Petre Matei román történész Adunările ţiganilor din Transilvania din anul 1919, I–II. [Cigánygyűlések Erdélyben, 1919-ben]  című tanulmányában, amely a Revista istorică-ban jelent meg (2010. XXI. nr. 5–6. 467–489.; 2011. XXII. nr. 1–2. 135–152.), a romániai cigányok első politikai megmozdulásait elemzi. Románia és Erdély egyesítését a cigányok támogatták és ugyanakkor társadalmi és etnikai jellegű jogokat kértek maguknak. Az 1919 januárja és áprilisa között főképpen Erdély déli részén szervezett helyi és megyei szintű gyűléseket elemezve a szerző megpróbálja megragadni azok közös elemeit.

Az erdélyi cigányság elitjének bizonyos része úgy érezte, hogy a románságnak szüksége van a támogatásukra Nagy-Románia legitimálásához. A románok és cigányok közeledésének alapját képezte, hogy mindkét népesség falun élt és vallásuk is többnyire ortodox vagy görög katolikus volt. A vizsgált településeken a cigányság viszonylagos nagy száma hozzájárult ahhoz, hogy befolyásolhassák a helyi etnikai erőviszonyok alakulását a románok, németek és magyarok között.
Írásának második részében a szerző felhívja a figyelmet arra, hogy az erdélyi cigányok 1919-es gyűléseinek elemzésekor igencsak hiányos forrásadottságokkal szembesül a kutató. Azt vizsgálva, hogy miért éppen az adott helységek képviseltették magukat ezeken az összejöveteleken, arra a következtetésre jutott, hogy számított az illető településen a cigányság lakosságon belüli számaránya, gazdasági fejlettségi szintjük, valamint az a tény, hogy támogatásukkal bele tudtak szólni az erdélyi népcsoportok közötti versenyhelyzetbe. A gyűléseken részt vevő helységekben a cigányság lélekszámának vizsgálatakor összevetette az 1910-es és 1930-as népszámlálások adatait. Arra a megállapításra jutott, hogy a hivatalos adatokból nem rajzolható meg reálisan a számuk. Sok helységben 1910-hez viszonyítva 1930-ra eltűntek a cigányok (feltehetően románnak vallották magukat). Ugyanakkor a románok többségbe kerültek és a szászok kisebbségbe. (A vizsgált településeken a magyarok száma eleve kisebb volt, Erzsébetváros, a legnagyobb kivételével.)
Végezetül megállapítja, hogy az eseményekkel kortárs románok nem tulajdonítottak túl nagy jelentőséget a cigányok Erdély Romániával való egyesítését támogató magatartásának, de maguk a cigányok sem profitáltak ebből a helyzetből. Felvethető, hogy fog-e ezzel a kérdéssel foglalkozni a jelenlegi roma történeti diskurzus.

Jakó Klára