Az Oktatási Hivatal „Hozz rá víg esztendőt...” A Szent Korona és a magyar királyi koronázási jelvények címmel háromfordulós középiskolai vetélkedőt hirdetett a magyarországi és a Kárpát-medence államaiban működő, magyar nyelven oktató középiskolák 9–11. évfolyamos tanulói részére. A versenyre jelentkezett több mint 800 diákból végül 11 (köztük három határon túli) szerepelt a 2019. május 18-án, a Budapesti Történeti Múzeum lovagtermében megtartott döntőben, amelynek zsűrielnöke intézetünk tudományos tanácsadója, a „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport vezetője, Pálffy Géza volt.
Az Akadémiai Dolgozók Fóruma A mi Akadémiánk címmel három részes videósorozatot készített a Magyar Tudományos Akadémia kutatóhálózatában folyó alapkutatások népszerűsítő bemutatására. Az első rész a Vácrátói Nemzeti Botanikus Kertben zajló vadméh-kutatásokba, a második a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban végzett antibiotikum-vizsgálatokba, végül a harmadik az MTA BTK TTI „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport munkájába kalauzolja el az érdeklődőket. A Szent Korona kutatása című kisfilm itt tekinthető meg.
A Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Akadémiai Bizottsága meghívására tartott előadást 2019. április 10-én Miskolcon a „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport vezetője, intézetünk tudományos tanácsadója, Pálffy Géza. Ezt követően készített vele riportot a Pannon Hírnök. A 2019. május 8-án megjelent interjú teljes egészében itt olvasható.
Az óriási érdeklődésre tekintettel féléven belül már második kiadásban jelent meg a „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport vezetője, Pálffy Géza által szerkesztett, A Szent Korona hazatér. A magyar korona tizenegy külföldi útja (1205–1978) című tanulmánykötet. A 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra újra napvilágot látott könyvben – a legfrissebb kutatások alapján – hazai és külföldi szakemberek mutatják be nemzeti kincsünk eddig ismert tizenegy hazatérését (1205, 1242, 1305, 1463, 1608, 1664, 1687, 1712, 1790, 1853 és 1978) az Árpád-kortól egészen az Amerikai Egyesült Államokból történt visszatérésig. A közel 200 színes illusztrációval megjelent kiadvány címnegyede és tartalomjegyzéke itt olvasható.
A Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Akadémiai Bizottsága meghívására tartott előadást 2019. április 10-én este Miskolcon a „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport elmúlt évekbeli felfedezéseiről a kutatócsoport vezetője, intézetünk tudományos tanácsadója, Pálffy Géza. Az Akadémiai Esték sorozatban megrendezett nagyelőadásra jelentős érdeklődés közepette került sor, ami ismételten bizonyította az Akadémián folyó alapkutatások számottevő társadalmi hasznosulását. A rendezvény meghívója és ismertetője itt tekinthető meg.
2025. 04. 24. – 2025. 04. 25. Női életírás a 19–20. században | Tudományos konferencia |
2025. 04. 24. – 2025. 04. 25. Jókai, sajtó, nyilvánosság – konferencia az MTA Székházban |
2025. 04. 24. 18:00 Mitrovits Miklós bemutatja Józef Tischner kötetét |
2025. 04. 28. 16:00 Ervin Gábor (1912-1944) | Konferencia a PPKE-n |
2025. 04. 29. 19:00 Mitrovits Miklós a 31. Lengyel Filmtavasz záróestjén |