1920. 06. 04. A trianoni békeszerződés

1918-ra egyértelművé vált, hogy az antanthatalmak Közép-Európával kapcsolatos terveikben nem kívánták megőrizni az Osztrák–Magyar Monarchia, s benne a Magyar Királyság állami struktúráját, hanem a régiót sokkal inkább a nemzeti önállóság elve szerint tervezték átrendezni. Ezen elveket ültette át a gyakorlatba az 1919. január 18-án összeült párizsi békekonferencia. Erre 1919 végén a Huszár Károly vezette magyar koalíciós kormány (1919. november 24–1920. március 15.) is meghívást kapott, ami Magyarország és a Huszár-kormány nemzetközi elismerését is kifejezte. Annak ellenére, hogy a magyar békedelegáció (Apponyi Albert, Bethlen István, Teleki Pál és mások) mindent megtett a magyar érdekek képviseletére, valójában már nem volt érdemi beleszólásuk a békefeltételekbe, amelyek jóval a magyar békedelegáció 1920. január 6-i megérkezése előtt eldőltek. A dokumentum aláírására több hónapnyi, érdemi változást azonban nem eredményező tárgyalásokat követően 1920. június 4-én került sor a versailles-i palota Nagy-Trianon kastélyában.

Az összesen 14 részből álló dokumentum második része foglalkozott az országhatárokkal. Az ország területe a harmadára (282 ezer km2-ről 93 ezer km2-re), népessége pedig 18,2 millió főről 7,6 millió főre, vagyis a korábbi 43%-ára csökkent, tehát Magyarország kisállammá vált. Megjegyzendő, hogy a határon kívüli népességből mintegy 3,2 millióan vallották magukat magyarnak. Amint azt a térkép is jól szemlélteti, a legnagyobb területet Románia kapta (103 ezer km2, 5 millió fővel), majd Csehszlovákia következett (61 ezer km2, 3,5 millió lakossal). A délszláv államok Horvát-Szlavónia mellett további 20 ezer km2-nyi területet kaptak 1,5 millió fővel, Ausztriának pedig 4000 km2-nyi területet kellett átadni mintegy 300 ezer lakossal. Lengyelország és Olaszország is részesedett a magyar területekből: előbbi a Szepesség egy részét kapta (589 km2, 24 ezer lakossal), Olaszország pedig Fiumét és környékét (21 km2, 50 ezer fővel). Ausztriát kivéve tehát valamennyi szomszédos utódállamban számottevő magyar etnikum élt.

A békeszerződésben meghúzott határvonal végleges kijelölése általában nagyobb akadályok nélkül, illetve viszonylag gyorsan valósult meg, kivéve az ún. pécs-baranyai háromszöget, valamint az Ausztriának ítélt keskeny, nyugat-magyarországi sávot. Sopron és környékének Magyarországhoz tartozásáról végül az 1921. december 14–16-i népszavazás döntött. A békefeltételek sokkolták a magyar társadalmat, így a következőkben részben spontán, részben pedig állami ösztönzésre a békeszerződés revízióját követelő mozgalmak szerveződtek.

A területváltozásokhoz szorosan kapcsolódva néhány dolog ugyan nem látható a térképen, ám említésük mégis fontos a téma vonatkozásában: a békekonferencián az antant hatalmak elutasították pl. a románok azon igényét, hogy az 1916. évi bukaresti szerződés alapján a Vásárosnamény–Debrecen–Szeged vonal mentén húzzák meg Magyarország határát, valamint a szláv korridor tervét. Az esetlegesen felmerülő nemzetiségi problémák rendezésére ún. kisebbségvédelmi szerződés elfogadására kötelezték a térség államait, azonban ezek betartásának garanciáit vagy a kisebbségek nyelvhasználatával és kulturális autonómiájával kapcsolatos jogait nem sikerült egyértelműen szabályozni.

Zeidler Miklós–Nagy Béla