A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetében Pálffy Géza kutatócsoport-vezető irányításával működő „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport közreműködésével az MTA BTK Történettudományi Intézete és a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete nemzetközi ceremóniatörténeti műhelykonferenciát rendezett 2014. október 22–23-án, a SZTA TTI pozsonyi székházában. A jelentősebb érdeklődés kísérte bilaterális rendezvényre a magyar–szlovák akadémiai csereprogram Fikció és valóság, szimbólum és politikum. A szlovák–magyar múlt konstruált elemei című projektje keretén belül került sor. A konferencia programja itt tölthető le.

A koronázások és temetkezések: hatalmi rítusok és ceremóniák a kora újkorban című konferenciát október 22-én délután a Szlovák–Magyar Történész Vegyesbizottság magyar társelnöke, Csukovits Enikő és az ülés szlovák társrendezője, Tünde Lengyelová nyitották meg. Míg a kétnyelvű, szinkrontolmácsolással folyó rendezvény első napján – elsősorban a Lendület Kutatócsoport tudományos feltáró munkájának eredményeként – főként a pozsonyi koronázások és uralkodói bevonulások kerültek napirendre, az ülés második napját a 16–17. századi főúri temetkezésekről született újabb történeti és művészettörténeti kutatások bemutatásának szentelték. Az ülésről a Szlovák Rádió riportere, Lacza Tihamér több beszámolót készített, melyek hamarosan a rádió tudományos műsoraiban lesznek hallhatók.

A koronázási szekciót a Lendület Kutatócsoport vezetője, Pálffy Géza előadása (Egy koronázási metszet tanulságai: új szemléletben és új felfedezésekkel a pozsonyi koronázásokról) nyitotta meg. Referátumában az I. Lipót 1655. júniusi végi koronázását bemutató, régóta ismert metszet segítségével – mintegy különleges mintapéldán – ismertette a pozsonyi magyar uralkodókoronázások igen sokrétű, Európa számos levéltárából (Bécs, Berlin, Brüsszel, Budapest, Kassa, Kolozsvár, Lőcse, Mantova, Mecklenburg, Modena, München, Párizs, Pozsony, Róma, Spanyolország, Velence stb.) feltárható forrásait. Emellett felhívta a figyelmet arra, hogy az írott és képi forrásanyag, de akár még egyetlen metszet segítségével is olyan alapvető kérdéseket válaszolhatunk meg vagy modellezhetünk, mint a Magyar Királyság helye a Habsburgok összetett monarchiájában, a középkori magyar birodalom hagyományainak ápolása vagy éppen a politikai elitben zajló különféle hatalmi és reprezentációs küzdelmek. Az utóbbi témakörhöz szervesen kapcsolódott a két következő előadás is. A SzTA Történettudományi Intézetének munkatársa, Michal Bada bécsi és pozsonyi források alapján elsősorban a pozsonyi koronázások ceremoniális gyakorlatában bekövetkezett változásokat vonta előadásában (Néhány megjegyzés a koronázási ceremóniák és ünnepségek változásához a kora újkori Pozsonyban) vizsgálat alá, nevezetesen az uralkodók magyar viseletének, a piros-fehér-zöld színek elterjedésének, valamint a szertartást követő különféle ünnepségeknek (lakomák, népünnepély, tűzijáték) a gyakorlatát. E kérdéskörök problematikája az ülésen élénkebb vitát generált.

Hende Fanni, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem doktorandusza és a Lendület Kutatócsoport tagja referátumában készülő doktori disszertációjának egyik témakörét, a 18. századi pozsonyi uralkodó-bevonulásokat tekintette át. Vizsgálata nemcsak azt mutatta be szemléletesen, milyen jelentős különbségek voltak a szimbolikus politikában és ceremóniarendben, ha nem maga az uralkodó, csupán nevében királyi biztosok érkeztek a diétára, hanem rávilágított arra is, hogy az uralkodó és a rendek közötti, illetve rendiségen belül zajló hatalmi küzdelmek és erőviszony-változások miként befolyásolhatták a bevonulások bevett rendjét. Végül az estig tartó tanácskozását Mikó Árpád művészettörténész referátuma (Uralkodók és koronák: reprezentáció a kora újkori magyar címeresleveleken) zárta, aki az MTA BTK Művészettörténeti Intézetének tudományos főmunkatársaként vesz részt a Lendület-projektben. Ő több újonnan felfedezett 17. századi címereslevél alapján a Szent Korona, a magyar szent királyok (Szent István és Szent László) és a magyar trónt betöltő Habsburg-uralkodók megjelenési gyakorlatát vizsgálta e különleges heraldikai és művészeti reprezentációs forráscsoporton. Emellett érzékletes példákat hozott arra, hogy egyes családok esetében miként követhető nyomon címeresleveleken, címerbővítéseken és bárói okleveleken egy-egy família identitásának sokszínűsége vagy éppen fokozatos megváltozása.

A baráti szakmai légkörben zajló tanácskozás második napján ugyancsak két magyarországi és két szlovákiai kutatás eredményeit ismerhette meg a hallgatóság: az előadók a Magyar Királyság és a Habsburg Monarchia vezető arisztokrata családjainak temetési szokásait vizsgálták. Az elmúlt két évtized magyar–szlovák közös tanácskozásainak megszervezésében elévülhetetlen szerepet játszó Tünde Lengyelová előadásában (Pannónia napja, második Achilles és Izrael harci szekere – három Thurzó-temetés a 17. század elején) a Thurzó családra vonatkozó kutatásait prezentálta. Ez szervesen kapcsolódott a 2012 őszén a szlovákiai Szered városában rendezett és azóta nyomtatásban is napvilágot látott (vö. Tünde Lengyelová a kol.: Thurzovci a ich historický význam. Bratislava : Spoločnosť Pro Historia–Historický ústav SAV, 2012. 260 p.) Thurzó-konferencia tematikájához. Thurzó György nádor (eltemetve: 1617) és fiatalon lehunyt fia, Imre (1622), valamint rokonuk, Szaniszló nádor (1625) temetési helyének és szertartásrendjének, valamint a soknyelvű (latin, magyar, német és szlovák) temetési prédikációknak a vizsgálata számos újdonsággal szolgált a 17. század első felében Magyarország irányításában kiemelkedő szereppel bíró família tagjainak temetkezési stratégájához és reprezentációs szerepéhez.

Hasonlóan kiemelkedő újdonságokkal szolgált Viskolcz Noémi (Szegedi Tudományegyetem) és Kiss Erika (Magyar Nemzeti Múzeum) referátuma (A Pálffyak temetkezései a 17. században). Míg az előbbi elsősorban a Pálffyak temetkezési törekvéseit, szokásait és reprezentációját elemezte 16–17. századi temetkezési helyszíneik (Bazin, Cseszte, Pozsony, Malacka, Bécs) alapján, felhívván többek között a figyelmet az 1600-ban elhunyt Pálffy Miklós eddig alig elemzett, mintaadóvá váló temetési szertartására és a família által Magyarországon legkorábban alkalmazott szívtemetés gyakorlatára. Az utóbbi pedig a Forgách család levéltárában felfedezett, ritkaságszámba menő, részletes számadások alapján az 1646. május végi hármas pozsonyi családi temetést (Pálffy János, Pálffy István és az 1643-ban elhunyt, de – nem tévedés – csak ekkor örök nyugalomra helyezett Fugger Mária) mutatta be. Gondos vizsgálattal sikerült azonosítani a díszes ravatalon dolgozó neves bécsi és magyarországi mestereket, igazolni a bécsi Habsburg-udvari tradíciók követését és kimutatni a temetés reprezentációs újdonságait, többek között az ún. Schaumünzéket.

A konferencia utolsó két előadása ugyancsak izgalmas területeket mutatott be. A Szlovák Nemzeti Galéria munkatársa és a Lendület Kutatócsoport tagja, Zuzana Ludiková egy mintapéldán a 16. század közepi Habsburg Monarchia nemzetekfeletti arisztokráciájának temetkezési szokásait ismertette („Kivel találkozok a mennyországban?“ Székely Magdolna három férjének temetése a 16. században), amelyhez a magyar Székely, Széchy és Thurzó család is szoros szálakkal kapcsolódott. Székely Magdolna és Thurzó Erzsébet három-három férjének rendkívül sokrétű temetkezési körülményeit, helyszíneit és gyakorlatát vizsgálva a Magyar és Cseh Királyság, valamint Alsó-Ausztria vezető elitjének temetkezési szokásai kerültek nemcsak kapcsolatba, hanem új megvilágításba. Végül Diana Duchoňová előadása („Nem örömest hagytam volna szegény halottamat sokáig várakozni a temetésre” A 17. századi nemesasszonyok és leányok halála és a temetési rítusa) ismét a 17. század első felébe kalauzolta el a műhelykonferencia résztevőit. Elsősorban az Esterházy család leánytagjainak ez ideig kevéssé vizsgált temetkezési szokásait elemezve különös figyelmet szentelt azoknak a jelenségeknek, amelyek a férfiak temetkezési rítusaitól mutatnak eltéréséket. Hangsúlyozta, hogy a közös férfi-női temetkezés a korban ritkaságszámba ment, ezért is érdemel kiemelt figyelmet a Kiss Erika és Viskolcz Noémi által széles körűen elemzett 1646. tavaszi Pálffy-szertartás a Magyar Királyság koronázótemplomában, a pozsonyi dómban. A vitát követően Denis Pongracz korreferátumában a Szlovákia területén ez ideig feltárt 18–19. századi gyászcédulákat és ravatalra helyezett címeres „értesítőket” mutatta be a hallgatóságnak.

A konferencia után annak résztvevői megtekintették a Pozsonyi Várban a Lendület Kutatócsoport igen pozitív visszhangot kapott kiállítását a pozsonyi koronázások érmeiről [Coronatus Posonii... Bratislavské korunovačné medaily a žetóny (1563–1830)/Coronatus Posonii... A pozsonyi magyar uralkodókoronázások érmei (1563–1830)], amely 2015 tavaszán egyfajta vándorkiállításként – jelentősebb sikerére tekintettel – feltehetően Körmöcbányára utazik tovább. Az előadóknak a kiállítást szakszerű tárlatvezetéssel kurátoraik, Soltész Ferenc Gábor, Tóth Csaba és Marek Budaj numizmatikusok és muzeológusok mutatták be.

A műhelykonferencia előadásai a 2014-ben alapított új közös szlovák–magyar folyóiratban, a Kor/ridor-ban (Szlovák–Magyar Történeti Folyóirat/Slovensko–maďarský historický časopis) látnak napvilágot.