Martina Grahek Ravančić tanulmánya a zágrábi Horvát Történettudományi Intézet folyóiratának 2012. évi első számában a háborús bűnösség megállapításának folyamatával, illetve a magyarokkal szembeni magatartással foglalkozik a II. világháború legvégén és azt követően. (Mađari kao neprijatelji: rad Zemaljske komisije za utvrđivanje zločina okupatora i njihovih pomagača. Primjer: kotar Bjelovar. [A magyarok mint ellenség. A megszállók és segítőik bűneit megállapító országos bizottság munkája. A Bjelovári járás példája.] Časopis za suvremenu povijest, 44. [2012] 1:37–52.)
Martina Grahek Ravančić írása a háborús bűnösség szempontjával összefüggésben a Bjelovári járás magyarjainak sorsával foglalkozik a II. világháborút követő időszakban. A szövetségesek a moszkvai konferencián (1943) megállapodtak a háborús felelősség kivizsgálásában, a háborús bűnösök megbüntetésében, amit a következő konferenciákon is megerősítettek. 1945 őszén megalakult a Nemzetközi Katonai Bíróság. A Jugoszláv Antifasiszta Népfelszabadító Tanács (AVNOJ) 1943. november 30-i ülésén határoztak a megszállók és segítőik háborús bűneit megállapító állami bizottság létrehozásáról. Horvátországban 1944. június 18-án jött létre az országos bizottság. Fő feladata a háborús bűnökre vonatkozó dokumentumok összegyűjtése és a bűnösség fokának megállapítása volt.
Az állami (jugoszláv) bizottság szoros kapcsolatban állt a londoni, a háborús bűnök ügyében létrehozott nemzetközi bírósággal (United Nations War Crimes Commission, UNWCC). A jugoszláv szervek 17 ezer idegen állampolgárt tekintettek háborús bűnösnek, a londoni nagykövetségen keresztül 4800 főt kívántak a UNWCC-nél regisztráltatni. 2868 főt nyilvántartásba is vettek (1711 német, 923 olasz, 54 magyar, 178 bolgár, 2 albán). Londonban csak a legsúlyosabb eseteket regisztrálták, ebből származik a nagy különbség a jugoszláv bizottság által háborús bűnösnek mondott személyek és a valóban listára tettek száma között (a magyarok esetében 3437 főből 48).
A kutatás számára az említett 3437 fő legfontosabb adatai rendelkezésre állnak. Társadalmi, foglalkozási szempontból a parasztok, kereskedők kategóriája alkotta a többséget, majd következtek a hivatalnokok, illetve a közigazgatásban dolgozók, ami mutatja, hogy a bizottság különösen szigorúan ítélte meg a közigazgatásban tevékenykedők együttműködését a megszállás idején. A katonatisztek zöme ekkor már fogságban volt. A bűnösöknek tekintettek többsége a Vajdaságban tevékenykedett, Horvátországban mindössze 48-an, főképpen Csáktornyáról és környékéről származók.
A Bjelovári járásban a párizsi békekonferenciára való felkészülés jegyében 1945 júliusában kezdi meg a helyi bizottság a háborús bűnökre vonatkozó feltáró munkát. (A bizottságnak azt kellett volna demonstrálnia, hogy a magyarok fasiszta szervezetbe tömörültek.) Jelentése szerint 1945-ben a járásban 3058 magyar anyanyelvű élt, 209-en magában a városban.
A magyarok háború alatti magatartásával kapcsolatos dokumentumok arra mutatnak rá (többek között a KP szlavóniai területi bizottságának 1944. július 23-i jelentése), hogy a magyarok nem akarnak a partizán sereghez csatlakozni, valamint a Bjelovári járásban szervezik a kitelepülésüket. Ennek megakadályozására a hatóságok a katonai szolgálati kötelezettségekre hivatkozva megtiltották a 16–50 év közötti férfiak kitelepülését, többüket táborba zárták. A magyarok esetében nem alkalmazták a kollektív bűnösség elvét, miként a németekében, egyenként vizsgálták meg a tetteket, a magyarok számlájára elsősorban a passzivitást írták.
Bíró László
