2013. április 11-én a Magyar Televízió Nemzeti Nagyvizit című műsorában számolt be a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet „Lendület” Szent Korona Kutatócsoportjának eddigi kutatási eredményeiről annak vezetője, Pálffy Géza. Intézetünk tudományos tanácsadója felhívta a figyelmet arra, hogy miközben a korona nehezebben vizsgálható eredetéről mind a mai napig állandó viták folynak, újkori kalandos, sőt gyakran hányatott sorsának és ez időben is betöltött kiemelkedő szerepének feltárása a magyar tudományosság régi nagy adóssága, pedig minderről már jelentős mennyiségben állnak rendelkezésre források. Ugyancsak a kutatások elmaradása mondható el az 1526 és 1916 közötti magyar uralkodókoronázások históriájáról, amelyről a legújabb összegzés – nem tévedés – szlovák történész tollából származik. A műsor teljes terjedelemben itt tekinthető meg.

A 2012. július elején alakult Szent Korona Kutatócsoport széles körű hazai és nemzetközi összefogással, interdiszciplináris jelleggel ezt a hiányt igyekszik a következő években pótolni. Az elmúlt háromnegyed esztendőben a Kutatócsoport tagjai levéltári és múzeumi alapkutatásokat folytattak magyarországi intézmények (Budapest, Sopron, Esztergom, Eger, Kalocsa, Szeged stb.) mellett több európai ország gyűjteményeiben. Ausztriában például Bécsben és Fraknón, Olaszországban Velencében és Rómában, Spanyolországban Simancasban, Toledóban és Madridban, Franciaországban Párizsban és Versailles-ban, Szlovákiában Pozsonyban és Lőcsén. Mindezeknek köszönhetően a magyar király- és királyné-koronázások ez ideig ismeretlen számos dokumentumát és latin, német, magyar, olasz, spanyol és francia nyelvű leírását gyűjtötték össze. Ezek a Magyar Királyság legfőbb politikai, hatalmi és művészeti ünnepségének tartható ceremóniákon egykor részt vett követektől és szemtanúktól származnak. Sőt, külföldi antikváriumokból néhány egészen egyedi kiadványt is sikerült megvásárolni, például az 1681. évi soproni királyné- vagy az 1916 végi utolsó királykoronázásról. Mindemellett megkezdődött a koronázási szertartások ábrázolásainak és a koronázásokra készült érmeknek, zsetonok a szisztematikus számbavétele, valamint Révay Péter koronaőr alig ismert bővebb koronatörténetének (1659) kritikai kiadásra történő előkészítése és fordítása is.

A kutatómunka már ez ideig is több figyelemre méltó eredményt hozott. Ezek közé tartozik a legkorábbi koronázási országzászlók (1618, 1647, 1655) felfedezése mellett a Szent Korona eddig ismert legelső közszemléjének rekonstruálása. Erre a magyar nemzeti ereklye Bethlen Gábor erdélyi fejedelemtől (1613–1629) történt visszaszerzése után, 1622. július 12-én került sor Sopronban, amikor az újonnan megválasztott nádor (1622–1625), Thurzó Szaniszló a Városháza tanácstermében előbb a magyar politikai elit tagjainak, majd az épület ablakából a Főtéren összegyűlt tömegnek is kimutatta a magyar koronát és a koronázási jelvényeket. Ezzel igazolta a nemzeti kincsek hiánytalan meglétét. A televízió-műsorban emellett a történész felhívta a figyelmet a korona történetének több kutatlan fejezetére, kalandos szállításaira és menekítéseire (1551, 1608, 1619–1622, 1645–1646, 1663–1664, 1683–1687), valamint néhány ez ideig nem ismert sérülésére, úgymint a kilenc csüngő egyikének leszakadására (1618 nyarán, II. Ferdinánd pozsonyi koronázásán). Továbbá kiemelte, hogy a magyar nagyközönségnek – Székesfehérvár, Pozsony és Buda mellett – a magyar koronázóvárosok sorában meg kell tanulnia Sopron nevét is. Itt ugyanis a 17. században három ceremóniára (1622. július 26.: Gonzaga Eleonóra Anna királyné; 1625. december 8.: III. Ferdinánd király; 1681. december 9.: Wittelsbach Eleonóra Magdolna királyné) került sor. Végül a beszélgetésben szó esett a Szent Korona újkori szerepéről és jelentőségéről is.