2018 végén számos kiadvány látott napvilágot a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Magyar Őstörténeti Témacsoport munkájának eredményeként. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészettudományi Intézetével közös kiadásban jelent meg Olekszij Komar A korai magyarság vándorlásának történeti és régészeti emlékei című, orosz–magyar kétnyelvű monográfiája. A kötet jelentősége, hogy a legfrissebb kelet-európai releváns régészeti leletanyag összefoglaló elemzése mellett a szerző teljes eurázsiai kontextusban helyezi el a magyar őstörténet problematikáját. A könyv tartalomjegyzéke itt érhető el.
Miután Fodor Pál, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója hét év után saját elhatározásból leköszönt intézetünk igazgatói posztjáról, 2019. január 1-jétől Molnár Antal tudományos főmunkatárs lett intézetünk új igazgatója, míg Fejérdy András tudományos főmunkatárs az igazgatóhelyettesi, Mihalik Béla tudományos munkatárs pedig a tudományos titkári feladatokat látja el.
Az év vége, év eleje alkalmat ad áttekintésekre. Így az Újkor.hu 2018-ban is összesítette legnépszerűbb cikkeit. Négy kategóriában készült összegzés, ebből háromban érintettek intézetünk munkatársai. Az elsőbe kerültek azok a cikkek, amelyek a legnagyobb Facebook-aktivitást váltották ki 2018 folyamán.
Boldog Új Évet kívánunk mindenkinek, aki 2018-ban is figyelemmel kísérte munkánkat, intézetünk tudományos főmunkatársa, Fónagy Zoltán „Ma mindenki gratulál és kalkulál” – Újévköszöntők a boldog békeidőkben című, szilveszteri tárgyú írásával. Az A hétköznapi élet története blogon megjelent tanulmány teljes egészében itt olvasható.
A múlt hatalma címmel jelent meg intézetünk tudományos tanácsadója, igazgatói megbízottja, Pók Attila új kötete a Kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete/Institute of Advanced Stuides (IASK) és a Savaria University Press Alapítvány kiadásában, intézetünk támogatásával. A kötetről további részletek itt olvashatók.
A European Research Council idei pályázati fordulóján az intézetünk partnerségével benyújtott The European Qur'an. The Islamic Holy Book in European Culture and Religion (EuQu) című tudományos pályázat támogatást nyert. Az eredmény jelentőségét igazolja, hogy az EuQu egyike annak a huszonhét kiemelkedő és támogatott ERC Synergy projektnek, amelyet az összes tudományágban benyújtott mintegy háromszáz pályázat közül választott ki a European Research Council.
Az Országház Könyvkiadó gondozásában jelent meg intézetünk tudományos főmunkatársának, a Kora újkori témacsoport vezetőjének, Oborni Teréznek az új könyve. A Magyar országgyűlések története sorozat részeként kiadott műről, amelynek címe Erdélyi országgyűlések a 16–17. században, itt található bővebb információ, egyúttal lehetőség van a kötet kiadói áron történő megrendelésére is. A kötetet Péter Katalin, intézetünk professor emeritája és Dáné Veronka, a Debreceni Egyetem oktatója mutatta be az Országház Kossuth-termében, 2018. november 21-én.
2025. 04. 24. – 2025. 04. 25. Női életírás a 19–20. században | Tudományos konferencia |
2025. 04. 24. – 2025. 04. 25. Jókai, sajtó, nyilvánosság – konferencia az MTA Székházban |
2025. 04. 24. 18:00 Mitrovits Miklós bemutatja Józef Tischner kötetét |
2025. 04. 28. 16:00 Ervin Gábor (1912-1944) | Konferencia a PPKE-n |
2025. 04. 29. 19:00 Mitrovits Miklós a 31. Lengyel Filmtavasz záróestjén |