A Román Királyság az 1916. augusztus 17-én megkötött bukaresti titkos szerződés értelmében 10 nappal később hadat üzent a Központi Hatalmaknak és augusztus 27-ről 28-ra virradó éjjel megtámadta az Osztrák-Magyar Monarchia és azon belül Magyarország keleti határait. Négy román hadsereg több mint 400 ezer katonája rohanta le az erdélyi szorosokat és nyomult be a gyengén védett keleti országrészbe. Dacára annak, hogy az 1. hadsereg rosszul felszerelt és részben másodvonalbeli alakulatokból álló védekező egységei töredékét tették ki a támadóknak, a román hadsereg előrenyomulása lassan haladt.

Noha az 1944 szeptemberére már a Kárpát-medencében harcoló Vörös Hadsereg hadvezetése mindenekelőtt Berlin irányában tört előre, a 2., 3. és 4. Ukrán Front felvonulásával Budapest gyors elfoglalását is megkísérelték. Sztálin 1944. október 28-án utasította Malinovszkij marsallt, hogy november 3-ig vegye birtokba a várost. Az akcióhoz igyekeztek megerősíteni a 2. Ukrán Frontnak az alföldi páncéloscsatában súlyos veszteségeket szenvedett alakulatait. Ezzel egyidejűleg a német Dél Hadseregcsoport parancsnoka, Friessner vezérezredes a magyar 3. hadsereg mögé, Kecskemét körzetébe irányította a 24. páncéloshadosztályt, míg a német 6. hadsereg a Tisza jobb partját védte Tiszafüred és Szolnok térségében.

Hitler már 1943 szeptemberében utasítást adott a szövetségesekkel béketárgyalásokat folytató Magyarország megszállásának előkészítésére. Az akció irányításával Maximilian von Weichs tábornagyot, a délkeleti hadszíntér főparancsnokát bízták meg. A német haderő főparancsnoksága (Oberkommando der Wehrmach, OKW) által kidolgozott „Margarethe” terv Magyarországot három zónára osztotta: 1. Nyugat-Magyarország (Budapesttel), 2. Kelet-Magyarország (a Tiszától délre és keletre), 3. Északkelet-Magyarország (a Tiszától északra). Részletes – változó tartalmú – megszállási tervek csak az 1. és 2. zóna megszállására készültek.