Leírás

Észak-Erdély 1940. augusztus 30-i visszacsatolásához vezető közvetlen út a Szovjetunió Romániának adott 1940. június 26-i ultimátumával kezdődött. Moszkva Besszarábia és Észak-Bukovina 48 órán belül történő átadását követelte, amit a román adminisztráció végre is hajtott. A magyar fél, elsősorban Teleki Pál miniszterelnök nyomására bejelentette, hogy „nem tűr diszkriminációt” és napirendre kívánta venni a Romániával szembeni magyar területi követeléseket.  Ez a törekvés azonban a nemzetiszocialista Németország és azon belül Adolf Hitler élénk helytelenítését váltotta ki. A magyar fél azonban nem hagyta annyiban, és egyrészt intenzív lobbitevékenységet folytatott Berlinben, Rómában a magyar követelések teljesítéséért, jelentő gazdasági engedményeket tett Németországnak és már június 27-én részben mozgósította a honvédséget, amely július elejétől elkezdett felvonulni a Tiszántúlon.

Észak-Erdély 1940. augusztus 30-i visszacsatolásához vezető közvetlen út a Szovjetunió Romániának adott 1940. június 26-i ultimátumával kezdődött. Moszkva Besszarábia és Észak-Bukovina 48 órán belül történő átadását követelte, amit a román adminisztráció végre is hajtott. A magyar fél, elsősorban Teleki Pál miniszterelnök nyomására bejelentette, hogy „nem tűr diszkriminációt” és napirendre kívánta venni a Romániával szembeni magyar területi követeléseket.  Ez a törekvés azonban a nemzetiszocialista Németország és azon belül Adolf Hitler élénk helytelenítését váltotta ki. A magyar fél azonban nem hagyta annyiban, és egyrészt intenzív lobbitevékenységet folytatott Berlinben, Rómában a magyar követelések teljesítéséért, jelentő gazdasági engedményeket tett Németországnak és már június 27-én részben mozgósította a honvédséget, amely július elejétől elkezdett felvonulni a Tiszántúlon.

Hitler a kezdeti elutasítás után kétoldalú tárgyalásokra bíztatta a magyar és a román felet, amelyekre az al-dunai Turnu-Severinben került sor 1940. augusztus 16-tól. A román fél minimális területi engedménnyel kombinált lakosságcserét szorgalmazott, ami a magyar fél számára elfogadhatatlan volt, jóllehet Budapest sem kívánta visszacsatolni egész Erdélyt, annak körülbelül kétharmadára nyújtott be igényt. A tárgyalások augusztus 24-én végleg megszakadtak, úgy tűnt, hogy a fegyverek döntenek majd. Werth Henrik vezérkari főnök kiadta a Románia elleni hadműveletek megindításának irányelveit: a csapatoknak augusztus 26-ról 27-re virradó éjjel kellett volna állásaikba felfejlődniük, hogy 28-án hajnalban elindíthassák a támadást. Az akció legfontosabb része a Nagykároly és a Szamos között támadó Nagy Vilmos tábornok vezette 1. hadseregre várt, amelynek a Tisza felső részéről, a Kárpátaljáról támadó 3. hadsereggel együtt kellett volna elfoglalnia Dést és Kolozsvárt, majd folytatva az előrenyomulást felszabadítani a Székelyföldet. A déli határszakaszon felfejlődött, Jány Gusztáv vezette magyar 2. hadseregnek az esetleges román ellencsapás kivédése és Nagyvárad elfoglalása lett volna a feladata.

A magyar vezérkar elég kétségesnek látta volna a magyar sikert a demoralizált, de viszonylag modern felszereléssel rendelkező, és a határ menti Károly-vonal erődítéseiben is bízó román hadsereggel szemben. Ezért sajátos módon éppen a magyar hadvezetés volt a kiindulópontja annak a kezdeményezésnek, amely nagyhatalmi döntőbíráskodás irányába terelte a magyar felet. Ez lett a második bécsi döntés, amely 1940. augusztus 30-án született meg Bécsben, a Belvedere-palotában, német és olasz közreműködéssel. Magyarország több mint 40 ezer négyzetkilométerrel és 2,5 millió lakossal gyarapodott, amelynek körülbelül 51%-a volt magyar nemzetiségű. A honvédség szeptember 5-én kezdte meg a bevonulást a visszacsatolt területekre.      

Ablonczy Balázs–Nagy Béla