Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából Fejérdy András, intézetünk tudományos főmunkatársa, igazgatóhelyettese számos médiumban szerepelt. A 24.hu három ízben is kérdezte: 2021. augusztus 29-én a Már ezer éve is járt pápa Magyarországon, szeptember 1-jén a Tényleg hajszálon múlt, hogy legyen magyar pápa?, míg szeptember 4-én a Miről szól egy eucharisztikus kongresszus? című cikkben adták közre válaszait.

2021. szeptember 5-én a Duna Televízió által sugárzott Győzelemről énekeljen című dokumentumfilm szakértőjeként láthatta a közönség (a film itt tekinthető meg), míg szeptember 12-én a pápai záró mise egyik szakértője volt a Duna TV stúdiójában (a műsor itt látható). A NEK hetében a Szent István téren rendezték meg a hagyományos Szent István Könyvhetet, emellett több egyházmegye, szakrális kiállító mutatta be tevékenységét. Itt kerekasztal-beszélgetés keretében mutatták be a Jezsuiták Magyarországon című kötetet, amely elsőként foglalja össze tudományos igényességgel a nagyközönség számára a rend magyarországi történetét. A beszélgetést Szőnyi Szilárd újságíró, a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya Kommunikációs Irodájának irodavezetője vezette, beszélgetőtársai pedig Koronkai Zoltán jezsuita szerzetes, a tartományfőnök helyettese és Molnár Antal, intézetünk igazgatója, tudományos tanácsadója voltak.