1944–1945. Budapest ostroma

1944. december 20-án a 2. és 3. Ukrán Front csapatai megindították közös, Budapest bekerítésére irányuló hadműveletüket. December 22-én sikerült áttörniük a Margit-állás második védőövét, a pesti oldalon pedig az Attila-vonal védőöveibe ékelődtek be. December 24-e délután a szovjet páncélosok a Szépilona kocsiszínnél öt kilométerre megközelítették a budai Várat. Két nappal később befejeződött Budapest teljes bekerítése, ezzel pedig megkezdődött a második világháború egyik legnagyobb katlancsatája.

A harci cselekményekben mintegy 38 000 (rosszul felfegyverzett) magyar és 41 000 német katona vett részt, kellő tartalékok nélkül. A Malinovszkij (2. Ukrán Front) és Tolbuhin (3. és 4. Ukrán Front) marsallok vezette szovjet–román csapatok mintegy kétszeres túlerőben kezdtek az ostromhoz. Hitler december 5-én Karl Pfeffer-Wildenbruch SS-Obergruppenführert, a IX. SS-hegyihadtest parancsnokát nevezte ki a Budapest erőd teljhatalmú parancsnokává. Pfeffer-Wildenbruch mellett Hindy Iván altábornagy, Budapest teljhatalmú katonai biztosa alárendelt szerepet játszott a védelem irányításában.

Az egyik legfontosabb támadási irány eleinte Fót és Csömör között húzódott, ahová már december 26-án több helyen betörtek a támadók. A térképen követhető, hogy ugyanezen a napon a Duna másik oldalán is teret nyertek a szovjetek (Békásmegyer, Üröm, Budakalász stb.), míg a pesti oldalon december 28-án Rákospalota, Cinkota, Rákoshegy, Pestszentlőrinc, Soroksár vonalon állt a front. A németek ezzel közel egyidejűleg Rákosszentmihálynál öt ellentámadással is megpróbálkoztak, sikertelenül. Mivel Malinovszkij marsall igyekezett minél előbb elfoglalni a várost, december 29-én a szovjet hadvezetőség kedvező feltételekkel megadásra szólította föl a német-magyar csapatokat. Az ultimátumot Budán Osztapenkó századosnak, Pesten Steinmetz Miklós századosnak kellett volna átadnia, ám küldetésük sikertelenül végződött.

Ezután három napon át bombázással kísért tüzérségi pergőtűz zúdult a városra, majd január 2–3-án a támadók helyen betörtek a Rákos-patak vonalába. Január 6-án a német-magyar csapatok feladták Kőbánya és Zugló egy részét. Két nappal később a támadók már csak négy kilométerre álltak Dunától, miközben a németek január 10-én Újpestet is kiürítették. A budapesti rendőr-rohamzászlóalj és egy kisebb csendőrcsoport 300 fős alakulata visszavetette a Városligetbe hatolt egységeket, majd bekapcsolódott a 13. páncéloshadosztály ellentámadásába. Ezzel egyidejűleg a Népligetért is súlyos harcok folytak, míg délen befejeződött Csepel-sziget kiürítése. Mivel az ostrom Pest belső kerületeihez ért, január 17-e este Pfeffer-Wildenbruch kiürítette a főváros keleti felét. A menekülés másnap reggelig tartott, amikor is a még álló utolsó két hidat (Lánchíd, Erzsébet híd) is felrobbantották.

Budán a német felmentési kísérletek miatt január 3-ától közel két hétig viszonylag csöndesebb napok következtek. A stratégiailag fontos Sas-hegy és Farkasréti temető, valamint a Rózsadomb birtokbavételéért folytak elhúzódó harcok, ahol a védők – köztük egyetemisták, rohamtüzérek és a Vannay-riadózászlóalj – sikeresen és leleményesen alkalmazkodtak a terepadottságokhoz. Január 17. és 19. között a Városmajor, majd a Margitsziget került közvetlen ostrom alá. Február 1-én a német-magyar védvonal a Margit híd budai hídfőjétől az utolsó még működőképes német-magyar szükségrepülőtérig, a Vérmezőig húzódott, öt nappal később pedig a Déli pályaudvarnál folytak a harcok. A szovjet erőket ekkor már magyar önkéntesek is erősítették.

Bár tábornokai többször kérték erre, Hitler sem a város feladását, sem a védők kitörését nem engedélyezte. Ennek ellenére Pfeffer-Wildenbruch február 11-én este – immáron teljesen reménytelen helyzetben – kiadta a parancsot a kitörésre, melynek fő iránya a mai Szilágyi Erzsébet fasor volt. A mintegy harmincezer német és több ezer magyar kitörő közül csupán kb. 700 érte el a német vonalakat, Mány és Szomor térségében. 17 000 fő meghalt, legtöbbjük az első hat órában, még Budapesten. Pfeffer-Wildenbruch és Hindy számos tiszttársával az Ördögárok csatornáján keresztül próbált kijutni, ám végül mindketten megadták magukat. Budapesten február 13-án szűntek meg a harcok.

Bartha Ákos–Nagy Béla