1664–1683. A magyarországi török hódoltság

A térkép a magyarországi török hódoltság utolsó szakaszának állapotát mutatja.  Ekkor érte el a török hódoltság a legnagyobb kiterjedését, az 1664-ben lezárult török háborút követő vasvári békét (1664. augusztus 10.) követően. Az oszmán uralom a középkori Magyar Királyság területének mintegy 40 százalékát kebelezte be és tartotta megszállás alatt másfél évszázad alatt. Amint a térképen megfigyelhető, a három részre szakadt ország északi része látványosan lecsökkent Érsekújvár 1663-as elfoglalását követően. A helyzetet súlyosbította, hogy 1682-től Thököly Imre vezetésével egy újabb oszmán vazallus állam, a felső-magyarországi fejedelemség jött létre. A hódoltsági területek határait nem tekintették véglegesnek és még a békeidőben is megfigyelhető oszmán terjeszkedés és folytak a határmenti kisháborús, portyázó hadműveletek, így az 1664 és 1683 közötti húsz esztendőt sem tekinthetjük ebből szempontból igazi békeéveknek.

A térképen láthatjuk a török által meghódított területeken létrehozott közigazgatási egységek – vilajetek és szandzsákok – központjait. A főbb magyarországi vilajetek a következők voltak: a budai (1541-től), a temesvári (1552-től), a győri (1594–1598), az egri (1596-tól), a kanizsai (1600-tól), a váradi (1660-tól) és az újvári (1663-tól). A vilajetek élén a beglerbégek álltak. Az alsóbb szinten a szandzsákok helyezkedtek el, ezeket a szandzsákbégek igazgatták. A náhijék alacsonyabb szintű adóigazgatási egységek voltak. A térképen megfigyelhető, hogy a határmenti szandzsákszékhelyek sűrűbben helyezkedtek el, mint az hódoltsági terület belső részein. Ez azzal magyarázható, hogy a szandzsákokat általában egy-egy fontosabb erődítmény köré szervezték meg. Az oszmán hódoltsági területeken bevezetésre került a muszlim vallásjog (saría) és a szultáni jog (kánun), amelyek érvényesítésére kialakultak a hódoltsági kádik székhelyei. A magyar lakosságú területeken általában a szandzsákszékhely volt az egyetlen kádiszékhely is, míg a délebbi területeken, ahol az oszmán–balkáni lakosság volt túlsúlyban, a kádiszékhelyek hálózata is sűrűbb volt. A magyarországi török hódoltság számos egyedi vonással rendelkezik. Ezek közül az egyik a kettős, vagy hármas adóztatás rendszere volt, amelyben a magyar rendi intézmények, az egyház és a magánföldesúr a török uralom időszakában is megtartotta fennhatóságát csaknem az egész hódoltsági terület felett és törökökkel párhuzamosan adóztatott. Ennek a kettős uralomnak volt egy másik jellegzetesség is, amely lehetővé tette, hogy a többfelekezetűség egyedülálló modellje alakuljon ki a Kárpát-medencébe.

Tóth Ferenc–Nagy Béla