2018. december 2-án tartotta a "Lendület" Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport immár szokásos decemberi konferenciáját Szakember a szomszédból? címmel. A konferencia beszámolója alább olvasható.

Weisz Boglárka, az MTA BTK TTI Lendület Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport vezetője a Mátyás király emlékévhez kapcsolódva Mátyás és az ezüstpénzek címmel tartott előadást. Az ezüstpénzek tekintetében Mátyás uralkodása két nagyobb korszakra osztható, az 1458 és 1466 közötti évekre, amikor évenkénti pénzújításra került sor, az ezüstpénzek e korszakban általában rossz minőségűek, kényszerárfolyammal terheltek. A második nagy korszak, a madonnás ezüstpénzek korszaka 1467-től 1490-ig tartott, amikor jó minőségű, állandó értékű pénzeket bocsátottak ki. Az előadás az 1467. évig évről évre haladva mutatta be a pénzveréshez kapcsolódó forrásokat, külön kitérve a Zsigmond korban megjelenő probátori tisztség kialakulására és működésére. Az előadás végén egy eddig ismeretlen forrás segítségével sikerült kimutatni, hogy a madonnás ezüstpénzek (garas, dénár) verését az uralkodó a főpapokkal és bárókkal 1467 márciusában rendelte el, ezek kibocsátására pedig ezt követően kerülhetett sor.

Körmendi Tamás (ELTE BTK Történelem Segédtudományai Tanszék, MTA BTK TTI Lendület Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport) Heraldikai reprezentáció a magyar királyok pénzein a Jagelló-korban címmel megtartott előadásában a középkori magyar uralkodók heraldikai reprezentációját vizsgáló kutatásai egy újabb szeletét mutatta be, II. Ulászló és II. Lajos korát vizsgálva. A Jagelló királyok ezüst-, és ahol lehetséges volt az aranypénzekein szereplő címerek kapcsán megjegyezte, hogy kategóriák szerint mind magyar királyi címer, mind perszonálunióban álló országok címerei, mind a Magyar Korona társországainak címeri, mind a perszonálunióban álló egyéb területek címeri, valamint származási és házassági címerek figyelhetők meg.

Kádas István (MTA BTK TTI Lendület Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport) A két Lemmel című előadásában Hans Lemmel életútját mutatta be, aki 1438-ban nagyszebeni pénzverőkamara-ispán volt, Albert király aranyforintjain is megjelenik címerállata, a bárány. Lemmel Bamberg városából származott, családi kapcsolatai Bécsig, Prágáig, Budáig terjedtek, közeli rokonságban állt Mathias Lemmel birodalmi kincstartóval. Hans 1439-től valószínűleg haláláig a szebeni szék királybírója volt, comes Cybiniensis címmel. A magyar és a szlovák szakirodalomban azonban ugyanekkor ismert egy másik Johannes Lemmel, Jan Jiskra sárosi alispánja. Az alispán által használt szokatlan comes perpetuus Cibiniensis titulus azonban zavarba ejtette a kutatást. Az adatok azt mutatják, hogy a két Lemmel azonos személy, Hans Nagyszebenből Jiskrával való jó kapcsolata miatt került át egy időre Sárosba, miközben megtartotta királybírói címét is. Lemmel alispánsága előtt Bécsben és Pozsonyban is tárgyalt a főkapitány érdekében, az 1450-es években pedig V. László udvarába is felvételt nyert.

Péterfi Bence (MTA BTK TTI Lendület Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport) Hans Kansdorfer a Magyar Királyságban című előadása a középkori Magyar Királyság egyik legfontosabb gazdasági intézményének, a körmöci kamarának a területére vezette el a hallgatóságot, kivételes példaként állítva a közönség elé annak a Hans Kansdorfernek a személyét, aki V. László és későbbi utóda, Hunyadi Mátyás alatt is betölthette a pénzverésért és bányászatért egyaránt felelős központ kamaraispáni tisztségét (1455--1457, 1467--1469). Kansdorfer az 1450-es évek folyamán bécsi polgárként mind a Bécs városi, mind pedig az Osztrák Főhercegség tartományúri apparátusában szerepet játszott. Valószínűleg ennek köszönhetően ismerte meg V. László király egyik pénzügyi tanácsadóját, Konrad Hölzlert, aki rövid ideig (1453) maga is a körmöci kamara élén állt. Hölzler volt az, aki Kansdorfer számára a magyarországi munkavállalást lehetővé tette. Kansdorfer konkrét és jól dokumentált példáján keresztül betekintést nyerhettünk V. László és I. Mátyás korának azon szempontrendszerébe is, hogy miféle személyes kapcsolatok, tapasztalok játszhattak szerepet fontos pénzügyi pozíciókat elfoglaló személyek kiválasztásakor. Az előadás zárásaként Kansdorfer eddig ismeretlen címerváltozatairól és azoknak az általa veretett pénzeken mesterjegyként megjelenő változatáról hallhattunk új megállapításokat. 

Skorka Renáta (MTA BTK TTI Lendület Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport) Glocknitzer és Tengler című előadásában rávilágított arra, hogy a Jagelló kor kezdetén a körmöci kamara vezető tisztségét Selmecbánya városának nagy múltra visszatekintő, bányavállalkozó családjai sajátították ki maguk számára. Az 1496. évben azonban az esztendő elején rövid időre Benedikt Glocknitzer és Mathias Tengler alatt megszakad a selmeciek sora a körmöci kamara élén, ám április hónapban a selmeciek visszaszerzik korábbi pozíciójukat, amelyet egészen 1497 végéig, a Turzók hatalomátvételéig meg is tartanak. Glocknitzer, mint besztercebányai bányavállalkozó 1493 óta Turzó János krakkói polgár besztercei rézbányájának egyik üzembetartója volt, Tengler későbbi szerepvállalását figyelembe véve kijelenhetjük, hogy a Turzók bányajogban jártas „vállalati jogásza”-ként tevékenykedhetett, vagyis rajtuk keresztül a Turzók már 1496-ban megpróbálkoztak maguk számára biztosítani a körmöci kamarát. Törekvésük azonban a selmeciek ellenállásán ekkor még megbukhatott, s a későbbiekben sem mehetett könnyen, hiszen a Magyar Királyság ezüstkészletének jelentős hányadát biztosító selmeciek a forrásanyag tükrében csak komoly ellentételezés fejében mondtak le körmöci pozíciójukról.

Bácsatyai Dániel (MTA BTK Történettudományi Intézet) Kik voltak a tárnokok? címmel tartott előadást. A királyi magánbirtokon élő szolgálónépek szervezete a korai Árpád-kori Magyarország sajátos településrendjének és – ezzel szorosan összefüggően – a királyság gazdálkodásának egyik legfontosabb alakító tényezője volt. Néhány esetben azonban a speciális szolgálatra rendelt népek szolgáltatásának természete bizonytalan. Ilyen szolgálat a tárnokoké is, amit a szó etimológiája alapján a központi helyekre szállított termények raktározásával szoktak összefüggésbe hozni. Bácsatyai Dániel előadásának három célkitűzése volt: bemutatta az etimológián alapuló magyarázat tarthatatlanságát; 11–14. századi hazai források és közép-európai analógiák alapján új javaslatot fogalmazott meg a tárnokok lehetséges „ősfoglalkozását” illetően; az előadás végén az udvari jellegű szolgáltatást végző szolgálónépek Kárpát-medencei elhelyezkedéséből vont le következtetéseket.

Mordovin Maxim (ELTE BTK Régészeti Intézet, MTA BTK TTI Lendület Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport) Egy ismeretlen 12–13. századi épületegyüttes maradványai Felsőtárkány határában című előadása a Felsőtárkány határában 2012-ben felfedezett kettős erősség területén végzett tájékozódó ásatás váratlan, a várakozásoktól merőben ellentétes eredményeit mutatta be. A rostos szerkezetű, agyagos betöltésű vörös sáncról kiderült, hogy talán őskori eredetű. A tőle északra lévő területen ugyanakkor egy 12–13. századi épületek nyomai kerültek elő. Egyik épület kőalapozású, de gerendavázas, téglából épült felmenő falakkal rendelkezett, faragott mészkő nyíláskeretekkel és sarokerősítéssel. Ehhez egy ikerablak is tartozott. A másik épület szintén gerendavázas volt, azonban a gerendák köze agyagtapásztású sövényfonatból készült. Ezen a részen számos kerámiatöredék, viseleti elemek és egy harangtöredék került elő. A lelőhelyen talált pénzek a 12. század második felétől Károly Róbert korával bezárólagosan keltezhetők. Egyértelmű írott forrás híján csak annyit tudunk, hogy a helyszín az egri püspök birtoka volt. Egyelőre csak talány, hogy mit is találtak...

Gál Judit (MTA BTK TTI Lendület Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport) A dalmáciai városprivilégiumok jellemzői Nagy Lajos uralkodása alatt című előadásában Nagy Lajos és a dalmáciai városok kapcsolatát vizsgálta meg a királyi városprivilégiumokon keresztül. Ennek során elsőként a 14. század második feléből származó raguzai, zárai, spalatói, traui, sebenicói, pagói és cattarói, illetve az Árpád-korban született privilégiumokat hasonlította össze. Arra a következtetésre jutott, hogy hasonlóan a 12–13. századhoz a traui-spalatói városi jogállás jelentette a dalmáciai települések számára elérhető legmagasabb kiváltságot. Emellett arra is rávilágított, hogy Nagy Lajos a korábban már magyar kézen lévő területek korábbi kiváltságait megerősítette az 1356 és 1358 között zajló háború során, amikor az adott város újra magyar kézbe került. Ennek ellenére a királyi politika és a városok jogait érintő egyéb dokumentumok vizsgálata azt mutatta, hogy Nagy Lajos a korábbiaknál jóval inkább beleszólt a dalmáciai városok életébe, és a korábbi nagyfokú autonómiájukat gazdasági (sómonopólium, harmincad) valamint belügyeik (comesválasztás, statutumok) terén is jelentősen csökkentette.

Kertész Balázs (Városi Levéltár és Kutatóintézet, Székesfehérvár) Székesfehérvár város írásbelisége a középkorban címmel tartott előadásában elsőként rámutatott arra a tényre, hogy a város török kor előtti levéltára elpusztult, ennek következtében Fehérvár középkori írásbeliségéről elsősorban a város által kiadott források tájékoztatnak. Az 1543. évig bezárólag ötvenkét dokumentumot sikerült feltárnia, az iratok között okleveleket, leveleket és egy a városkönyvből átírt városi rendeletet talált. A források közül huszonnyolc irat maradt fenn eredetiben, a többi dokumentumot teljes szövegű vagy részleges átírásból, középkori vagy újkori másolatból, tartalmi kivonatból vagy csupán említésből ismert, de van olyan oklevél is, amelynek már csak a fotómásolatával rendelkezünk. Az irattípusok között a legnagyobb számban ingatlanügyekkel találkozunk, emellett egyezség, szerződéslevél, tanúsítvány, kötelezvény, továbbá perhalasztó és peráttételt elrendelő oklevél, valamint tizenhárom levél is szerepel az irategyüttesben.

A konferenciát Draskóczy István: A magyarországi kősó bányászata és kereskedelme (1440–1530-as évek) című könyvének bemutatója zárta.