Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjában dolgozó filozófusok, irodalmárok, művészettörténészek, néprajzosok, régészek, történészek és zenekutatók szakmáik sok év alatt kialakult és folyamatosan formálódó nemzetközi normái szerint végzik munkájukat. Ugyanúgy, mint a Magyar Tudományos Akadémia más kutatóközpontjaiban, intézeteik eredményei egyszerre szolgálják a magyarság nemzeti érdekeit, és egyszerre kívánnak megfelelni a nemzetközi tudományos élet elvárásainak.
A 2019. évi költségvetési törvény és az MTA-törvény módosításának előkészítése a Magyar Tudományos Akadémiával való előzetes konzultáció nélkül történt, ezért az MTA azt kéri a Kormánytól, hogy ezek a törvényjavaslatok ebben a formában ne kerüljenek az Országgyűlés elé – többek között ezt szavazta meg 100%-os egyetértésben az MTA Elnöksége június 15-ei rendkívüli ülésén. A határozatot Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke terjesztette az Elnökség – két közgyűlés között az MTA legfőbb döntéshozó szerve – elé. Az ülésen részt vettek a kutatóközpontok és -intézetek vezetői. További részletek itt olvashatóak.
Intézetünk igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója, Fodor Pál The Unbearable Weight of Empire: The Ottomans in Central Europe – A Failed Attempt at Universal Monarchy (1390–1566) című kötetéről jelent meg recenzió az Újkor.hu-n. A teljes szöveg itt olvasható.
Minden egész eltörött... A Nagy Háború emlékei címmel a Balatonfüred Városért Közalapítvány kiadásában, a Tempevölgy könyvek sorozatban jelent meg egy első világháborúról szóló tanulmányokat tartalmazó könyv. A kötetet intézetünk tudományos munkatársa, az első világháborús OTKA-kutatócsoport tagja, Katona Csaba szerkesztette, a szerzők között pedig Ábrahám Barna, Demeter Gábor, Hornyák Árpád, Katona Csaba és Szarka László képviseli intézetünket. A kötet címlapja itt tekinthető meg, tartalomjegyzéke itt olvasható, további információk pedig itt érhetőek el.
Apor Péter Az elképzelt köztársaság című kötetéről jelent meg recenzió Molnár Dávid tollából az Újkor.hu-n. A teljes írás itt olvasható.
2017. április 23-án intézetünk tudományos munkatársa, Horváth Richárd Mesék és sztereotípiák helyett: Mátyás király és uralkodása című írását jelentette meg a Magyar Tudományos Akadémia honlapja. A király személyét és uralkodását a legújabb kutatások fényében feltüntető tanulmányt, amely teljes egészében itt olvasható, átvette az Origo is, illetve az M1 csatorna Ma reggel című műsorában ennek nyomán nyilatkozott intézetünk tudományos munkatársa, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont kommunikációs referense Katona Csaba. A felvétel itt látható.
A kollektivizálás második hulláma megkezdése 60. évfordulójára meghirdetett emlékév keretében Apáink földje címmel rövidfilm készült a kuláküldözésről és a kollektivizálásról. A film elkészültét történész szakértőként segítette Horváth Gergely Krisztián, intézetünk tudományos főmunkatársa is. A film megtekinthető itt, míg az emlékév eseményei itt követhetőek nyomon.
29. oldal / 34