Olyan hiánypótló mű jelent meg szlovák nyelven az Egyesült Szlovákiai Magyar Párt 1939–1945 közötti történetéről Martin Hetényi tollából, amellyel a szlovák és magyar historiográfia régóta adós: (Zjednotená) maďarská strana na Slovensku 1939–1945. [Az Egyesült Szlovákiai Magyar Párt 1939–1945.] Nitra, UKF, 2011. 307 p.

A könyv ismertetése előtt érdemes kitérni a szlovákiai magyarok politikai helyzetének bemutatására, hogy jobban megérthessük a könyv mondandóját. A felvidéki magyarságot Trianon után két párt képviselte Csehszlovákiában. Az egyik az Országos Keresztényszocialista Párt, a másik a Magyar Nemzeti Párt volt, ezek egyesülésével jött létre 1936. június 21-én Érsekújváron az Egyesült Magyar Párt. A párt 1939. január 19-én, Komáromban megtartott kongresszusán felvette a Felvidéki Magyar Párt nevet. A szlovák területeken maradt magyarok érdekeit az Esterházy János vezette Egyesült Magyar Párt képviselte tovább, amely a II. világháború végéig működött. Martin Hetényi könyve e szlovákiai párt 1939–1945 közötti tevékenységének történetét kívánja bemutatni. A kötet nem a szlovákiai magyarság történetét akarja vázolni, hanem a párt történetére koncentrál, de ezen keresztül mégis betekintést nyerünk az ottani magyarok mindennapjaiba, problémáiba. Hiszen a szlovákiai Magyar Párt nemcsak politikai párt volt, hanem érdekvédelmi szervezet, amely ezenfelül szociális tevékenységet is végzett, valamint szervezte az ottaniak kulturális életét. Esterházy a pártot és a szlovákiai magyarságot úgy fogta fel, mint egy nagycsaládot, hitvallása szerint a párt és annak vezetése az apa, és a tagok a gyerekek, akiknek az ügyes-bajos dolgait orvosolni kell. A szlovákiai magyar nemzetiségű közösség összlétszáma ebben az időszakban mintegy 67 500 főt tett ki, és a párt az ő érdekképviseletüket látta el.

Martin Hetényi, a könyv szerzője fiatal történész, a nyitrai Konstantin Egyetem Bölcsészettudományi Kara történelem szakának oktatója, aki eddigi munkássága során főleg az 1938–1945 közötti korszakkal foglalkozott. Könyve azért újszerű, mert e témát kevesen vizsgálták szlovák részről. A magyar történészek közül Tilkovszky Loránt, G. Kovács László, Molnár Imre, Simon Attila, Popély Gyula és jómagam foglalkoztunk a témával. A szlovák állam 1939–1945 közötti története a rendszerváltás előtt nem volt kutatható, ez csak 1989 után vált lehetségessé. A szlovák publikációk pedig, amelyek a szlovák–magyar viszonnyal és a párttal is foglalkoztak, többnyire részrehajlóak. A korábbi munkák az irodalomból, memoárokból és a korabeli újságokból merítették anyagaikat, levéltári forrásokat csak korlátozottan használtak. Ezért is örvendetes, hogy e munka a szlovákiai levéltári források feltárására is irányult. Nehezítette a kutatást, hogy a párt hivatalos feljegyzései nagyrészt megsemmisültek. A szerző célja kötetével, hogy támpontot nyújtson a további vizsgálatokhoz, hiszen ezt a témát kívánatos minél mélyebben elemezni. Hetényi a szlovák levéltárakban talált anyagokat kiegészítette a mindkét országban megjelent szakirodalom eredményeivel is. A könyv újszerűsége abban rejlik, hogy sok részkérdésre találunk választ benne, és hogy szlovák szempontból – de nem részrehajlóan – láthatjuk a párt tevékenységét.

Hetényi könyvét tematikusan és kronologikusan négy fő fejezetre lehet osztani, amelyek a következő témaköröket ölelik fel. Az elsőben a csehszlovákiai magyar kisebbséget mutatja be 1938-ban. A másodikban az Egyesült Magyar Párt helyzetét az I. bécsi döntés utáni időszak alatt és után. A harmadikban a párt névváltozásának okát és az új pártprogram célkitűzéseit taglalja. A negyedik fejezet a párt szlovákiai kulturális, társadalmi, sport-, karitatív és felvilágosítótevékenységét vizsgálja 1941 és 1945 között. Hetényi munkáját színesíti és értékét emeli a számos táblázat, néhány térkép és fénykép. A szerző a hivatkozásokat az egyes lapok alján tüntette fel, amelynek révén megkönnyítette az olvasást, főleg a nem szakmabeli érdeklődők számára.

Munkájában érdekes adalékokkal szolgál a szlovákiai magyarságnak a szlovák társadalmon belül elfoglalt szerepéről is. Rendkívül részletesen, településenként felsorolja például a magyarok tulajdonában lévő vállalkozásokat. A műből megtudhatjuk többek között a Magyar Párt helyi szerveinek, elnökeinek a nevét és foglalkozását is, mivel róluk a szlovák rendőrség pontos kimutatásokkal rendelkezett és megfigyelte tevékenységüket. Kiderül, hogy nem állja meg a helyét az a korábbi, főleg a szocializmus időszaka alatt elterjedt megállapítás, amely a Magyar Pártot fasisztának és kollaboránsnak tekintette. Hetényi szerint a párt politikájában az összetartásra, érdekvédelemre, illetve a keresztény és szociális szellemiség védelmére helyezte a hangsúlyt. Esterházy János szerepét objektivitásra törekvően, és nem részrehajlóan vagy elítélően mutatja be. A szerző megemlíti, hogy a szlovák állam hibákat és túlkapásokat is elkövetett a magyar kisebbséggel szemben, ezt korábban szlovák történészek nem írták le. Ezért a mű új megközelítést indíthat el a szlovák történészek között a téma újrafeldolgozása terén.

Hetényi könyvének egyik kijelentése azonban – amely szerint Csehszlovákia szétverésében az Egyesült Magyar Párt is részt vett „konfrontációs aktivitásával” (301. p.) – véleményem szerint komoly vitára adhat okot. Köztudomású, hogy Esterházy 1938-ban és 1939-ben is elutasította az ország szétverésére irányuló német kezdeményezéseket vagy megkereséseket a Szudétanémet Párt részéről. Ő nem akarta, hogy a szlovákiai magyarság kezéhez vér tapadjon, és csak tárgyalásos, békés úton tudta elképzelni a határváltozásokat.

Hetényi munkájának egyik érdekessége, hogy információkkal szolgál arról, hogy Szlovákiában magyarokból gárdát akartak létrehozni Horthy-gárda néven. A szervezés elég kezdetleges stádiumban volt, egyfajta védelmi egység lett volna 1939–1940 folyamán. Főleg a rendezvények biztosítása és a felvonulások alatti alakzatban való vonulás lett volna a „feladatuk”. A gárda Pozsonyban alakult és mintegy 200 tagot számlált, de működését a szlovák hatóságok szinte azonnal meggátolták.

A szerző sokat foglalkozik a párt mindennapjaival, és leírja, hogy a pártvezetés anyagi természetű segélyekkel és más gazdasági előnyökkel segítette tagjait, ezzel is igyekezvén megnyerni őket a maga számára. A szlovák hatóságok a Magyar Párt tevékenységét mindvégig akadályozni próbálták, a reciprocitás elve erősen dominált. A párt vezető tisztviselőinek helyzetét nehezítette, hogy őket is folyamatosan zaklatták. A szlovák állami szervek száműzetéssel, katonai behívással, rendőrségi felügyelettel, pénzügyi bírsággal, házkutatásokkal, utazási korlátozásokkal fenyegették őket. A Hlinka-gárda tagjai minden évben a bécsi döntés évfordulója alkalmával tüntetést szerveztek a magyarok ellen, és rendszeresen inzultálták, megverték az utcán azokat, akik a párt jelvényeit viselték. Többször előfordult, hogy az Esterházy által támogatott és létrehozott úgynevezett magyar házakat megtámadták, berendezéseiket összetörték.

Hetényi alapvetően fontos könyvet írt tehát, amely az e téma iránt érdeklődő kutatók számára megkerülhetetlen hivatkozási pont lesz, de amely várhatóan heves vitákat vált ki a korszak kutatói között. A szlovák tudományos élet egyelőre nem reagált a műre, szakmai vita sem bontakozott ki a kötetről. Véleményem szerint a könyv jó példa lehet arra, hogy a két nép egymás történelmét megismerhesse ezen keresztül, amire nagyfokú igény lenne. A munka állításait és elemzéseit szlovák és magyar szemszögből is érdemes lenne megvitatni.

Janek István