kézműves-utánpótlást is biztosító, a céhes rendszertől független építő szervezetet– feltehetően nem alkottak, de amikor munkába álltak, sokoldalúságuk alapján az építőműhely megnevezés biztosan megillette őket. Útjuk célja aligha kétséges: Nyugat-Európából keletnek tartottak, és Regensburgból talán hajóval folytatták útjukat a Dunán, hogy eljussanak a magyar király országába. Zsigmond kétség kívül azért fogadta fel a birodalom területén a mestereket, hogy neki dolgozzanak – az évszámot tekintve minden bizonnyal – Budán, az épülőfélben lévő királyi palotán.
Luxemburgi Zsigmond hosszabb időre először 1412 végén hagyta el Magyarországot, és másfél évnyi itáliai tartózkodást követően 1414 nyarán érkezett meg Svájcon át a német területekre. Itt előbb a délnémet városokat járta, majd november folyamán Kölnben is megfordult. A kölni építőcsapat 1414. évi alkalmazása a legkorábbi azon szórványos adatok közül, amelyek az uralkodó Nyugat-Európában felfogadott, illetve Magyarországon –többségében Budán– foglalkoztatott külföldi mestereiről, művészeiről tanúskodnak. E külföldi szakemberek feladata olyan különleges technikájú vagy minőségű munkák elvégzésében állt, amelyekre Magyarországon bizonyára nem lehetett szakembert találni: akadt köztük csőkovács és kútmester, kőműves a segédeivel, több ács és kőfaragó is, többnyire a délnémet városokból. 1416-ban, mikor is Zsigmond Párizsban tartózkodott, a francia fővárosból érkeztek építészek, aranyművesek, selyemszövők Magyarországra. Az 1433-ban Budán tartózkodó francia utazó, Bertrandon de la Brocquière találkozott olyan szőnyegkészítő mesterrel, aki a Zsigmond által Franciaországból behívott kézművesek közé tartozott. Ugyanő számol be azokról a franciául beszélő kőfaragókról is, akik a Buda és Pest között feszülő, Dunát elzáró láncot tartó torony építésében vettek részt. Ottjártakor a torony már három lándzsa magasságig ért. Brocquière szerint a mestereken túl a folyami zárólánc gondolata is Nyugat-Európából származott, amennyiben a magyar király a Rhône partján álló Écluse váránál látottakat kívánta utánozni. A zárólánc, mely a folyón közlekedő hajók feltartóztatására szolgált, egyebek mellett alkalmas lehetett arra is, hogy Buda kereskedelmi érdekeit védje. A Zsigmond király idejében keletkezett budai jogkönyv 1421 novemberében keletkezett rendelkezései szerint ugyanis sem a szárazföldön, sem a vízen érkező kereskedők, jöjjenek azok bármilyen irányból, nem szállíthatták tovább portékájukat Budán túl, hanem arra kötelezték őket, hogy azokat a városi lerakatban bocsássák áruba.
A király idegenből jött embereinek Budát követően az új uralkodói rezidenciának szánt Pozsonyban is nyomára akadunk. Magyarországi épületek, kőfaragványok, régészeti leletek –például a budai szoborlelet– tanúskodnak az uralkodó művészeti orientációjáról, stiláris igényeiről. Az írott források említette mesteremberek, valamint a konkrét műtárgyak, építészeti faragványok ugyan nem hozhatók közvetlenül összefüggésbe, a két forráscsoport egymást erősíti. Zsigmond magyar királyként a legdivatosabb európai művészeti irányzatok ismeretében és a Nyugat-Európában tapasztalt luxus jegyében építtette, bővítette és rendezte be magyarországi rezidenciáit.
A Magyar Királyság területére a középkor folyamán rövidebb-hosszabb időre bevándorló szakemberek, kézművesek, művészek működésére vonatkozó írásos adatok Zsigmond kori viszonylagos gazdagságához egyedül Hunyadi Mátyás uralkodásának és kultúrapártolásának időszaka hasonlítható. A magyarországi művészeti produkció művészettörténeti vizsgálatai azonban világosan jelzik, hogy az eszmék, módszerek, technikák, stiláris jellemzők „importja” az egész középkor (és egyébként minden korszak) sajátja volt, csak éppen az erre vonatkozó írott források hiányoznak már levéltárainkból. De még Zsigmond korának produkciójában is sok az ismeretlen tényező. Uralkodásának második felében például egy névtelen, Közép-Európa nyugatabbi területein iskolázott mester budai műhelye „uralta” a magyarországi sírkőpiac exkluzív szegmensét, és exportra is dolgozó, polgári vállalkozása szerepet kapott a király szobrászati megbízásainak kivitelezésében is. Ez azonban már egy másik történet ...

Lővei Pál

Javasolt hivatkozási forma: Lővei Pál: Zsigmond király parázna építőmestere URL: https://tti.btk.mta.hu/administrator/index.php?option=com_content&view=article&layout=edit&id=2063 (Utolsó letöltés időpontja: év, hónap, nap)

Válogatott irodalom:
Horváth Henrik: Zsigmond király és kora. Budapest 1937.
Magyarországi művészet 1300–1470 körül. I. Szerk. Marosi Ernő. Budapest 1987.
Liedke, Volker: Meister Dietrich, König Sigismunds Baumeister und Meister Rapolt von Köln. Ars Bavarica 3. (1975) 18–20.
Liedke, Volker: Dietrich mester, Zsigmond király építőmestere. Ford. Lővei Pál. Pavilon 7. (1992) 2–3.