Soós István, intézetünk tudományos főmunkatársa „Risum teneatis amici” – A Szent Korona Bécsbe vitele (1784. április 13.) az újabb kutatások tükrében címmel tartott előadást 2015. március 24-én intézetünkben. Oborni Teréz, a Kora újkori témacsoport vezetője bevezetőjében ismertette Soós István szakmai tevékenységét és legfontosabb kutatási területeit. Pálffy Géza, az Újkori témacsoport és a Lendület Szent Korona kutatócsoport vezetője Soós Istvánnak a Szent Korona elvitelével kapcsolatban végzett utóbbi másfél éves munkáját mutatta be.

Pálffy hangsúlyozta, hogy Soós szisztematikusan feltárta a korona Bécsbe szállításának forrásait, hivatalos iratanyagát, és ezzel alapkutatásokat végzett egy olyan témában, amellyel ugyan már sokan foglalkoztak (nem mindig a szigorú szaktudományosság kereteiben – erre Pálffy hozott is néhány példát), de úgy tűnik, nem teljes körűen és alaposan. Soós forrásfeltáró munkájának köszönhetően megismerhetjük ennek az ismert eseménynek a hátterét, részleteit, és mindezzel jóval tisztább kép állhat előttünk a Szent Korona történetét illetően. Soós István a Szent Korona és a klenódiumok Bécsbe vitelével kapcsolatos kutatásainak eredményét később egy tanulmányban összegzi, várhatóan a Századok folyóiratban.
Soós István előadását három nagyobb részre tagolta. Az első részben a Szent Korona 1784. évi Bécsbe vitelének tényanyagát ismertette, az erre vonatkozó, 1783 végétől 1784 májusáig keletkezett és általa átvizsgált mintegy hatszáz oldalnyi levéltári iratanyag alapján. A korona elvitelének története 1783 végén kezdődött, amikor II. József szándéka szerint a pozsonyi királyi várat papi szemináriummá tervezték átalakítani, így az addig ott őrzött magyar Szent Korona és a koronaékszerek számára másik helyet kellett keresni. A pozsonyi vár átalakítására létrejött udvari bizottság 1784. januári jelentésében úgy foglaltak állást, hogy a koronát és a hozzá tartozó koronaékszereket Budán lenne legjobb elhelyezni. II. József azonban úgy vélte, a koronát legmegfelelőbb módon Bécsben lehet őrizni, és ezt a véleményét fenntartotta annak ellenére, hogy több felirat is érkezett a helytartótanácstól és a kancelláriától is az ügyben, hogy a koronát a szokás és az ország törvényei szerint (1715. évi 38. tc. szerint) az ország határain belül kell tartani. A magyar kormányszékek úgy vélték, hogy a Szent Korona és klenódiumok számára inkább Budán kellene új helyet találni, mintsem Bécsbe vigyék azokat. II. József nem törődött ezekkel a feliratokkal, illetve az egyikre megjegyzésként ráírta a „Risum teneatis amici?” idézetet, amely Horatius Ars poeticájából származik („Meg tudnátok állani nevetés nélkül?”), és ez esetben az uralkodó azt érzékeltette vele: bármit fognak vagy szándékoznak tenni, ő akkor is véghezviszi akaratát. Az előadás címéül választott idézet jól érzékelteti a korona elvitelének körülményeit, II. József mint uralkodó meggyőződését arról, hogy akarata felette áll alattvalóinak szokásainál vagy akár törvényeinél is. Ezt megerősíti a kancelláriához intézett egyik leirata is, amely szerint a koronának ott van a helye, ahol az uralkodó van. 1784. április elején a kancellária még mindig Budát javasolta a korona őrzésére, hivatkozva továbbá a Szent Koronának az ország határain belül történő őrzését garantáló törvényekre. II. József mindezt ismételten visszautasította, és április 5-i rendeletében világosan megfogalmazta, hogy a magyar Szent Koronát és a koronékszereket a Habsburg Monarchia többi koronájával együtt Bécsben, a cs. és kir. kincstárban kell elhelyezni. Az elszállítás módjáról is rendelkezett, a koronaládát a két koronaőr és négy magyar nemesi testőr kíséretében kellett Bécsbe vinni.
A kancellária az udvari hatóságokkal történt előzetes egyeztetés értelmében kijelölte a négy testőrt, továbbá meghatározták az elszállítás napját. Április 13-án Pozsonyban a koronaőrök, az országbíró és a helytartótanács tagjai a négy testőr jelenlétében felnyitották a koronaládát, nem várva meg a Budán őrzött koronaláda kulcsainak megérkezését, mivel úgy vélték, túl sok időt töltenének várakozással és a Szent Korona a klenódiumokkal a kijelölt időre (13-a este) nem érkezhetne meg Bécsbe. A vasládát ezért fel kellett törni, amit nehezített az is, hogy 1741 óta állt érintetlenül a helyén, berozsdásodott, így a felnyitása órákat vett igénybe, ráadásul olyan roncsolás érte, hogy abban már nem lehetett a koronát szállítani. (Ez volt a koronaláda második feltörése.) A ládából kivett koronáról és a többi koronaékszerről részletes listát és leírást készítettek, amelyben az olvasható, hogy a Szent Korona keresztje egyik oldalára elferdült. Az erőszakos felnyitáskor a koronán semmilyen sérülés nem keletkezett. A lajstromozás után a koronát és a többi koronázási jelképet egy új ládába helyezték el, a négy testőr által kísért kocsira tették, míg a ládát lezáró kulcsokkal a koronaőrök egy másik kocsiba szálltak, és így vonultak kísérettel Bécsbe. Ott a kincstárban a magyar Szent Koronát a koronaékszerekkel együtt egy üveges szekrényben a cseh koronázási ékszerek mellé helyezték. A szekrényt lezárták (1790-ig nem is nyitották ki), a kulcsokat a koronaőrök őrizték. A kincstár részben látogatható volt, külön engedéllyel be lehetett menni és meg lehetett tekinteni a koronázási ékszereket is, erről több forrás számol be.
Soós előadásának további részében arról beszélt, milyen visszhangja volt a korszakban a korona Bécsbe vitelének, és milyen tévhitek kapcsolódnak ehhez az eseményhez. A korona elvitele az országból nagy felháborodást keltett, a 49 vármegyéből 42 küldött sérelmező feliratot az uralkodóhoz; ezek hangnemének érzékeltetésére az előadó több példát is bemutatott. A tévhitek közül megemlítette, hogy széles körben elterjedt az a nézet, miszerint II. József alattomban vitte el Pozsonyból a koronát, illetve hogy annak feltörése törvénytelen volt. Soós hangsúlyozta: az erre vonatkozó iratanyag ezt nem támasztja alá. Az előadás végén még kitért a korona 1790. évi Budára történt hozatalának elrendelésére, II. József személyes utasításainak az ismertetésére.

Farkas Ildikó