Simion Gheorghiu 2011-ben közzétett írásában Nagy Imre és mártírtársai újratemetésére vonatkozóan egy eddig ismeretlen romániai dokumentum látott napvilágot. (Reînhumarea lui Nagy Imre văzută de la Bucureşti. [Nagy Imre újratemetése – Bukarestből nézve]. Studii şi materiale de istorie contemporană, Serie nouă, Vol. X/2011. 202–209.)

Amint a szerző megállapítja, az újratemetést Románia mintegy figyelmeztetésként és közvetett bírálatként értelmezte, hiszen Gheorghe Gheorghiu-Dej lényegében bűntársnak volt tekinthető Nagy Imrének és társainak a jugoszláv nagykövetségről való elhurcolásában, snagovi fogva tartásában. Emellett az is bizonyítható, hogy – a hivatalos nyilatkozatokkal ellentétben – Bukarest a Snagovban őrzöttek mihamarabbi likvidálását kívánta. A rövid elemző helyzetjelentés után a szerző közzéteszi az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottsága 1989. június 17-én, 22 óra 30 perckor tartott ülésének gyorsírásos jegyzőkönyvét. Ebből világosan kiderül, hogy az elnöklő Nicolae Ceauşescu pártfőtitkár nagyon elégedetlen volt a budapesti szertartással és megpróbálta a Varsói Szerződés országait közös fellépésre bírni az új magyar politikai irányvonallal szemben. A román vezető félt, hogy a dominóelv fog érvényesülni, s úgy gondolta, hogy nem lehet közömbös, hogy a Romániával szomszédos országban a „kapitalizmust vagy a szocializmust építik-e”. A román pártfőtitkár azt hangsúlyozta, hogy önmagában egy szomszédos országban zajló újratemetés belügy lenne, de Magyarországon az történt, hogy a „legreakciósabb, legsovinisztább, revizionista, kommunista- és MSZMP-ellenes körök” aktivizálódtak. Külön kitért arra, hogy ugyanitt románellenes megnyilvánulások is voltak, és román származású „legionárius, fasiszta, deklasszált elemek” is szervezetten vettek részt ezen a rendezvényen. Nicolae Ceauşescu úgy vélte, hogy „a helyzet súlyos, mondhatni gyakorlatilag súlyosabb, mint 1956-ban volt”, és véleménye szerint az események Románia és annak területi egysége ellen is irányulnak. Nagy Imre és társai snagovi fogva tartásával kapcsolatban az volt a véleménye, hogy lényegében politikai menedékjogról volt szó, és a foglyok megfelelő bánásmódban részesültek. Állítása szerint utasítást adott az ezzel kapcsolatos iratok összegyűjtésére. Végezetül intézkedéseket foganatosított: összehívta a kommunista országok nagyköveteit a román álláspont ismertetése céljából, a magyar nagykövetet behívatta a Külügyminisztériumba, tévéközleményt adatott ki az ülésről és másnapra rövid tiltakozó gyűlések szervezését írta elő országszerte a gyárakban, intézményekben.

A jegyzőkönyv tanúsága szerint az önmagát sokszor ismétlő román pártfőtitkár mellett egyedül felesége, Elena Ceauşescu szólt néhányszor közbe, a többi résztvevő mindvégig csupán a „vezérrel” való teljes egyetértését hangoztatta.

Jakó Klára