Vladimir Lj. Cvetković: Normalizacija diplomatskih odnosa Jugoslavije sa Mađarskom i Bugarskom 1953–54. (Jugoszlávia diplomáciai kapcsolatainak normalizálása Magyarországgal és Bulgáriával 1953–54.) Tokovi istorije, (2009) 3. Beograd, 2010. 117–135.

1953-ban a jugoszláv–magyar, illetve a jugoszláv–bolgár kapcsolatok – miképpen a jugoszláv–szovjet viszony – a mélyponton voltak. Sztálin halála után viszont olyan jelek érkeztek Belgrádba, hogy ezek az országok javítani kívánják a viszonyt Jugoszláviával. A jugoszláv vezetés úgy értékelte, hogy mind Magyarország, mind pedig Bulgária jelentős mértékben a Szovjetuniótól függ, így a kapcsolatok rendezésére is bizonyára Moszkva szólította fel őket. A viszony jobbításának első jeleként a Szovjetunió 1953 júniusában jelezte, nagykövetet kíván küldeni Belgrádba. Jugoszláviában mindezt úgy értékelték: a Szovjetunió hajlandó kibékülni a világgal, a Jugoszláviához való közeledést pedig az motiválja, hogy a balkáni paktum megszűnését reméli. A jugoszláv vezetés azonban kijelentette: a szovjet nagykövet fogadása nem befolyásolja az ország külpolitikáját, a nyugati országokkal folytatott együttműködését.

Az első kelet-európai ország, amely a nagykövetek cseréjét javasolta, Magyarország volt. Magyarország 1953 augusztusában Kurimszky Sándort jelölte belgrádi nagykövetnek. Személyétől Belgrádban nem voltak túlzottan elragadtatva, tudták, hogy 1935-től a Szovjetunióban élt, forrásaik szerint az NKVD tanfolyamain tanult, majd pedig Rákospalota rendőrparancsnoka volt, és csak 1952-ben lépett diplomáciai pályára. A jugoszlávok „teljes mértékben orosz embernek” tartották, emellett sztálinistának, azonban kellemetlen, nehezen megmagyarázható lett volna, ha elutasítják fogadását. 1953. augusztus 31-én Jugoszlávia beleegyezett nagyköveti kinevezésébe. Kurimszky végül október végén érkezett Belgrádba, találkozott több magas rangú vezetővel. Budapestre Dalibor Soldatić érkezett nagykövetnek, első találkozóin a magyar vezetők a hajózás és az árucsere-forgalom fejlesztését hozták szóba. Mind a magyar közvélemény, mind pedig a budapesti diplomáciai kar pozitívan értékelte a jugoszláv nagykövet érkezését. A nagykövetek kicserélése után Magyarországon a jugoszláv diplomaták rendőri megfigyelése csökkent, szabadabb lett a mozgásuk, egyúttal a jugoszlávellenes propaganda is jóval szelídebb lett, végső soron a jugoszláv–magyar diplomáciai viszony normális mederbe terelődött.

Magyarország után Bulgária volt a második „népi demokratikus” ország, amely jelezte, helyre kívánja állítani a nagyköveti kapcsolatokat Jugoszláviával. A nagykövetek 1953 novemberében foglalták el állomáshelyeiket, 1954 végére a kapcsolatok ha lassan is, de normalizálódtak, miután a nagykövetség és a jugoszláv diplomaták szigorú rendőrségi megfigyelését megszüntették. A jugoszlávok ezt azzal magyarázták, hogy Makszim Szaburov szovjet miniszterelnök-helyettes őszi szófiai látogatása során új direktívákkal látta el bolgár elvtársait. A javaslatok nemcsak a diplomatákkal kapcsolatos bánásmódra vonatkoztak, hanem egyéb kérdésekre is (politikai emigránsok hazatérése, a jugoszlávellenes propaganda, valamint a Napred című emigráns lap megszüntetése, illetve utak javítása).

Megállapítható, hogy a kapcsolatok normalizálására Moszkva kezdeményezésére került sor. A Szovjetunióban is tudták, hogy a két szomszédos államnak történelmi ellentétei vannak Jugoszláviával, ezért is ösztönözni kell őket a közeledésre (Magyarország esetében a gazdasági együttműködés hasznosságára is apellálhattak). A kapcsolatok javítása a szovjet külpolitikai stratégiába illett bele, melynek célja az volt, hogy Jugoszláviát visszaédesgessék a szocialista táborba. A magyar és bolgár kapcsolatfelvétel végső soron megelőlegezte és előkészítette Hruscsov 1955. évi belgrádi útját.

Ljubomirka Krkljuš: O programu Save Tekelije za obnovu srpske države. (Tököli Száva programjáról a szerb állam megújításáért.) Zbornik Matice Srpske za istoriju, 81 (2010) 7–22.

A 17. század utolsó évtizedeitől kezdődően az első szerb felkelésig (1804–1813) egy sor tervezet fogalmazódott meg a szerb állam megújítására vonatkozóan a Magyarországon elő szerbek körében, többek között Brankovics György despota, Stefan Stratimirović metropolita és Tököli Száva részéről. A cikk Tököli Száva nézeteit összegzi, rámutatva arra, a politikai helyzet változásai miként módosították az első szerb jogi doktor, egyben magyarországi nemes elképzeléseit.

Tököli Száva a magyarországi szerbek egyik legkiemelkedőbb alakja, a szerb kultúra támogatója. Ő alapította Pesten a szerb kollégiumot, valamint a Matica Srpska elnöke is volt. Kultúratámogatói tevékenysége mellett részt vett és meghatározó befolyással rendelkezett a magyarországi szerbek politikai életében. A temesvári szerb kongresszuson (1790) felszólalásában kiállt amellett, hogy a szerb privilégiumokat törvénybe kell cikkelyezni, mert a törvény többet jelent a császári privilégiumoknál. Ugyanakkor azt is szerette volna elérni, hogy a szerb népesség saját területhez jusson Magyarországon belül, mert csak a saját terület biztosíthatja a nemzeti létet. (Mint ismeretes a magyar politikai nemzet fogalma a korszakban kizárta az „illír nemzet” elismerését, amit a szerb metropolita korábban az uralkodótól kért.)

A magyarországi szerbek több eszközzel is támogatták az első szerb felkelést. A felkelést menetét és az eseményeket nyomon kísérte Tököli Száva is. Támogatta, hogy a pesti Egyetemi Nyomdánál fordításában megjelenjen egy eredetileg angol nyelvű kötet (Rómaiak Spanyolországban), melyben megemlíti: a harcok után létre lehet hozni egy új államot. A kötettel minden bizonnyal Karadjordje politikáját támogatta. Egy térképpel is igyekezett segíteni a felkelőket, amely azonban inkább volt politikai program (a szerb területek felsorolása), mintsem igazi térkép. (A térképről leolvasható, hogy földrajzi ismeretei nem voltak elégségesek.)

A napóleoni háborúk idején két levéllel fordult a francia császárhoz (1804-ben, illetve 1813-ban), melyekben azt javasolta: egészítsék ki az illír provinciákat a többi délszlávok által lakott területtel, így ez az ország megfelelő ellensúlyt képezhet a franciák nagy ellenségeivel, Oroszországgal és Ausztriával szemben. (Az Illír Királyság feltámasztását javasolja, Stájerországtól az Adriai- és a Fekete-tengerig.) Felhívta a figyelmet arra, hogy a közös vallás, nyelv miatt Oroszország könnyen kiterjesztheti befolyását a Balkánra. Európa ezzel nem békélhet meg, írja, ezért fel kell használnia a szerb felkelést, mivel a szerb nemzet az egyetlen, amely biztosíthatja az egyensúlyt a térségben és Európában. Tököli I. Ferenc Habsburg császárhoz is intézett memorandumot (1805), melyben a Német-római Birodalom megőrzése érdekében szövetséget ajánl a poroszokkal és az oroszokkal szemben.

Tököli Száva programja oroszellenességében különbözött a korabeli és a korábbi szerb elképzelésektől. Megítélése szerint egy nagy (dél)szláv állam – akár francia, akár osztrák támogatással is jön létre – ellensúlyt képezne az orosz befolyással szemben, és hozzájárulna az európai erőegyensúlyhoz. Tököli jól látta a nagyhatalmak közti kapcsolatokat, s hogy a szerb, valamint a többi balkáni nemzet sorsa a nagyhatalmak viszonyától függ.

Bíró László