Új, magyar nyelvű dokumentumfilm készült Szulejmán sírkápolnája nyomában címmel, amelyből kiderül, hogyan indult a kutatás, kik vettek részt benne, milyen eredményeket ért el a Fodor Pál, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója, intézetünk igazgatója és Pap Norbert, a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi docense vezette OTKA-kutatócsoport, és hogy mindennek milyen hatása, következménye lett Szigetváron, Törökországban és a világ más részein. A dokumentumfilm előzetese itt tekinthető meg.
A Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézet a Szociobisztró keretein belül Isten hozott a Vágóhídon! címmel sétát szervez az MTA Humán Tudományok Kutatóháza környékén 2017. március 28-án. A séta a Kutatóház (Bp. 1097 Tóth Kálmán u. 4.) elől indul. A Magyar Tudományos Akadémia TK és az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont idén januárban kiköltöztek a budai várból a számukra a Ferencvárosban, az egykori Közvágóhíd bélmosó telepének helyén újonnan felépített kutatóházba. A séta a környék múltját és jelenét mutatja be. További részletek itt és itt olvashatóak.
Pressed by a Double Loyalty. Hungarian Attendance at the Second Vatican Council, 1959–1965 címmel, a Central European University Press gondozásában jelent meg Fejérdy András, intézetünk tudományos munkatársa, monográfiája. A kötet a 2011-ben intézetünk Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok sorozatában kiadott, Magyarország és a II. Vatikáni Zsinat 1959–1965 című munka átdolgozott, angol nyelvű változata. A kötet tartalomjegyzéke itt tekinthető meg
Intézetünk az Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózatával együttműködve aktívan részt vett a „Hi-story Lessons” elnevezésű nemzetközi projekt létrehozásában. Az MTA történészei a 20. század történelméről szóló, oktatási anyagok felülvizsgálásával, értékelésével és az azokhoz fűzött megjegyzésekkel járultak hozzá a projekthez.
Befejeződött a regensburgi Institut für Ost- und Südosteuropaforschung által kivitelezett GeoPortOst projekt első fázisa. A projekt célja az intézet könyvtárának könyvállományában lévő Kelet-Közép-Európára vonatkozó térképek georeferálása (földrajzi koordinátáinak azonosítása, vetülethelyes ábrázolása) és publikussá tétele volt.
Intézetünk tudományos főmunkatársának, Borhi Lászlónak, a bloomingtoni Indiana Egyetem professzorának 2016-ban az egyetemi kiadó gondozásában jelent meg Dealing with Dictators The United States, Hungary, and East Central Europe, 1942–1989 című kötete. A könyvről Robert Weiner írt recenziót a H-Diplón, ami itt tekinthető meg.
34. oldal / 34
2025. 09. 18. – 2025. 09. 20. „JOGSZOKÁSKUTATÁS EURÓPÁBAN ÉS ÁZSIÁBAN” – 12. interdiszciplináris nemzetközi konferencia |
2025. 09. 25. 10:00 Jogok a vitrinben – Konferencia a Jogtudományi Intézetben |
2025. 09. 25. 11:00 Mihalik Béla Vilmos: A kaméleonos udvar | Könyvbemutató kerekasztal-beszélgetés |