2019. szeptember 18–20. között tartotta a Nemzetközi Várostörténeti Bizottság (International Commission for the History of Towns) és a "Lendület" Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport az Economic Functions of Urban Spaces from the Middle Ages to the Present címet viselő nemzetközi konferenciáját.

A városok gazdasági terei a középkortól napjainkig

A Nemzetközi Várostörténeti Bizottság (International Commission for the History of Towns – ICHT) 2019. szeptember 18–20-án Budapesten tartotta évi konferenciáját és közgyűlését, melyet közösen szervezett a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont égisze alatt működő, „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténeti Kutatócsoporttal. A háromnapos eseményt a Lendület kutatócsoport mellett a Magyar Tudományos Akadémia és a Közép-európai Egyetem támogatta. A tanácskozás első napjának a Közép-európai Egyetem adott otthont, a második a Budapesti Történeti Múzeumban, végül a harmadik a Bölcsészettudományi Kutatóközpont épületében kapott helyet.

A rendezvény első napja egy workshop keretében a városatlaszok digitalizálásának problémájára fókuszált. A Nemzetközi Várostörténeti Bizottság 1968-ban hívta életre az Európai Várostörténeti Atlasz sorozatot. A mára 550 várost, többé-kevésbé egységes szempontok alapján feldolgozó kötetek legfontosabb eredménye, hogy lehetővé teszik az összehasonlító történeti városmorfológiai vizsgálatok elvégzését. A kutatási program elő fél évszázadát Anngret Simms, a University College Dublin professor emeritusa tekintette át nagy ívű előadásában. Fontos ugyanakkor hozzátenni, hogy bár nagyszámú városatlasz áll a kutatás rendelkezésére, jelentős eltéréseket találunk a kontinens egyes régióinak térképi lefedettségét illetően. Daniel Stracke, a városatlasz albizottság vezetését Ferdinand Oplltől átvevő, a münsteri központú Összehasonlító Várostörténeti Kutatóintézet (Institut für vergleichende Städtegeschichte) kutatója, felvezetésében hangsúlyozta, a nyomtatott, sokszor nehezen elérhető és az eltérő nomenklatúra miatt csak részben összehasonlítható városatlaszok azonos platformon történő digitalizálása hatalmas lépést jelentene. Az egyes digitalizálási programok képviselői kifejtették, hogy amennyiben sikerülne egy vektoros alapú felületre helyezni az egyes atlaszokat, az eltérő atlaszsorozatokból adódó használati nehézségek gyakorlatilag megszűnnének. Ennek legfőbb gátja ugyanakkor az, hogy az egyes digitalizációs programok, hasonlóan az atlaszok készítéséhez, nemzeti alapon működnek. A bemutatott lengyel, olasz, luxemburgi, ír és német példák számos módszertani tanulsággal szolgáltak a munkálatok jövőbeli összehangolásához is.

A következő két napon került sor az Economic Functions of Urban Spaces from the Middle Ages to the Present címet viselő konferenciára, ahol a városok gazdasági terei kerültek a középpontba. Az előadások időben a késő antikvitástól a 20. századig, térben Norvégiától Dél-Itáliáig és az Ibériai-félszigettől Novgorodig, sőt ha csak egy pillanatkép erejéig is, de az amerikai kontinensig tekintettek. Az egyes blokkok egymáshoz kapcsolódó két-két előadást tartalmaztak, amelyek gyakran hasonló problémát időben sok évszázados és jelentős térbeli különbséggel vizsgáltak.

A konferenciát a három szervező szakmai bevezetője nyitotta meg. Szende Katalin (Közép-európai Egyetem) a konferenciaprogram összeállításának szempontjait tekintette át, kiemelve a városi térben lejátszódó gazdasági folyamatok és változások bemutatásának igényét. Weisz Boglárka (MTA BTK Lendület Középkori Magyar Gazdaságtörténeti Kutatócsoport) a középkori magyarországi piacterekről, és a hozzájuk kapcsolódó, kereskedelmi és nem kereskedelmi épületekről, eszközökről beszélt röviden. Szívós Erika (Eötvös Loránd Tudományegyetem) üdvözölte a konferencia keretében megvalósuló egyetemi-kutatóintézeti kooperációt, és örömmel konstatálta, hogy a konferencia programján belül ideális egyensúlyt alkotnak a különféle történeti korszakokhoz kapcsolódó előadások. A konferencia témáit megelőlegzendő kitért arra is, hogy a 19. és 20. századi urbanizáció kihívásai nyomán milyen új típusú ipari és kereskedelmi terek, épülettípusok jelentek meg Európa városaiban.
Rosa Smurra (Università di Bologna) a középkori Itália piactereivel foglalkozott előadásában. Egyfelől csaknem egy tucat észak-itáliai város példáján mutatott rá az ókori fórumok és a középkori piacterek közti kontinuitásra, másfelől arra, hogy a 10. századtól, a püspöki városok miként szereztek vásártartási privilégiumokat a német-római császári hatalom támogatásával. Smurra kitért arra is, hogy míg az északi területeken – így Milánóban, Bolognában vagy épp Veronában – a piacok a városi autonómiának köszönhetően gyorsan fejlődhettek, addig a déli területeken az uralkodói hatalom sokkal erősebben meghatározta a piacok fejlődését és differenciálódását és korlátozta méretüket. Az észak- és dél-itáliai fejlődés különbözősége a piacok térbeli sajátosságaiban, morfológiájában is tükröződött: míg északon és Közép-Itáliában az épületekkel körülvett, gyakran a városháza, jelentős templom, kereskedőcéh-épület tőszomszédságában kialakult piactér vált uralkodóvá, addig délen, pl. Nápolyban vagy Palermóban bazárszerű bevásárlóutcák töltötték be a nyílt piac szerepét.
Dan Dumitru Iacob (Anuarul Institutului de Cercetări Socio-Umane Sibiu) előadása a 18–19. századi román fejedelemségek piacaival foglalkozott. Az Oszmán Birodalom befolyásának csökkenése Moldvában és Havasalföldön egyaránt alapvető átrendeződéssel járt. Jelentős számú új piachely és városias település alakult ezen időszakban. Az előadás az új piacok kialakulása mellett felhívta a figyelmet arra, hogy maguk a vásárterek is komoly modernizáción mentek keresztül, amely elsősorban köztisztasági okokra vezethető vissza. Szintén rámutatott, hogy a vásárok gazdasági funkciói mellett azok társadalmi életben betöltött szerepe is mindenképp figyelmet érdemel; a kapcsolódó szórakozási lehetőségek okán, azok legalább annyira voltak a modern kori vidámparkok, mint a bevásárlóközpontok elődei.
A ruténiai városok középkori fejlődése sokáig elkerülte a közép- és nyugat-európai történészek figyelmét. Olha Kozubska-Andrusiv (Ukrains'kyy Katolyts'kyy Universytet, Lviv) előadása ezt az űrt töltötte be. A területen a 14. század elejétől megjelenő németajkú lakosságot a magdeburgi jog alapján kialakított jogrendre támaszkodva telepítették le a fejedelmek, később pedig a lengyel királyok. A német telepesek által létrehozott városrészeket szabályos négyzethálós városalaprajz jellemezte, mely máig meghatározza e települések arculatát. Mint arra az előadó rámutatott, míg az utcahálózat a 14. század óta több változáson esett át, a piactereket szinte minden esetben az állandóság jellemezte. Az egyes városok piacterei és háztömbjei közti méretbeli hasonlóság alapján a kutató arra a következtetésre jutott, hogy több esetben azonos személyek állhattak az egyes városalapítások és talán az alaprajz kijelölése mögött is.
Skorka Renáta (BTK TTI Lendület Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport) a Magyar Királyság területén lévő két város, Óbuda és Nagyvárad, példáján a 14. században a klarisszák megtelepedését követően lezajlott gazdasági folyamatokat mutatta be. Mindkét intézmény alapításának körülményei jól ismertek. A két koldulórendi kolostor, az alapítóik, Piast Erzsébet anyakirályné, illetve Bátori András váradi püspök jóvoltából néhány évtized leforgása alatt nemcsak összefüggő, zárt birtoktestet építettek ki városrészükben, hanem komoly jövedelemmel kecsegtető gazdasági létesítményekre (kalló- és vízimalom, kereskedő- és vámház) is szert tettek. Terjeszkedésük egyre több konfliktust eredményezett a klarisszák és a helyi lakosság között.
Maximo Diago Hernando (Centro de Ciencias Humanas y Sociales, Madrid) előadása az Ibériai-félsziget kora újkori és újkori gazdaságát és egyes városainak fejlődését is meghatározó, transzhumáló juhtenyésztésre fókuszált. Míg Közép-Európa kontextusában a lábon hajtott marha jelentőségére mutatott rá a kutatás az elmúlt évtizedekben, a madridi történész a Spanyol Királyság juhnyájainak terelését elemezte. Szemben azzal, amit korábban feltételeztek, az ibériai juhnyájakat jelentős távolságokra hajtották a nyári és a téli félév között. Az andalúziai átteleltetés után arra is ismerünk példákat, hogy a jobb legelőterületek érdekében akár Galícia térségéig felhajtották a juhokat, a gyapjú mosásából és értékesítéséből pedig elsősorban az útvonalak tengerparti végpontjában levő városok profitáltak.
Werner Freitag (Westfälische Wilhelms-Universität, Münster) egy keveset vizsgált településcsoporttal, az iparosodott falvakkal és kisvárosokkal foglalkozott. A Münsterland nyugati felén fekvő falvak és kisebb városok – Gronau, Epe, Borghorst és egy sor további település – a 19. század második felében igen gyors iparosodáson mentek keresztül, amelyben a textilipar szinte egyeduralkodó szerepet játszott. Az előadás arra kereste a választ, hogy az újabban „Rurbanity”-nak nevezett jelenség mennyiben mutatható ki e települések életében a 19. század végén és a 20. század elején. A lakosságukat megtöbbszöröző falvak és kisvárosok szinte mindegyikében új, reprezentatív- (városházák, templomok) és középületek (iskola, kórház) jelentek meg a gyártulajdonosok támogatásával, és a víz, gáz- és villamosenergia ellátás is alapvető változásokon ment keresztül, gyökeresen változtatva meg a korábban belső perifériának számító, erősen rurális régió arculatát.
Pakucs Mária (Institutul de Istorie „Nicolae Iorga”, Bukarest) előadásának homlokterében a középkori és kora újkori Szeben és Brassó kereskedelme, kereskedőtársadalma állt. A kora újkorban a két város a politikai átalakulások árnyékában jelentős társadalmi és gazdasági változáson ment keresztül. Az újonnan megjelenő társadalmi csoportok közül Pakucs a szebeni görögnek nevezett közösséggel foglalkozott részletesen, külön kiemelve a Boczi család tevékenységét, amely kiterjedt kapcsolatrendszerrel bírt Nürnbergtől az Oszmán Birodalomig.
A dán uralom idején a Norvég Királyság két legfontosabb kiviteli cikke a hal és a fa volt. Utóbbinak szentelte előadását Finn-Einar Eliassen (Universitetet i Sørøst-Norge), aki azt vizsgálta, hogy a faanyagok (deszkák és gerendák) kereskedelme milyen módon járult hozzá a kora újkori norvég területek városainak fejlődéséhez. Mint rámutatott, a fák szállítására – úsztatására – használható folyók jelenléte mellett két további tényező legalább ilyen fontos volt, az egyik a fűrészmalmok létesítésének lehetősége, a másik, és ez bizonyult a kulcstényezőnek a nagyobb városok kialakulásában, a kikötők létesítésének lehetősége a fent említett folyók torkolatában. Ezen kikötőkön keresztül jutott el a hatalmas mennyiségű norvég faáru Európa számos területére, mindenekelőtt Londonba és Anglia más részeire, valamint Hollandiába.
Michael Potterton (Maynooth University) az ír városok kereskedelmével foglalkozott előadásában. Hasonlóan a magyar helyzethez, elsősorban infrastrukturális beruházásokhoz kapcsolódóan, az 1990-as évektől Írországban megtöbbszöröződött a régészeti feltárások száma. Ezen feltárások révén a korábban alig ismert középkori kereskedelmi kapcsolatok új irányai rajzolódtak ki. Az egyes régészeti feltárások anyagában rendre megtalálhatóak az érmék, és az iparcikkek már a 9–10. századtól. A viking jelenlét újabb területeket kapcsolt össze az Ír-szigettel. Potterton még két jelentős hatást emelt ki a leletanyag elemzésével, egyfelől a ciszterciek és az ágostonrendi kanonokok megtelepedését a szigeten, másfelől az angol hódítást, amely magától értetődően a francia területekkel való kapcsolatokra is hatott.
Baics Gergely (Columbia University, New York) előadása az Újvilág várostörténetébe engedett betekintést. Kutatásainak fókuszában a 19. századi New York városának kereskedelmi élete állt. Egy, az európai kataszteri térképekhez némileg hasonló forráscsoportot, az úgynevezett tűzkár elleni biztosítások atlaszait felhasználva mutatott rá, hogyan viszonyultak egymáshoz a lakónegyedek, a kereskedelem és az ipar terei a 19. századi Manhattanben. Miután az 1830-as évektől 1916-ig New Yorkban nem korlátozták hatóságilag az egyes gazdasági tevékenységek városokban történő végzését, gyakorlatilag kizárólag a kereslet határozta meg, hol létesültek boltok – beleértve ebbe az élelmiszerboltokat, vágóhidakat és hentesboltokat is –, ipari körzetek vagy éppen lakónegyedek. A GIS alapú elemzés arra mutatott rá, hogy a szabályozás hiánya ellenére jól kirajzolódó mintázatokkal találkozunk, ahol az észak-déli sugárutak váltak a kereskedelem fő tereivé, míg a nyugati-keleti futású utcák alapvetően a lakótereknek adtak otthont.
Pavel Lukin (Росси́йская акаде́мия нау́к, Rossíiskaya akadémiya naúk) Novgorod középkori történetével, a város és piac viszonyával foglalkozott. Részletesen elemezte azon nyírfakéreg-leveleket, amelyek a piacok szabályozásaira utalnak. A középkori város két jól elkülöníthető részből állt, amelyeket a Volhov folyó választott el egymástól. Míg a település püspöki – majd érseki – központja, a Szent Sophia-székesegyház és a Kreml a folyó bal parton, addig a kereskedelem terei, a jobb parton kaptak helyet. Utóbbiak közé tartozott az úgynevezett gotlandi udvar, amely a 12–13. században a novgorodi áruk balti kereskedelembe jutását biztosította. A gotlandi udvar mellett a 12. század végén vagy a 13. század elején kezdte meg működését a Szent Péter-udvar (Peterhof), amely a német kereskedők kezén volt. Utóbbiak a 14. századtól bérbe vették a gotlandi kereskedők udvarát, ezáltal gyakorlatilag egyeduralkodóvá téve a Hanzát a novgorodi kereskedelemben.
Peter Eigner (Universität Wien) a bécsi kiskereskedelem 20. századi átalakulásait tekintette át előadásában. A 20. század második felében a városban számos nyugat-európai településhez hasonlóan jelentős szuburbanziáció ment végbe. A folyamat egyik kevesebbet vizsgált eleme a helyi, néhány háztömböt ellátó kisboltok tönkremenetele, ezek bezárása. Bécs élelmiszerkereskedelmének döntő hányada a második világháború előtt e „fűszeresek” üzleteiben folyt, azonban ezek jelentősége az önkiszolgáló üzletek és szupermarketek térhódítása következtében minimálisra szűkült. Annak ellenére, hogy az utóbbi évtizedekben a város belső kerületei újra vonzóbbá váltak a helyiek számára, az kis élelmiszerüzletek csak kevés helyen jelentek meg újra, inkább új típusú boltok vették át a helyüket; a “fűszeresek”, a „városi falvak” e kis központjai alighanem örökre megszűntek, a kereskedelemtörténet egy múltbéli epizódjává váltak.
Franz Irsigler (Universität Trier) évtizedek óta foglalkozik az európai papíripar középkori történetével. A papírgyártás elterjedésével a 13. századtól kezdve fokozatosan egyre több, e termékre szakosodott város és kisebb régió kezdett felemelkedni Európában. Ezek magától értetődően szoros kapcsolatot mutatnak a vízimalmok elterjedésével, majd a 15. századtól kezdve a könyvnyomtatás kialakuló központjaival. Mint arra Irsigler rámutatott, a papírkereskedelem a 15–16. században sok tucat szakosodott kereskedőtársaság létrejöttét eredményezte, akik összeköttetést jelentettek a papírmalmok, a nyomdák és a könyvkereskedők között.
Klement Judit (ELTE BTK – BTK Történettudományi Intézet) a gőzmalmok térbeliségét vizsgálta a magyar fővárosban a 19. század második felében. Ebben a fél évszázadban Buda és Pest, majd 1873-tól az egyesült főváros a világ egyik legjelentősebb malomipari központjává nőtte ki magát. Az előadás egyfelől arra mutatott rá, hogy a 19. század közepén Buda és főképp Pest miközben gyors ütemben növelte lakosságát, földrajzi pozíciójánál fogva is alkalmas volt arra, hogy a nagy közép- és nyugati-európai felvevőpiaccal rendelkező magyar gabona őrlésének legfontosabb központjává váljon. Klement másfelől azt elemezte, hogy az 1840-es évtizedtől létesített másfél tucat gőzmalom klaszterekben helyezkedett el Budapest területén, amelyek létrejötte általában a gyorsan változó gazdasági okoknak tudható be, melyek között a legfontosabbak az ipar koncentrációjának változásai, a demográfia, a vízi- majd a vasúti szállítás voltak.
Az előadás után a konferencia résztvevői vezetett séta keretében meg is tekinthették a ferencvárosi ipari övezet átalakulásának napjainkban is zajló folyamatát, a lebontástól megmenekült, de eredeti funkcióját elvesztett gőzmalmok épületeit. Látogatást tettek az Unicum Múzeumban, majd a séta lezárásaként a Vámház téri Nagyvásárcsarnokban is.

Vadas András